A 2010-es évek derekára nagyjából konszenzus alakult ki abban, hogy a világ három legfontosabb befagyott konfliktusa - azaz a felek közt a viszony nemzetközi jogilag rendezetlen, békemegállapodásra nem került sor, az érvényben lévő tűzszünet pedig hellyel-közzel van csak betartva - Kelet-Ukrajna és a szakadár “népköztársaságok”, az Izrael által megszállt palesztin és arab területek, és Tajvan helyzete. A negyedik pedig egyértelműen a Koreai-félsziget.
A felsoroltakban közös, hogy az érintett országok közül legalább az egyik atomhatalom, és azoknak egyértelműen a helyi viszonyokon túlmutató, globális jelentősége van. Az orosz-ukrán “kvázi-háború” 2022 után egy implicit NATO-Oroszország konfliktussá nőtte ki magát, míg Izrael és Tajvan biztonságát komoly amerikai garanciák szavatolják, ahogy előbbi esetében a Hamász terrortámadására válaszul ez az anyahajók térségbe való kiküldetésével szemléltetve is lett. Ahogy tehát látjuk, a felsorolt három “befagyott” konfliktus közül kettő mára aktívvá vált, ami legalábbis felveti a kérdést, hogyan vélekedik Kína a Tajvannal való egyesülésről.
A kínai-tajvani kapcsolatok sajátossága, hogy a Tajvan bekebelezésére irányuló törekvés explicit módon ki van mondva, bár a hivatalos kommunikáció szerint ennek békés úton kell megtörténnie. A kevésbébb hivatalos, ugyanakkor hihető szivárogtatások szerint viszont a katonai megoldás egyértelműen a kínai elit gondolkodásának része. A sajtóban több évszám, például 2020 vagy 2050 (a kommunista Kína létrejöttének 100. évfordulója) is megjelent, mint egyfajta határidő, amedddig az egyesülésnek meg kell történnie. A jelek arra mutatnak, hogy a 2023-ban újabb ötéves ciklusra megválasztott Xi Jinping még mandátuma lejárta előtt szeretné rendezni a kérdést.
Ahogy többször is kifejtettük a bejegyzéseinkben, a kínai rendszer fő különbsége a szövetségeseitől - Oroszország, Észak-Korea, Irán - annak pragmatikus és önreflexív volta. Ez bár halványodott Xi 2012 óta tartó regnálása óta, de teljesen nem tűnt el. A kínai vezetés nagyon szorosan követte az orosz tapasztalatokat az ukrán invázió után, tekintetbe véve annak mind közvetlen katonai, mind szankciós és gazdasági aspektusait. Az elmúlt másfél év történései azt mutatják, hogy Kína óvatosabbá és konzervatívabbá vált saját erejének a megítélését illetően.
A kínai stratégia a Tajvannal való 1992-es kiegyezés (“Pekingi konszenzus”) után a kivárás volt. A élénkülő gazdasági és kulturális kapcsolatok folyamán Pekingben sokan úgy gondolták, Tajvan egész egyszerűen beolvad majd az országba. Ezt a politikát - ki nem mondva - de szintén osztotta a KKP egykori polgárháborús ellenfele, a KMT (a Koumintang), mely a tajvani politikában ma a Kína-barát hangot képviseli, és a 90-es évekig egyértelműen dominálta azt. Ezt követően viszont egy politikai váltógazdaság jött létre a lényegében függetlenségipárti DPP-vel. A KMT Kína-barátságára a tajvani választók végül nemet mondtak 2016-ban, megszakítva Ma Ying-Jeou elnök 8 éves regnálását, és azóta is a DPP van hatalmon. A Ma-t váltó Tsai Ing-Wen a gazdasági nehézségek okozta népszerűségvesztés miatt nem próbálkozik újra, helyette alelnöke indul a 2024-es elnökválasztáson.
Bár a választás kifejezetten szorosnak ígérkezik, a KMT visszatérése (vagy a vele hallgatólagosan együttműködő Taiwani Néppárt győzelme) is inkább csak a Taibei-Peking kapcsolatok javulását hozhatja el, mintsem a várt egyesülést. Amit fontos leszögezni, hogy mind a három jelölt a békére való törekvést hangsúlyozza, a kérdés inkább, hogy ennek biztosításához az USA-val vagy Kínával való viszony szorosabbra fűzését látják szükségesnek. A tajvani társadalom - különösen annak fiatalabbik fele - számára Kína túlságosan is különböző, lényegében már nem beszélhetük közös identitásról. A KMT győzelme azt viszont mégis szavatolná, hogy legalább a tajvani-kínai viszony ne romoljon tovább. Egy ilyen esetben a kínai gazdasági befolyás egyértelműen nőne, a kulcsfontosságú félvezetőket érintő, Kína-ellenes szankciókban való tajvani részvétel is megkérdőjeleződhet (legalábbis informális csatornákon keresztül azok részben ki lennének játszva).
A három párt támogatottsága (zöld - DPP, sötétkék - KMT, világoskék - Taiwani Néppárt), azóta DPP támogatottsága tovább esett, a KMT pedig erősödött
Ellenkező esetben, a DPP maradása a két fél viszonyának további erodálósádát fogja jelenteni, mely mára egy öngerjesztő folyamattá vált. A DPP kezdettől fogva az amerikai biztonsági garanciákat kereste, és a saját hadsereg fejlesztését tűzte ki célul. Peking válasza viszont erre általában komolyabb-komolytalanabb szankciók, vagy a sziget körüli hadgyakorlatok voltak, mely tovább erősítette a DPP berkein belüli félelmeket a kínai inváziótól. Ezekkel kapcsolatban egyébként a tajvani társadalom kifejezetten szkeptikus volt 2022-ig, körülbelül 20% gondolta, hogy erre reális esély van. Az ukrajnai orosz invázió utáni nyáron viszont ez az érték már a 40%-ot is elérte. Ezzel együtt a DPP érdemben nem tudott profitálni ebből, 2024-ben a Kína-kérdés mellett ugyanilyen hangsúlyos lesz a gazdasági helyzet is.
Bár Kína többször bombázta a Tajvant körbeölelő vizeket, a vezetés egyre inkább tisztában van azzal, hogy ez csak a DPP-t erősítené meg, és a tajvaniak maradék Kína-szimpátiáját is elvenné, így a választásig semmiképp se várható hasonló eseménysor. Kína informális befolyása Tajvanban továbbra is meghatározó, amivel nagyobb választói csoportok befolyásolása is megoldható lehet. Egyes források szerint Kína komoly kapcsolatokkal rendelkezik a tajvani alvilágban (akárcsak Japán esetében), de a KKP-nak dolgozó, vagy azzal együttműködő “ügynökök” és gazdasági szereplők száma is jelentős (a kínai hibrid hadviselésről itt írtunk korábban).
A politikai lépéseken túl viszont a kínai hadseregben az elmúlt két évben több olyan mozgás is megigyelhető volt, mely a tajvani színtér felértékelődését mutatja. Ahogy egy éve megírtuk, a hadsereget felügyelő központi katonai bizottságban több politikai kinevezett is helyet kapott 2022 novemberében, akik Xi-hez személyesen is kötődnek, és szintén aggodalomra ad okot, hogy az 5 fős tagságból kettő valódi harci tapasztalattal is rendelkezik.
Idén további tisztogatások történtek egy esetleges invázió szempontjából szintén kritikus rakétás haderőnemnél, illetve maga a védelmi miniszer is eltűnt. A probléma, hogy bár a legtöbb kinvezett Xi Jinpingtől függ, az orosz hadseregben is tapasztalható korrupció Kínában is megtalálható. Xi Putyinnal ellentétben viszont úgy tűnik, továbbra is tisztában van a hiányosságokkal, sőt, a komolyabb belső vizsgálatok is az ukrán invázió után kezdődtek meg. A kínai tervek Tajvan elfoglalására - az orosz invázióhoz hasonlóan - erősen építenek például a légidesszantos képességekre, de a komoly fejlődés ellenére ezek megléte továbbra is kérdéses.
A Tajvani invázió kapcsán a legnagyobb kockázat, ha a kínai vezetés úgy ítéli meg, az adott pillanatban van a legtöbb esélye a sikerre, és a siker esélye a jövőben már csak csökkenni fog. Ne feledjük, hogy ugyanez a gondolkodás jellemezte Németországot az első világháború előestéjén, hiszen az antanthoz besoroló, a világon akkor még legnépesebb Oroszország őrült tempóval iparosodott.
Térképen a Pacifikus térség főbb amerikai katonai partnerei, kékkel jelölve
Kína esetében ezt erősítheti, hogy az őt körülvevő, amerikai szövetséges vagy kvázi-szövetséges országok - India, Fülöp-szigetek, Ausztrália - katonai képességei még gyengék, és nem alakult ki köztük a valódi, intézményes együttműködés. A kínai gazdaság lassulása ezzel párhuzamosan az ország pénzügyi lehetőségeit is beszűkíti, így a haderőfejlesztés (relatív) üteme is lassulni fog. Ma még Kína körülbelül egymaga annyit költ védelmi kiadásokra, mint az összes kelet-ázsiai ország - ideértve Indiát is - együttvéve, ez viszont 2-3 év múlva már egyáltalán nem biztos, hogy így lesz.
Térképen a fontosabb ázsiai hatalmak katonai kiadásai 2021-ben. Az USA körülbelül a kínai érték 3-szorosát költötte el, bár ebbe beletartozik az iraki és afganisztáni veteránok utógondozása is Forrás:https://pbs.twimg.com/media/FIL6fPRWUAUYYVg?format=jpg&name=medium
Amerika, illetve az amerikai hadiipar lekötöttsége Ukrajna és adott esetben Izrael által szintén a fenti narratívát támogatja. Tajvan esetében ráadásul az időjárás is fontos tényező, a monszunesőzések miatt lényegében csak októberben illetve május-júniusban lenne lehetőség az invázióra. Ez azt eredményezi, hogy a kínai vezetés számára az időzítés kérdése méginkább kiélezetté válik.
Végezetül fontos kérdés, hogy Kína miképp vélekedik az ellene esetlegesen bevezetésre kerülő szankciókról, illetve a háborúval járó gazdasági nehézségekről, ezeket mekkora kockázatként kezeli. Le kell szögezni, hogy a világgazdaságot már egy tajvani invázió után - az értékláncokban bekövetkező szakadás miatt - akár billió dolláros kár érheti (a német gazdaság körülbelül 4-5 billió dollárt tesz ki). A félvezetők gyártása terén tapasztalható kínai-tajvani dominancia miatt akár az európai autógyártás is veszélybe kerülhet, az elektromos cikkekről nem is beszélve.
Így tehát egyáltalán nem egyértelmű, hogy egy ilyen helyzetben hajlandó lenne-e a Nyugat az Oroszországgal szembenihez hasonló szankciócsomag elfogadására. Ne feledjük, a kínai gazdaság az orosz tízszerese, tehát a lépés a világgazdaság alapjait rengetné meg.
E sorok szerzője szerint a legvalószínűbb, hogy Kína megvárja a 2024-es, januári tajvani választást, és annak eredményétől, illetve az akkori geopolitikai helyzettől teszi függővé további politikáját. Értelemszerűen a DPP hatalomban maradása növeli a fegyveres konfliktus kockázatát.
Bár a világ most Izraelre figyel, Európa környékén a közeljövőben több konfliktus is fellángolhat újra. Ilyen hely Örményország , Líbia, illetve Koszovó. Itt a kérdés megint, hogy az USA mennyire involválódna ezekben.
Végezetül fontos szempont, hogy 2024 választási év lesz Amerikában is, ami egyértelműen a belső megosztottság növekedésével és a külpolitikai konfliktuskerüléssel jár együtt. Biden támogatottsága kifejezetten alacsony, és a várható kihívó Trumpé egyes mérések szerint meg is haladta azt.
Az Ipsos októberi mérése, forrás:https://www.ipsos.com/en-us/trump-biden-rematch-still-too-close-call
A fent kifejtett három hatás miatt tehát jövő október (november az amerikai elnökválasztás) könnyen tűnhet egy olyan, vissza nem térő lehetőségnek a kínai vezetés számára, amikor a tajvani invázió sikerességének esélye kifejezetten magas.
Ha érdekel Ázsia és szeretnél minél több ilyen cikket olvasni, iratkozz fel ingyenes, heti rendszerességű hírlevelünkre az e-mail címed megadásával
