Türk-török gazdasági kilátások
2023. március 30. írta: kazsiafigyelo

Türk-török gazdasági kilátások

Megjelent "A türk gazdasági helyzetkép" a 2022-es évet értékelő különszáma

Az azerbajdzsáni Gazdasági Reformok Elemzésével és Kommunikációjával Foglalkozó Központ (CAERC) 2022. júniusában indította el a türk országok gazdasági helyzetképét átfogóan bemutató, negyedéves kiadványát. A statisztikai összegzés évente négyszer jelenik meg azerbajdzsáni, angol, orosz, török,…

Mélyülő kapcsolatok Kína és Észak-Korea közt
2023. március 29. írta: kazsiafigyelo

Mélyülő kapcsolatok Kína és Észak-Korea közt

Új nagykövet Phenjanban, Kim Dzsongun titkos látogatása Pekingben

Kína március 28.-án, kedden jelentette be, hogy új észak-koreai nagykövete elfoglalta posztját. A jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, vezető diplomatának számító Wang az első külföldi diplomata, akit a Covid miatti lezárások, 2020 januárja óta bebocsátanak az országba. Ugyanezen a napon…

„A világ most nem engedhet meg magának egy konfliktust Kína és az Egyesült Államok között”
2023. március 27. írta: kazsiafigyelo

„A világ most nem engedhet meg magának egy konfliktust Kína és az Egyesült Államok között”

A szingapúri miniszterelnök kínai útja

Lee Hsien Loong szingapúri miniszterelnök 2023. március 27-től kezdődően hatnapos hivatalos látogatást tesz Kínában, és Pekingben találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Bár a két vezető tavaly Bangkokban, az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés gazdasági vezetőinek találkozóján már…

Mi lesz az Aral-tó sorsa?
2023. március 25. írta: kazsiafigyelo

Mi lesz az Aral-tó sorsa?

Nemzetközi összefogás az Aral-tó megmentéséért

2023 februárjában az olasz főváros, Róma adott otthont a hetedik EU-Közép-Ázsia Magas Szintű Konferenciának, amelyen Kazahsztán elnökölt. Az EU és Közép-Ázsia közötti együttműködés egyik területe az Aral-tó válságának kezelése. Az Aral-tó, amely egykor a világ legnagyobb belvízi tava volt, az elmúlt…

Hol sérül jobban a demokrácia?
2023. március 23. írta: kazsiafigyelo

Hol sérül jobban a demokrácia?

Újabb politikai csörte az alapjogok körül az USA és Kína között

Magyarországon is  vihart kavart az Egyesült Államok Külügyminisztériumának március 20-án közzé tett éves jelentése, mely a világ 198 országának emberjogi helyzetét értékeli, nagyon sok esetben kritikus megjegyzéseket is megfogalmazva. A jelentés terjedelmi szempontból is kiemelkedő figyelmet…

Missziók a Mennyei Palotába 
2023. március 16. írta: kazsiafigyelo

Missziók a Mennyei Palotába 

A China Manned Space Agency (中国载人航天工程办公室 Zhōngguó zài rén hángtiān gōngchéng bàngōngshì) február 15.-én jelentette be idei űrmisszióit a Föld körül keringő Tiangong űrállomásra (天宫空间站 Tiāngōng kōngjiānzhàn – Mennyei Palota Űrállomás). A tervek szerint idén két emberi személyzettel indított misszió…

"A Nyugatnak újra kell gondolnia stratégiai céljait Ázsiával kapcsolatban"
2023. március 15. írta: kazsiafigyelo

"A Nyugatnak újra kell gondolnia stratégiai céljait Ázsiával kapcsolatban"

Szingapúr sok szempontból híd Kelet és Nyugat közt: jogrendszere a brit hagyományra épül, az oktatás nyelve angol, miközben a kultúrát meghatározza a konfucianizmus és a város lakóinak döntő többsége kínai gyökerekkel bír. Éppen ezért, a szingapúri gondolkodók sokszor jobban kiismerik magukat mind…

Az új kínai kormány
2023. március 13. írta: kazsiafigyelo

Az új kínai kormány

Lezárult az Országos Népi Kongresszus márciusi ülésszaka

A 14. Országos Népi Kongresszus, Kína nemzeti törvényhozó testülete hétfő reggel megtartotta első ülésszakának záró ülését. Hszi Csin-ping és más kínai vezetők részt vettek a pekingi Nép Nagy Csarnokában tartott ülésen. Az ONK képviselői szavazással fogadtak el határozatokat a kormányzati munkáról…

Intézményi reformfolyamat Kínában
2023. március 08. írta: kazsiafigyelo

Intézményi reformfolyamat Kínában

A Népi Kongresszus előtt a Kínai Államtanács intézményi reformterve

Március 7-én, kedden Kína nyilvánosságra hozta 2023-as államtanácsi intézményi reformtervének részleteit. A múlt héten a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának idei második plenáris ülésén elfogadott, a Népi Kongresszus folyamatban lévő 14. ülésszakán megvitatásra kerülő terv mintegy tucatnyi…

süti beállítások módosítása