Mára elmondható az a tény, hogy a szocialista ideológiájú országok száma igencsak lecsökkent a Szovjetunió felbomlása óta. Ezeknek egyik, oszlopos tagja Vietnám, de ki tudja még meddig? Ebben a cikkben ennek a kérdésnek a dilemmáit járjuk körbe. 

 A vietnami vezetők új generációjának felemelkedésének lehetünk szemtanúi, akik az egykori szovjet vezető, Mihail Gorbacsov által az 1980-as években végrehajtott reformokhoz hasonló politikai és gazdasági lépéseket szorgalmaznak. Vietnám jelenlegi vezetői ugyanazzal a problémahalmazzal szembesülnek, mint az utolsó szovjet párfőtitkár: vagy engednek a reformoknak és kockáztatják a politikai rendszer destabilizálódását, vagy fenntartják a status quo-t és a gazdasági fejlődés kerül veszélybe. A konfliktusban kulcsfontosságú tényező a vietnámi-kínai kapcsolat is, mivel a “nagy testvér” növekvő gazdasági és katonai erejét sokan fenyegetésnek tekintik Vietnámban.

 Ha érdekel Ázsia és szeretnél minél több ilyen cikket olvasni, iratkozz fel ingyenes, heti rendszerességű hírlevelünkre az e-mail címed megadásával

De vajon ki is a Vietnámi Kommunista Párt „Gorbacsovja”?

A kínai és a vietnámi vezetők egy egész generációja számára Gorbacsov a demokratikus reformok veszélyeit jelképezi, és utóbbiak régóta azt sugallják, hogy a kommunista vezetésű Kína a volt Szovjetunióhoz hasonló sorsra juthat, ha a belpolitikát nem ellenőrzik megfelelően. Kína és részben Vietnám a gazdasági reformokat a politikai reformok elé helyezte mindezidáig, míg anno Gorbacsov a politikai reformokat kezdeményezte először. Bár a vietnámi tisztviselők korábban hajlamosak voltak lekicsinyelni a Szovjetunióban bekövetkezett drámai változások hatását, egyértelműen megdöbbentette őket akkoriban a szövetségesük és pártfogójuk vehemens átalakulása. A Vietnámi Kommunista Párt (VKP) néhány keményvonalas képviselője az árulás érzését közvetítette, miközben megfogadták, hogy elkerülik egykori keleti blokkbeli elvtársaik „hibáit”.  Ezzel párhuzamosan Vietnámban felbukkantak már olyan változást szorgalmazó emberek, akik követni akarták Gorbacsovot, hogy bevezessék a demokráciát és a liberális szellemet a délkelet-ázsiai országban. Sajnos ez az erő túl gyenge volt, és a Vietnami Kommunista Párt még csírájában lecsapott rá. 

Vietnámi gazdasági növekedés a GDP %-ában. Az ország sok tekintetben megismétli a “kínai csodát”, de nyitott kérdés, hogy ez mennyiben jár a politikai élet liberalizációjával is

A VKP tagjai között fellelhető egy olyan irányzat, amelyet „vörös zászlós” nacionalistáknak neveznek (a konzervatív szárny), amely az ország vörös lobogójáról kapta a nevét. Ők azok, akik főként az interneten aktívak és azt állítják, hogy a párt túlságosan engedékeny a liberálisokkal szemben, feladta a szocializmust, túl kapitalista lett, és gyakran meggyalázza a párt hőseit, például Ho Si Minh-t, azáltal, hogy szorosabb kapcsolatokat alakít ki Amerikával, és a többi kapitalista országgal. Ők folyamatosan egy a jövőben felbukkanó Gorbacsov karaktertől tartanak.

A mozgalom egyes képviselői szerint ez Vo Van Thuong, az ország új államelnöke lehet. 2023. március 2-án, a nemzetgyűlés rendkívüli ülésén a törvényhozók megerősítették Thuongot elnöki tisztségében, egy nappal azután, hogy a VKP őt jelölte egyedüli jelöltként. Ám a beiktatási beszédében Thuong tanúságot tett a szocialista ideológia mellett és megfogadta, hogy: „folyamatosan tanulmányozni és követni fogja Ho Si Minh elnök ideológiáját, erkölcsét és életmódját”. - Ezzel vélhetően arra utalt, hogy habár benne van a rendszerben a rendszerváltás lehetősége, ezt ő és a jelenlegi hatalom is elutasítja. Ámde Thuong eközben főként csak ceremoniális szerepet tölt be és valójában elkötelezett pártember. Egyértelműen megbízik benne Nguyen Phu Trong, a három cikluson át vezető pártfőnök, egyfajta “szürke eminenciás”, akinek egész politikai pályafutása arról szól, hogy helyreállítsa a párt hatalmát az állam és a kormány felett.

Akkor most lesz rendszerváltás, vagy mégsem?

Ha valaki tényleg egy Gorbacsov figurát keres Vietnámban, akkor azt kellene mondania, hogy Nguyen Tan Dung, volt miniszterelnök lehetett volna erre alkalmas, akit végül Trong 2016-ban megbuktatott. Az individualista reformert, aki inkább egy nem-kommunista állam egyszemélyű vezetőjére hasonlított, egy olyan ember űzte el a hatalomból, aki attól tartott, hogy Dung a párt szerepének elsorvadását kezdeményezi majd a társadalmi élet és az ország minden területén.

Dong és Obama 2010-ben. Bár előbbi 2006-16 közti miniszterelnöksége közt jelentősen nyitott Vietnám az USA felé, ezzel együtt párttársai a túl baráti Kína-politikáját is kritizálták

Mindezzel együtt az a tény, hogy a párthű emberek egy része még mindig félelemmel várja egy Gorbacsov figura érkezését, a kommunista rendszer stabilitásával kapcsolatos mélységes nyugtalanságra utal. A pártzsargonban két nagyobb fenyegetés veszélye áll fenn. Az egyik a „békés átalakulás”, ami a külső hatalmak rendszerváltást szító kísérleteire utal. A másik fenyegetés egyesek szerint az „önfejlődés” vagy „önátalakulás”, vagyis, hogy a belső erők tudatosan próbálják meg lebontani a mostani rendszert. Ez az elmélet azonban egyelőre megalapozatlannak látszik. Ettől a narratívától való félelem annyira beleivódott a káderek és az ideológusok minden porcikájába, hogy a hatalmasok mindig résen vannak, ha egy tisztviselő gyanúsnak tűnik, és akkor gyorsan cselekszenek, akárcsak Dung esetében 2016-ban. Ilyen körülmények közt egy egész nyugatbarát kádergeneráció győzelme kellene ahhoz, hogy belülről erodálni kezdje a pártot. A szakértők szerint Trong három cikluson tartó pártfőnöki megbízatása mégis arra hivatott, hogy megakadályozza egy lehetséges “rendszerváltás” megvalósulását, amely 2016-ban még bimbózó lehetőségként villant fel.

Nyugati fordulat?

A rendszerváltozás veszélye persze Vietnámban más jelentéssel bír, mint a Szovjetunióban, és fontos leszögezni, hogy Gorbacsovnak soha nem állt szándékában összeomlasztani a Szovjetuniót. Nem volt nyugatbarát káder, aki az „önátalakulás” útjára lépett. Amiben viszont tévedett, hogy egyszerre lehet gazdasági és politikai reformokat maradéktalanul sikeresen végrehajtani.

Ennek fényében különösen érdekes a friss hír, hogy 2023. szeptember 10-én Biden elnök és Nguyen Phu Trong főtitkár bejelentette az Egyesült Államok és Vietnám átfogó stratégiai partnerségét, Vietnám jelezte, hogy felhagyhat a nagyhatalmak, (Kína és az Egyesült Államok) közötti távolságtartás hosszú ideje tartó külpolitikai stratégiájával, és a jövőben határozottabban léphet be Washington “mágneses mezejébe”.

Summa summárum, amennyiben olyan gyorsan képes adaptálódni Vietnám, mint ahogy - az eddig eklatáns példaként felmutatható - jelenlegi kínai rendszer, akkor a kommunista ideológia és a hibrid, államkapitalista gazdasági berendezkedés adekvát módon létezhet egymás mellett (...legalábbis egy darabig biztosan, és az USA-val is megállapodtak, hogy nem szólnak bele egymás belügyeibe).  Ellenpéldaként felhozható természetesen az a kubai rendszer, amely a világ nyugati féltekéjén szinte teljes mértékben konzerválódott és egy kommunista skanzenné vált, és ahol a pártállami bürokrácia semmilyen valódi gazdasági reform bevezetésére sem hajlandó. Ezért a relatív stabilitásért viszont az ország nagyon súlyos árat fizet.

Szerző:高博

A sorozat korábbi részében a Vietnámmal határos, szintén délkelet-ázsiai Kambodzsát vettük gorcső alá.