A 2022-es év a nagyhatalmak közül talán India számára volt a leginkább kedvező. Az orosz-ukrán háború egyértelműen megnövelte az ország befolyását, miközben lehetővé tette az olcsó orosz nyersanyagimportot is. 2022 azért is szimbolikus, mert hivatalosan ekkor előzte le India Kínát, mint a világ legnépesebb országa. Sok jel arra mutat, hogy az olcsó nyersanyagok és az olcsó munkaerő (globalizáció) fémjelezte 2010-es évek után a 2020-as évek a "globális Dél" pozícióinak az erősödését fogják hozni. Kérdés persze, hogy India képes lesz-e élni a lehetőségekkel, ahogy Kína élt azokkal a '80-as évektől kezdve. Az Adani birodalom összeomlása viszont jelzés lehet, hogy itt még nem tartunk: az országot továbbra is átszövi a korrupció és az intézményi háttér rendkívül gyenge. Milyen perspektívái vannak hát a kontinensnyi országnak?
Mit tudott Kína, amit India nem?
Fontos jelezni, hogy a világ két legnépesebb országának gazdasági fejlettsége a 80-as évekig együtt mozgott, és mindkét ország a világ legelmaradottabb részéhez tartozott. A 80-as éveket fémjelző, Deng Xiaoping által jegyzett "reform és nyitás" doktrinája viszont Kínában olyan helyzetet teremtett, ami lehetővé tette a gyors gazdasági növekedést. A név beszédes: Deng liberalizálta a kínai piacot és beengedte a külföldi tőkét. Paradox módon így egy szabadabb gazdasági légkör alakult ki, mint a papíron demokratikus Indiában ekkor.
Kínai (piros) és indiai (zöld) GDP/fő értékek. Ahogy látszik, Kína a 80-as években hagyta le Indiát, míg Indiában a 90-es évek közepén kezdődött egy gyorsabb - bár a kínainál alacsonyabb - növekedési periódus Forrás:https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/2b/GDP_per_capita_of_China_and_India.svg
A kínai modell sikerességét a 80-as évektől - a Xi Jinping alatt viszont már visszaszoruló - gazdasági és politikai prulalizmus adta. A gazdasági liberalizáció versenyhelyzetet teremtett, míg a párton belüli előrejutást az adott város/tartomány gazdasági eredményei legitimálták. Az "indiai modell" (öndefiníció szerint szocializmus) valójában egy erősen államkapitalista és protekcionista rendszert jelentett. A 80-as évekig minden iparágban licenszek voltak bevezetve, ami meghatározta, egy cég mennyit termelhet egy évben. Az ország vezetése a gazdasági fejlődést irányított módon képzelte el, és állami segítséggel próbálták megtelepíteni az iparágakat. Ez olyan szintet ért el, hogy a fontosabb termékek, termelőeszközök behozatala teljesen korlátozva volt, illetve az állam ellenőrízte azt.
További különbség Kínával szemben - és talán ez magyarázza, a pluralizmus helyett miért az erős kormányba vetett hit volt jellemzőbb - hogy Indiát a 80-as évekig rendkívül kiélezett etnikai-vallási konfliktusok fémjelezték, melyben viszont - tovább szítva azt - az állam egyértelműen a hindu többség mellé állt. A 70-es években háborúra került sor Pakisztánnal, majd a szikh szeparatizmus miatt két évig szükségállapotot vezettek be. Az állandó - vélt vagy valós - fenyegetettség-érzés azt eredményezte, hogy kisebb megszakításokkal 1991-ig - Radzsiv Gandhi meggyilkolásáig - Nehru és leszármazottai irányították az országot,
90-es évek és a gazdasági reformfolyamat
Ezek után talán nem meglepő, hogy az indiai emlékezet mint a (relatív) siker korszakára tekint a 90-es évekre. Az ország megtette az első lépéseket a gazdasági nyitás felé, a szeparatizmusok az országon belül alábbhagytak, és ez a relatíve békés periódus mindmáig kitart, továbbá 1998-ban az ország atomhatalom lett. Ez utóbbi - bár otthon büszkeségre adott okot - az ország átmeneti elszigetelődését eredményezte. 2004-ben megválasztásra került az első szikh miniszterelnök is, Manmohan Szingh (balra), ami az állami nacionalizmus mérséklődését jelezte. Szingh alatt teljesedett ki igazán a gazdasági reformfolyamat, hiszen 1991-ben még pénzügyminiszterként ő indította el azt. A 2000-es évekre végre a legtöbb importkorlátozás kivezetésre került, és kezdtek megjelenni az első, nemzetközileg jegyzett indiai vállalatok is. Ilyen például a Sun Pharma, a Tata vagy éppen az Adani Group (erről lásd később). Az évtized végére sikerült elérni a kétszámjegyű gazdasági növekedést is.
Autoriter trendek
Szingh és pártjának - a Nehru alapította Kongresszusi Párt - a kormányzása 2014-ben ért véget. Ennek okaként a növekvő korrupciós vádakat szokás megjelölni. A 2014-es indiai helyzet sokban hasonlít Xi Jinping 2012-es hatalomrajutásához: utóbbitól szintén a (párton belüli) korrupció megszüntetését és a központ kormány tekintélyének visszahozatalát várták. A Szinghet követő Modi-kormány viszont nemcsak ebben, hanem növekvő (hindu) nacionalizmusában is tükörképe a kínainak.
Bár Modi rendkívül ambíciózus gazdasági programmal rendelkezett, ennek az eredményei csak részben látszanak. India fő probléméja, hogy a tengerparti területeken kívül az infrastuktúra fejletlen, a belsőbb területek nehezen elérhetők, ami a döntő oka annak, hogy Kínával ellentétben a külföldi befektetések volumene továbbra is relatíve alacsony. Az ország föderális berendezkedése miatt ráadásul 2017-ig belső vámhatárok is nehezítették az áruk mozgását. Modi fő célja az ilyen akadályok megszüntetése és úgy általában az intézményi és jogi háttér egyértelműbbé tétele, a gazdaság "fehérítése" volt. Ennek jegyében 2016-ban kivonták a forgalomból a legnagyobb, 500 és 1000 rúpiás bankjegyeket, melyek a teljes készpénzállomány 86%-áét tették ki. 2017-ben pedig nagyszabású adóreformra került sor, bevezetve egy általános, a magyar ÁFÁ-hoz hasonló rendszert az indirekt adónemek helyett. Egyesek szerint viszont a gyors reformok letörték a befektetési kedvet, mert túl sok bizonytalanságot okoztak, ezt támasztja alá, hogy - valószínűleg a pénzállomány csökkenése miatt - kilőtt a nemteljesítő bankhitelek aránya.
Indiai GDP növekedés a 2010-es évekől. Modi kezdeti évei után egyértelmű a lassulás. Forrás:https://medium.com/@kuldeepkhatke03/indian-gdp-growth-rate-last-10years-visualization-from-2019-q2-94f2e0a8f486
Ezzel együtt maga a makrogazdasági környezet sem volt kifejezetten kedvező: a 2010-es éveket az olcsó munkaerő (globalizáció) és a centrum-országok (USA, Európa) lassú növekedése fémjelezte, ami negatívan hatott úgy általában az export-orientált "globális Dél" és más, Indiához hasonló BRICS országok - Brazília, Dél-Afrika - növekedésére is. Bár Modi kezdeti évei alatt továbbra is magas - gyakran 7-8%-os - növekedés volt, 2019-ben, a pandemiát megelőző utolsó évben már kevesebb mint 5% volt ez az érték.
Az Adani birodalom összeomlása: oligarcha vagy self-made-man?
Az Adani lufi kipukkadása azért is nagyon súlyos jelzés, mert Modi kormányzata kifejezetten a korrupció elleni küzdelmet tartotta elsődleges eredményének, és úgy látszik, az továbbra is prevalens maradt, ráadásul
a legmagasabb szintekig ér. Adani és Modi kapcsolata a 2000-es évek elejéig nyúlik vissza, amikor utóbbi még Gudzsarát állam kormányzója volt, ami akkoriban a főleg szénnel, energiával és infrastukúrával foglalkozó Adani Group székhelye volt. Az államban egy nagyon súlyos, 1000 muszlim halálát okozó zavargássorozatra került sor, ami miatt Moditól a gazdasági elit elfordult, így utóbbinak új szövetségesekre volt szüksége. Ez lett Adani, akinek cégbirodalama a gudzsaráti gazdaság motorja lett. A cégbirodalom viszont a legnagyobb növekedést mégis Modi 2014-es megválasztása után, az utóbbi 5 évben érte el, amikor is 2500%-ot nőtt a piaci kapitalizáció, ezzel Adanit Ázsia leggazdagabb emberévé téve. Az Adani csoport az állami infrastruktúra-programok fő kedvezményezettje lett, több monopóliummal rendelkezett kikötők és repterek építésére.
A tőzsdei cég értéke viszont idén februárban több mint 110 milliárd dollárt vesztett, miután egy new york-i elemzőház szerint a pénzügyi beszámolók hamisak voltak, ami a részvények túlárazásához vezetett. Adani ezt egyenesen "India elleni támadásnak" nevezte, ami megkérdőjelezi az indiai felügyeletek kompetenciáját. A nyilvánvaló összefonódások ellenére mégse valószínű, hogy ez megrengetné Modi hatalmát, viszont rávilágít, hogy a gazdaságban továbbra is komoly szerepet játszik a korrupció és a járadékvadászat.
2022 - a fordulat éve?
A 2022-es év az orosz-ukrán háború miatt viszont sok szempontból fordulópontnak tűnik. India hagyományos semlegessége és geopolitikai helyzete - egyenlő távolság mind a Peking-Moszkva tengelytől, mind a nyugati, NATO tagállamoktól - jelentős gazdasági előnyőkkel járhat. India a legnagyobb haszonélvezője az orosz olajexportnak, miközben a fejlett világban az energiaárak nőnek, ami egyértelműen segíti a versenyképességét. Míg a háború előtt elenyésző volt az orosz behozatal, mára az ország fogyasztásának 22%-át így fedezik. Teszik ezt ráadásul a nyugati országok által meghatározott 60$-os "ársapka" alatt, miközben a tiszta, világpiaci ár 70-80$/hordó között mozog.
Amiért India megteheti ezt szemben más országokkal Amerika rosszallása nélkül (és ahogy az USA ugyanígy elnéző a burjánzó korrupcióval és az Iránnal való kereskedelemmel), az az indiai elköteleződés a Kína-ellenes Quad nevű, négytagú (USA, Ausztrália, Japán) biztonságpolitikai koalíció felé. Ez ráadásul újabb lehetőségeket nyithat meg: ahogy a kínai és amerikai technológiai-ipari szétválás folyik, úgy válhat India egyre inkább vonzó célponttá, mint a kínai termelési kapacitások alternatívája.
Indiai olajimport Oroszországból, 2022 decemberre a rekordmagas, 1 millió hordó/nap értéket is sikerült elérni. Forrás:https://www.bbc.com/news/world-asia-india-60783874
Japán például több állami ösztönzőt is bevezett - változó sikerrel ugyan - hogy cégei csökkentsék értékláncaik kínai kitettségét. Fumio Kishida miniszterelnök 2022 márciusában célként tűzte ki, hogy 42 milliárd dollárnyi befektetés érkezzen Indiába az elkövetkező 5 évben. Hasonló tervek vannak tajvani, dél-koreai viszonylatban is.
Röviden, a hiányzó infrastrukturális- és intézményi háttér ellenére Indiának lehetősége lesz folytatnia a felzárkózást, ehhez viszont fenn kell tartania semlegességét is, ami a gazdasági kedvezményeket lehetővé teszi. Éppen ezért, a sokakat foglalkoztató kérdés, hogy egy éles helyzetben India vajon melyik oldalt választaná. A mérleg egyik oldalán a kínai-indiai határviták és ellentétek állnak, míg a másikban a Modi-kormány autoriter jellege és ideológiai közelsége a kínai-orosz tandemhez. Egyesek szerint India azért tartja fontosnak az orosz kapcsolatot, mert úgy ítélik meg, anélkül Kína ellensúlyozása nem lehetséges (ide tartozik, hogy hidegháborús örökségként mindmáig Oroszország a fő indiai fegyverbeszállító). Paradox módon viszont minél tovább tart az orosz-ukrán háború, Oroszország annál gyengébb lesz, és válik kínai klienssé. Ezek a stratégiai dilemmák viszont mindenképpen beárazzák azon amerikai törekvéseket, melyek Indiát, mint Kína fő régiós ellensúlyát szeretnék látni.
K. Almasi
