A mikrochipek stratégiai jelentőségét talán senkinek sem kell bemutatni: ezek azok az alkatrészek, melyek nélkül se az autók, se a komolyabb fegyverrendszerek vagy számítógépek se működhetnek, mint ahogy a kínai 5G infrastuktúra sem. A Kínával szembeni szankciók története 4 évvel ezelőtt, még Trump alatt kezdődött: ekkor a két kínai techóriás, a ZTE és a Huawei felkerült az amerikai "entity listre", megtiltva ezzel a két cégnek mikrochipek eladását. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a kínai cégek innentől kezdve koreai és tajvani cégektől kezdtek vásárolni. Erre válaszul, az entity listet továbbgondolva, már minden olyan félvezetőkez gyártó cég potenciálisan szankciókkal nézett szembe, ha azokat Kínának adja el, és a termeléshez amerikai technológiát használ. 

Természetesen ezek a szankciók is csak addig lehetettek sikeresek, amíg Kína képtelen volt maga is fejlett mikrochipek előállítására. Amerika így tovább ment, és 2018-ban például azért lobbizott a holland kormánynál, hogy megakadályozza az ASML kínai kézbe jutását, mely a villág egyik vezető gyártója a mikrochipek előállításához szükséges berendezéseknek (főleg precíziós lézerekről/tükrökről beszélünk). Az elmúlt két év a szankciók lassú, de biztos sokasodását hozta, például a vezető kínai mikrochip gyár is felkerült az entity listre. Az idén októberben elfogadott újabb korlátozások viszont már egy új dimenziót jelentenek. 

A törvény az eddigi szankciókhoz képest további két szinten érinti a kínai ipart. Az egyik, hogy immár a félvezetők és azok gyártásához szükséges berendezések - tehát amiket például az ASML gyárt - eladásának a megtiltásán túl az utóbbi komponenseit is érinti. Ez szintén - hasonlóan a félvezetőkhöz és az ehhez kapcsolódó gyártásorokhoz - egy kifejezetten szofisztikált piac, ahol az amerikai cégeknek döntő, már-már monopol helyzete van. Innentől kezdve ha bármilyen nemzetiségű cég együttműködik a kínai félvezetőiparral, az valószínűleg el fogja veszíteni a licenszét, hogy hozzáférjen az amerikai technológiákhoz. A negyedik szint pedig az amerikai állampolgárokat érinti, akik lényegében - ha engedély nélkül dolgoznak a kínai félvezető-iparban - az állampolgárságukat is elveszthetik. Ez a lépés átmenetileg meg is bénította azt, hiszen - ahogy a többi, térségbeli országban ("kistigrisek") korábban  - a mikrochipek gyártásához elengedhetetlennek tűnt a külföldi szakértelem, és jellemző volt a nyugati/tajvani/koreai cégeknél évtizedes tapasztalatot szerző tanácsadók szerződtetése, a korábbi fizetésük akár többszöröséért. 

A kínai félvezető ipar évek óta dollármilliárdos nagyságrendben kapott támogatásokat, és idén augusztusban első alkalommal sikerült Kínában előllítani 7 nanométeres mikrochipeket (a 5/7/14/28 stb. nanométer a mikrochip generációjára és nem a méretére utal, és minél kisebb a szám, annál újabbról van szó) bár valósznínűleg a tömeggyártás egyelőre nem megoldott. Ez mindössze egy generációval van lemaradva a legfejlettebb, 5 nanométeres típustól. A szankciók egyébként csak a 14-18 nanométeres tartományig érvényesek, az ennél nagyobbak - például a gyakran használt, 28 nanométeres típus - nincsenek érintve. Kína ma ez utóbbi esetében a világtermelés 10%-áért felelős, de 2025-ig célként van kitűzve a 40%-os részesedés elérése. A kínai gazdaság tehát nyilván nem fog összeomlani, ma is rengeteg cég használ korábbi, 28 nanométeres chipeket. Ugyanakkor az ennél szofisztikáltabb chipek megléte jelentős előnyt ad például az AI területén, és ezekre épül a kínai megfigyelőrendszer is. A problémát az adja, hogy Kína ugyan rendelkezik a 7 nanométeres chip előállításához szükséges technológiával, annak előállítása nyugati berendezkedéssel történt. A kínai beszállítók - mivel alacsonyabb színvonalat képviseltek mint tajvani, amerikai társaik - sokáig mellőzve voltak, és képtelenek lesznek egyik napról a másikra pótolni a kieső komponenseket. A félvezetők fejlesztése egy rendkívül kifinomult és időigényes folyamat, ami a beszállítók és a gyártók közti állandó visszajelzéseken alapul, viszont ez eddig hiányzott a kínai cégek közt. 

Kísértő múlt

A szankciók bevezetését amerikai tudományos körökben hosszú vita övezte és övezi továbbra is. A fő ellenérv, hogy bár rövidtávon Amerika így jelentős előnybe kerülhet, Kína 4-6 év múlva képes lehet saját maga is létrehozni egy teljesen önellátó félvezető ipart, mely az amerikaival egy szinten lesz, és az USA-val szemben maga a termelés is "házon belül", azaz Kínában fog folyni. Nem utolsó sorban pedig az amerikai chipgyártókat és beszállítókat is jelentős, dollármilliárdos kár fogja érni, hiszen eddigi legnagyobb piacukat vesztik el, az NVIDIA részvénye egy év alatt több mint 60%-ot vesztett értékéből. Bár a lobbitevékenység részükről egyelőre visszafogott volt, ez azonban még könnyen változhat később. 

A másik, ennél általánosabb kritika, hogy ezzel a két ország közti kodependencia szintje tovább süllyed, és óhatatlanul is egy zéró-összegű játszmaként lesz kezelve a két fél viszonya. Ez pedig - ahogy korábban érveltem - egy, a 20-as, 30-as évekhez hasonló dinamikát - háborús készülődést és a politikai, gazdasági tömbök létrejöttét - fog eredményezni. A két háború közti amerikai-japán diplomáciatörténetet elemezve meglepően hasonló folyamatot találunk. Roosevelt elnök Japán 1937-ben indított kínai hadjáratára (az első hadi eseményekre valójában már 1931-ben sor került, Mandzsúria megszállásával) válaszul újabb és újabb szankciókat jelentett be. Kezdetben ez még félig önkéntes korlátozásokat jelentett a fegyvereladások terén, Japán csatlakozása a Háromhatalmi Egyeményhez - a fasiszta Olaszország és a náci Németország mellett - majd Indokína 1940-es, részleges megszállása itt is fordulópontot hozott. 

Japán terjeszkedés a második világháború előtt. A lilával és szürkével jelölt területeket leszámítva Japán mind 1939 előtt foglalta el. forrás:https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_territories_acquired_by_the_Empire_of_Japan#/media/File:Japanese_Empire2.png

Az újabb szankciós csomag egyfelől megtiltotta a japán hajók számára a Panama-csatorna használatát, mely a szigetország hajóinak fő kereskedelmi útvonala volt akkoriban. Ezen felül, több fém - réz, vashulladék - esetén teljes embargót rendeltek el, miközben korábban a japán import 75-90%-a Amerikából származott. Többen is úgy érvelnek, a két ország romló viszonya elsősorban öngerjesztő volt. Japán - egyre jobban félve a kiszolgáltatottságtól a nyersanyagok terén - 1941 elején Dél-Indokínába is bevonult, mely egyfajta előkészítése volt az olajban gazdag Holland-Kelet-Indiák és a gumiültetvényekkel rendelkező Malajzia megszállásának. Az amerikai válasz a nyár folyamán a teljes olaj- és gázembargó volt. Japán ekkor kritikus helyzetbe került, hiszen készletei mindössze két évre voltak elegendőek. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor folyamatosan tárgyalások folytak a két fél közt, az álláspontok azonban túl messze voltak egymástól. Amerika Indokína és Kína teljes kiürítését követelte, és a kilépést a Háromhatalmi Egyezményből. Japán viszont ekkor már egyre inkább a mai Indonézia és Malajzia megszállásában látta a kiutat, viszont ezen területek biztosításához elengedhetetlen volt a fülöp-szigeteki és Hawaii-i amerikai erők semlegesítése is. 

A megváltozott geopolitikai helyzet és a 20. pártkongresszus

Nem meglepő módon az indo-pacifikus térség több állama is kifejezetten károsnak találta az embargót, hiszen az közvetett módon a jelenlegi - a szabadkereskedelmen és a nemzetközi értékláncokon alapuló - gazdasági modellt veszélyezteti. Ahogy Lee Hsien Loong, szingapúri miniszterelnök fogalmazott,

a szankciók kevesebb gazdasági együttműködéshez, kevesebb interdependenciához, kevesebb bizalomhoz és végül, valószínűleg egy instabilabb világrendhez vezetnek

Az itt található országok fő félelme, hogy egy súlyosbodó kínai-amerikai hatalmi versengés/hidegháború során oldalakat kell választaniuk, ami a már említett tömbösödéshez vezet. Egyes elemzők szerint Amerika mostani lépései inkább hatnak konfrontatívnak mint preventívnek, ami akár el is idegenítheti azt jelenlegi partnereitől.

A kínai válasz egyelőre kifejezetten visszafogott volt, aminek oka, hogy a szanciók elfogadásával páhuzamosan zajlott a 20. kínai pártkongresszus. Ahogy még augusztusban áttekintettem, a kongresszus előtt a fő kérdés az volt, hogy Xi Jinping mekkora teret fog hagyni a kisebbségben lévő, ugyanakkor eddig befolyásos nyugatos, a gazdasági liberalizációt sürgető hangoknak. A főbb kinevezések tükrében azonban úgy tűnik, Xi tovább erősítette pozíciót, lényegében kizárva az ellenzéki(bb) erőket.

A kínai vezetés (lásd az ábrát balra) két legfontosabb szerve a 7 fős állandó politikai bizottság - standing committee - és a katonai bizottság - central military commission. Előbbiből kerül ki általában az európai rendszerekben megszokottnál marginálisabb miniszterelnök, aki eddig Li Keqiang volt. Li inkább a mérsékeltebb vonalhoz tartozott, a tavasszal például finoman kritizálta is Xi Jinping "zéró-covid" politikáját. Őt most Li Qiang fogja váltani, aki viszont - eddig shanghai-i pártőftitkárként - egyenesen a lezárásokért felelt, Xi-nek egyértelműen a bizalmasa. 

Ami szintén aggodalomra ad okot, hogy hasonló váltásra került sor a hadsereget felügyelő központi katonai bizottságban is. A szerv öt vezetője (aminek hivatalosan Xi az elnöke, és ők a helyettesei) mind rendkívül közel áll Xi-hez. Ilyen például Miao Hua, aki korábban együtt dolgozott Xi-vel Fujian tartományban, később a keleti katonai körzet admirálisa lett, mely a Tajvanhoz legközelebb eső terület. A tajvani ügyek fontosságát jelzi egy másik kinvezés is - He Weidongé, aki szintén Fujian-i kötődésű, és Xi barátja a 90-es évek óta. He 2019-től kezdve a kínai hadsereg keleti körzeti parancsnokságának a vezetője. Az 5 főből kettő ráadásul valódi harci tapasztalattal is rendelkezik: Liu Zhenli és Zhang Youxia is megjárta a 80-as években zajló kínai-vietnámi háborút. Utóbbi esetén Xi egy kivételt is tett, hiszen eddig 68 év felett nyugdíjazták a bizottság tagjait, miközben Zhang jelenleg a 72. évében jár.

A kínai hadsereg katonai parancsnokságai, a keleti körzet kékkel van jelölve. He Weidong egyébként korábban a nyugati körzetben szolgált, mely a szintén vitatott indiai határt érnti. Forrás:https://en.wikipedia.org/wiki/Theater_commands_of_the_People%27s_Liberation_Army

Közelgő háború?

Talán nem is minden alap nélkül egyre több olyan elemzés jelenik meg, mely szerint a stratégiai jelentőségű mikrochipektől való elvágásra adott kínai válasz Tajvan (és Korea) megszállása lesz. Ezen két terület ma kulcsfontosságú a félvezetők piacán, előbbi a teljes globális termelés körülbelül 63, utóbbi 17%-áért felel (Kína körülbelül 8%). Az Apple-nek is bedolgozó tajvani TMSC ráadásul a ma legfejlettebbnek számító - 5 nanométeres - chipek 90%-át állítja elő. A Huawei - hasonlóan ahogy Japán az olajjal - és a többi kínai cég már évek óta próbált nagyobb készleteket felhalmozni a legfejlettebb mikrochipekből, ezek viszont nem valószínű, hogy tovább tartanának ki 1-2 évnél. Ezek kimerülése után a kínai hadi, telekommunikációs és AI technológia - melyek kritikusak egy konfliktus esetén - egyértelműen az amerikai szint alatt lesznek. Az idő tehát Kína ellen dolgozik.

A 20. pártkongresszus alatt Xi Jinping megnyitó beszéde több ponton is érintette a jelenlegi külpolitikai helyzetet. Xi - bár nem említette Amerikát - kiemelte, hogy Kínának meg kell nyernie "a háborút a döntő fontosságú technológiákért", míg Tajvan kapcsán kijelentette, hogy Kína továbbra is küzd a békés egyesülésért. Kína Pelosi tajvani látogatása óta általánosságban egy keményebb hangot üt meg, aminek a hadgyakorlatok csak egy részét képezték. Wang Yi külügyminiszter például még auguszustban az USA "három hibájáról" beszélt, úgymint a beavatkozás Kína belügyeibe, az tajvani függetlenségért harcoló erők támogatása és a szoroson belüli béka akadályozása. 

A tajvani elit sokáig bagatellizálta a kínai fenyegetést, ez viszont idén februárban megváltozott. A történelmi háttér közti nyilvánvaló különbségek ellenére az orosz-ukrán háború kitörése - és az arra adott kétértelmú kínai válasz -egy merőben új helyzetet teremtett. Egy idén februárban készített felmérés szerint a tajvani lakosság mindössze 20%-a tartott valószínűnek egy kínai inváziót, ez az érték nyáron már 40% volt. A most lezajlott 20. kínai pártkongresszus személycseréi technikai értelemben minden akadályt eltávolítottak Xi Jinping hatalma elől, így valódi ellenzéki hangokkal sem kell számolni párton belül egy háború esetén. Ez egyébként szimbolikusan is megjelent, amikor a korábbi pártfőtitkárt - Hu Jintaot - kivezették a kongresszus terméből, aki Xi-vel szemben egyértelműen a békés felemelkedés híve volt (bár feltehetően csak rosszul lett, és ezért kellett kikísérni).

Xi egyeduralma azt is jelenti, hogy döntéseinek - a korábbi, kollektív felelősséggel szemben - a következményei csak őt terhelik. Ez az oka annak, hogy Kína továbbra is alkalmazza a teljesen értelmetlen zéró-covid politikát, hiszen annak a kudarcának a beismerése egyszersmind Xi számára is arcvesztés lenne. Akárcsak a japán-amerikai, a kínai-amerikai viszony romlása is elsősorban öngerjesztő folyamat: ahogy Kína a nyugati, demokratikus országok részéről valamilyen ellenállást érzékel, akár szankciók formájában, úgy a rendszer rögtön fenyegetve érzi magát. A fenyegetettségre pedig általában kettő válasz érkezik: nagyobb elnyomás otthon (lásd a megfigyelő-állam kiépítése, leszámolás a tehc cégekkel, a nem állami cégek elvágása a hitelektől stb.), és egy zártabb politikai-gazdasági rendszer építése külföldön (lásd blogon megjelent legutóbbi cikket, ami a közép-ázsiai kínai térnyerésről szólt). Ez pedig még valószínűbbé teszi az újabb szankciókat. 

Kína az orosz-ukrán háború kitörése óta általánosságban egyre inkább a nyugattal szemben gyakran elégedetlen és kritikus "globális dél" felé fordul, kihasználva a demokratikus és autoriter országok közti ellentéteket. A kínai kommunikációban március óta több szlogen - például a "holisztikus biztonságpolitika" - megjelent, mint elsősorban a nyugati értékrend és intézményrendszer alternatívái, szembe állítva azzal a kínai fejlődési módot és kínai hiteleket, támogatást. Xi két év utáni első külföldi útja idén szeptemberben is beszédes módon Üzbegisztánba vezetett, az SCO - melynek tagjai India kivételével autoriter államok - gyűlésére. A kínai rendszer ezen tendenciái pedig egyértelműen növelik egy újabb konfliktus esélyét. 

K. Almasi