Már-már úgy tűnt, Trumpnak sikerül az, ami eddig egyetlen amerikai elnöknek sem, hogy békét hoz a két Koreának. Szó szerint ez meg is történt, hiszen Kim Dzson Un és Moon Dzsae-In elnökök megegyeztek, hogy valódi békét kötnek, az 1953-as fegyverszünet helyett. Ami az igazi előrelépés lett volna, az a denuklearizáció a félszigeten. Észak-Korea megígérte ugyanis, hogy felhagy az atomprogramjával. A múlt héten azonban váratlan fordulatként Kim Dzsong Un úgy döntött, újra megszakítja a két Korea közti tárgyalássorozatot. Mi lehet ennek az oka, mi várható a félszigeten?
A május 16-án kiadott nyilatkozat szerint azért mondták le a találkozót, mert Dél-Korea és az USA egy közös hadgyakorlatot rendeztek. Bár akár ez is lehet a valódi ok, más is állhat a háttérben. Az első kérdés az, hogy Észak-Korea egyáltalán hogyhogy stílust váltott, és békülékeny hangnemet üt meg. Egyrészt sok minden köszönhető a dél-koreai baloldali miniszterelnöknek, Moon-nak, aki végig az együttműködést szorgalmazta (még a tavalyi, igen feszült helyzetben is). Trump arra esküszik, hogy keményvonalas - bármit is jelentsen ez - politikája érett be. Magyarul az USA és Dél-Korea ellentétes politikát folytatott (lásd részletesebben a szövetség helyzetéről a keretes írást lent), így nem valószínű, hogy tevékenységük önmagában elég lett volna. Kínai kutatók kimutatták, hogy Észak-Korea tesztbarlangja, ahol az atomkísérletek is folytak, beomlott, így a program felfüggesztése nem is volt akkora engedmény Észak-Korea részéről. További cél lett volna a végleges denuklearizáció, amiről akár a későbbi tárgyalások is folyhattak volna.
Kronológia
Az pyeonchangi téli olimpián bejelentik, hogy a két Korea találkozni fog.
Mike Pompeo, amerikai külügyminiszter április első felében Észak-Koreába érkezik, ahol a Trump-Kim találkozó részletei körvonalazódik, bár sok részletet nem tudni az alkalomról. Elképzelhető, hogy itt vázolta föl a békefolyamat tervét.
Kim Kínába utazik, ahol valószínűleg a támogatásukról biztosították.
Április vége felé kínai tudósok kijelentik, hogy az észak-koreai tesztbarlang beomlott, pár nappal a két elnök találkozása előtt.
Április 26-án került sor a Moon-Kim találkozóra, ahol bejelentették, hogy békét fognak kötni, illetve távlati célként a nukleáris arzenál leépítését jelölték meg. Egyfajta hurráopitmista hangulat alakul ki, fölmerül, hogy Észak-Korea amerikai gazdasági támogatást kapna a nukleáris leszerelés esetén, és a Kínában lezajlott gazdasági reformokhoz hasonló intézkedések vennék kezdetüket.
Május első hetében Mike Pompeo második, titkos észak-koreai útja, ahol tovább finomítják a találkozó részleteit.
Május 16-án Kim kijelenti, hogy felfüggeszti a találkozókat, aminek a következő állomása pont másnap lett volna. Trump jelzi, hogy továbbra is találkozni akar KImmel, aminek tervezett időpontja, mint addigra kiderült, június 12. lenne, Szingapúrban.
A valódi probléma az egész békefolyamatban talán éppenhogy az észak-koreai elit lehet, akiktől Kim továbbra is úgy tűnik, erősen függ. Nyilvánvalóan nem egyszerű megérteni, hogy a biztosított függetlenséget (amit az USA grantált) és gazdasági lehetőségeket miért utasítja el az észak-koreai hadsereg felső vezetése. A magyarázat az lehet, hogy félnek a változásoktól, és ragaszkodnak a jelenlegi hatalmukhoz, illetve egyesek akár a propagandát is elhihetik, és komolyan veszik a kommunista szlogeneket. Mindenesetre ez a konzervatív elit lehet az, ami megakasztotta a folyamatot, legalábbis Kim - akinek végső célja szintén a hatalom megtartása - nem vállalja így a kockázatot. Ráadásul a külső fenyegetése megszűnt, így félig már biztonságban is érezheti magát. Fontos látni, hogy az átlagos észak-koreai lakosok érdekei az utolsó helyen vannak figyelembe véve.
Recsegő szövetségek
Az elmúlt hetekben Dél-Koreában újra erőre kapott a vita az amerikai szövetségről, és egyesek már az ország újraegyesítését is reálisnak kezdték látni. Moon Jae-in dél-koreai kormányfő úgy fogalmazott, hogy az amerikai katonai jelenlét az országban - amennyiben az békefolyamat sikeres - indokolatlanná válik. Ezt persze sokan nem így gondolják, de Moon a koreai baloldalon igen erős véleményt fogalmazott meg. Trump valódi sokk volt egyes ázsiai szövetségeseknek, és a bizalom az USA iránt érezhetően csökkent. Különösen még Trump korai kijelentései voltak ilyenek, amikor arról beszélt, hogy Dél-Koreának és Japánnak is atomfegyvert kellene előállítania, az USA nyújtotta védelem helyett.
Ha ugyanis az amerikai csapatok maradnának, Dél-Korea könnyen az USA által szervezett, Kínát elrettenteni hivatott ázsiai blokk tagjaként találhatja magát, ami helyett Monn egyfajta független, Svájchoz hasonló státuszt képzelne el. Azt is érdemes azonban figyelembe venni, hogy a koreai lakosság közel 60%-a szerint Észak-Korea után Kína a legnagyobb fenyegetés az országra nézve. Ez jól mutatja, mennyit változhat a közvélemény, hiszen húsz évvel ezelőtt még a támadó hadsereggel nem rendelkező Japánt tekintették ennek. Különösen a fiatalok azok (a jobboldalon kívül), akik támogatják az amerikai szövetséget.
A helyzetet tovább fogja bonyolítani, hogy Észak-Korea valószínűleg nem mást fog kérni Trumptól június 12-én, mint az amerikai csapatok kivonását Dél-Koreából, és akár a szövetség megszűntét is azért cserébe, hogy megválik atomfegyvereitől.
Japánban szintén nem problémamentes a viszony Amerikával. Abe Shinzó miniszterelnököt gyakorlatilag kihagyták a tárgyalássorozatból, és a közepes hatótávolságú észak-koreai rakétákról sem esett sok szó, mely nyilván Japánt fenyegeti leginkább. Japán szintén Trump felbukkanása óta függetlenebb külpolitikát folytat, és bizonyos szempontból élére állt a térségben formálódó, Kínát ellensúlyozni kívánó blokknak. Ugyanakkor Japán is nyitva hagy egy ajtót Kína számára, és teret hagy a (főleg gazdasági) együttműködésnek.
Az észak-koreai fenyegetés megszűnte azonban egy komoly belpolitikai következménnyel is járhat: a tervezett alkotmánymódosítást és gyorsuló újrafegyverkezést így már nehezebb lenne megindokolni. A kérdésről részletesebben lásd: Japán válasza Észak-Koreára: úton az újrafegyverkezés felé?
Hogyan tovább?
Trump még bízhat benne, hogy a június 12-i történelmi találkozóra sor kerülhet, ami szintén történelmi lenne. Ekkor ott tovább finomodhatna a békefolyamat, és Észak-Koreában a gazdasági reformok is megindulhatnának. Ez azonban az ottani, belső folyamatokon fog múlni, amiről szinte semmit se tudunk. Trump politikájának sikerességét még nem lehet éppen ezért megítélni, miközben sokan már zseniként kezdték kezelni. Ráadásul ahogy feljebb szó volt róla, egyáltalán nem biztos, hogy a szankciók azok, amik térdre kényszerítették Észak-Koreát.
Trump újítása az volt, hogy hajlandónak mutatkozott leülni kettesben az észak-koreai elnökkel, amitől az eddiggi amerikai elnökök tartózkodtak. Ennek oka az volt, hogy a Kim Dzsong Un által is követett fenyegető politikát ne lehessen komolyan venni, más országok ne tekintsék ezt példának. Az mindenképpen eredmény, hogy a félszigeten a feszültség érezhetően csökkent, de a folyamatnak még bőven nincs vége. Ami azonban tovább nehezítheti az USA helyzetét, az az iráni atomalku felrúgása. Ezzel Trump lényegében egy újabb frontot nyitott, és kérdés, mennyire lesz kapacitása mindkét konfliktuszónát kezelnie.
Kevés szó esik arról is, hogy annak ellenére, hogy Kínát mint nemzetbiztonsági kockázatot jelölte meg az amerikai védelmi stratégia, mégis kevés figyelem esik a most is gőzerővel folyó szigetfejlesztésekre a Dél-Kínai-tengeren. Az észak-koreai konfliktus megoldása nyilván prioritást élvez, de az után - hacsak az USA nem akarja föladni a vezető szerepét Kelet-Ázsiában - mindenképpen, lehetőleg minél előbb Kína térnyerésével kéne foglalkozni. Tehát a tárgyalások elhúzódása miatt Kína könnyen válhat a nevető harmadikká. Még az ősszel rá lehetett sütni, hogy együttműködik Észak-Koreával, és hátráltatja a rendezést, ma már egyértelmű, hogy nem tőlük függ a probléma megoldása, így a rossz nemzetközi megítéléstől sem kell félnie Kínának.
A következő hetekben fog eldőlni, természetesen mindenféle nyilvánosság nélkül, hogy Kim képes-e a belső ellenzékkel kiegyezni, azokat leváltani, vagy bele kell törődnie a jelenlegi helyzetébe. Amerika valóban nagyon sok garanciát adott, ráadásul a befektetők már érdeklődést mutatnak az észak-koreai gazdaság iránt. Ha a békefolyamat beérik, az egyértelmű, hogy merőben új helyzet fog kialakulni a Koreai-félszigeten.
Korábbi cikk: Mivel járna a két Korea egyesítése?