A Biden kormányzat elődjéhez hasonlóan folytatta a kínai cégek szankciókkal való sújtását, viszont Trumpnál sokkal kifinomultabb és célzottabb eszközöket használt. A 2022-ben, október 7-én elfogadott "chiptörvény" kimondott célja az volt, hogy meggátolja, hogy az ázsiai ország rövid időn belül szert tegyen elsőosztályú technológiákra a félvezetők terén. A legtöbb jel viszont arra utal, hogy Kína már évek óta készült a közelgő amerikai szankciókra, és az elmúlt egy évben - az orosz gazdasághoz hasonlóan - részben megtanult “együttélni” azokkal.
Áttörés vagy átverés?
A szankciós háború egyik legújabb fejleménye, hogy a Huawei szeptemberben piacra dobta készülékét (Mate60 Pro), mely elvileg kínai gyártású 7 nanométeres mikrochipeket használ és 5G kompatibilis is egyben. Az eset azért is tanulságos, mert a Huwei-el (és ZTE-vel) szemben már 2019 óta érvényben voltak szankciók, melyek 2020-ban jelentősen ki lettek bővítve, lényegében szankciókkal sújtva azokat a Kínában működő cégeket is, melyek chipeket adtak el nekik. A cél a Huawei 5G programjának a leállítása volt, de a cég okostelefon iparága is mélyrepülésbe kezdett. A Huawei okostelefonok után keletkező bevétele 2021-re a korábbi évhez képest 28.5%-al csökkent, és a helyiértékeket jól szemlélteti, hogy a 2019-es, 240 millió eladott példányhoz képest a 2023-as elvárás mindössze 30 millió, míg a 2024-es is “csak” 60 millió.
Ha érdekel Ázsia és szeretnél minél több ilyen cikket olvasni, iratkozz fel ingyenes, heti rendszerességű hírlevelünkre az e-mail címed megadásával
Fontos megemlíteni, hogy a mikrochipek osztályozásakor a nanométer nem a méretre, hanem a generációra utal, minél kisebb a szám, annál fejlettebb technológiáról beszélhetünk. A 7-es szabványt mindössze néhány generáció előzi meg, melyeket szinte kizárólag a tajvani TMSC gyárt, amely cég a legfejlettebb félvezetők terén 80%-os piaci részesedéssel rendelkezik. Ahogy korábbi cikkünkben részletesen leírtuk, a chipgyártás egy rendkívül szofisztikált folyamat, ahol már a gyártóberendezéseket is alig pár cég tudja előállítani a világon.
2022-re lényegében eltűntek a külföldi befektetések a kínai félvezetőiparban, ami a “chiptörvény” hatását jelzi. Forrás:https://rhg.com/wp-content/uploads/2023/09/irrationalfigure5.png
A chipkészítés esetén külön iparág épült például magára a megtervezésre is, e célból speciális szoftverek készülnek, a piacvezető cégek pedig döntően amerikaiak. A Huawei új készüléke esetén viszont a tervezést is egy kínai cég, a Huawei lányvállalata, a HiSilicon végezte, míg a gyártásért a shanghai-i - részben államilag tulajdonolt - SMIC volt felelős. A bejelentés éppen ezért kisebb sokként érte az amerikai törvényhozást, hiszen a közfelfogás szerint Kína külföldi technológia nélkül - melynek átadását a tavaly október 7-i chiptörvény elvileg meggátolja - nem lehetett képes erre.
Bár a HiSilicon nagy valószínűséggel ipari kémkedés útján fejlesztette ki a saját szoftverét, az SMIC esetén a gyártási berendezések beszerzéséhez és karbantartásához már valódi külföldi segítségre is szükség lehetett. Itt ami szóba jöhet, hogy az SMIC szatelit cégeken és közvetítőkön keresztül jutott hozzá ezekhez. A valóság az, hogy az amerikai jogi szabályozás továbbra is több kiskaput hagyott meg, bár ezek felülvizsgálata a Huawei modellje kapcsán valószínűsíthető.
A kínai sikert árnyalja ugyanakkor, hogy 2022-ben a félvezetőkgyártásban szintén kulcsfontosságú litográfia terén lényegében egyeduralkodó holland ASML cég még leszállította a korábban beígért, másodgenerációs berendezéseit Kínána, melyet az SMIC szintén használ. Ez a technológia viszont már nem fogja lehetővé tenni a 7 nanométeresnél fejlettebb mikrochipek előállítását, és a 7 nanométeres mikrochipek esetén is nehézkesebbé és költségesebbé teszi a gyártási folyamatot, ami csökkenti a kínai cégek versenyképességét.
Fontos jelezni, hogy teljesen önállóan semelyik ország sem képes előállítani a legújabb mikrochipeket, ehhez minden esetben szükség van a külföldi technológiákra és gyártókapacitásra is, ezzel együtt az amerikai pozíció így is nagyon erős. Nem véletlen, hogy a Biden-féle chiptörvény is az amerikai kereskedelmi licensz megvonásával büntet, ha egy külföldi cég Kínának adná el előzetes engedély nélkül a kritikus berendezéseket. Amennyiben csak a már említett ASML betartja a szankciókat, úgy Kínának az elkövetkező legalább 3 évben esélye sem lesz a 7 nm-nél fejlettebb chipek előállítására. Kínában még továbbra sem létezik olyan chipgyártás, mely kizárólag kínai technológián alapulna. A mostani technológiai bázis alapján erre a 28 nanométeres chipek terén nyílhat majd esély először, de ez is igénybe fog venni 1-2 évet.
A tavalyi évben az USA egy egyeztető fórumot, a “Chip 4 Szövetséget” (Chip 4 Alliance) is létrehozta Japán, Dél-Korea és Tajvan részvételével, melynek célja, hogy együtt koordinálják az iparági fejlesztéseket, és elkerüljék, hogy azokhoz Kína hozzaférjen. A kvartett együtt a félvezető-gyártó berendezések 50%-át ellnőrzi (az értéklánc csúcsán álló Amerika 17%-on áll, Japán 28%-on, míg Dél-Korea 10%-on). További fontos játékos Hollandia 17%-al a már említett ASML révén, mely a litográfia terén kvázi monopol helyzetben van. Hollandiára már Trump is nyomást gyakorolt, ekkoriban a kínai cél az ASML megvásárlása volt, de csak idén sikerült az országot az exportkorlázásokhoz való csatlakozásra rábírni.
A kvartett gyenge pontjai Dél-Korea és Japán lehet, mely országok cégei kifejezetten kreatív megoldásokhoz nyúltak, hogy kijátsszák a szankciós jogi szabályozást. Az egyik fő japán félelem, ha Kína korlátozza ritkaföldfémek kivitelét, bár ez még csak szóban került belengetésre. A kérdés, hogy Kína később ki tudja-e játszani az amerikai szövetségeseket egymás ellen, melyek egymás versenytársai is egyben a félvezető-iparban.
Ezzel együtt fontos nem elfelejteni, hogy Kínának már több stratégiai iparágban sikerült rövid időn belül domináns pozícióra szert tennie. Az acélgyártásba körülbelül 2005 óta érkeztek támogatások, mind direkt kifizetések, mind nyomott árú energia formájában. Ez a folyamat egyébként kifejezetten pazarló volt, és sokszor a valódi globális keresletre sem volt figyelemmel. 2016-ra ennek köszönhetően az acél ára mélyrepülésbe kezdett, míg Kína ezzel párhuzamosan a globális termelés 50-60%-áért volt felelős. Sokak szerint a BRI - Út öv kezdeményezés - egyik célja is az volt, hogy felhasználja a felesleget, melyre a hazai építőipar már képtelen volt. Hasonló metódus szerint tarolta le Kína a versenytársakat az alumíniumgyártás terén.
Ahogy egy korábbi cikkben (lásd: “A CATL sikersztori, és ami mögötte van”) bemutattuk, Kína szintén relatíve rövid idő alatt vált a globális elektromautó-gyártás és az azt kiszolgáló iparágak főszereplőjévé. Ilyen ugyebár az akkumulátorgyártás, illetve a lítium feldolgozása, előbbi terén a kínai részesedés 70% körül áll jelenleg.
Kínának napjainkban szintén kiemelt célja, hogy a korábbi mikrochipek (a 28 nm-nél “nagyobb” chipek, ezeket angolul “legacy chipeknek” hívják) gyártása terén piaci vezetővé váljon. Fontos leszögezni, hogy több iparágban (például az autók vagy háztartási gépek terén) a mikrochipek fejlődése “megállt”, és azok berendezkedtek egy-egy korábbi generáció használatára. Ezzel együtt az adott chip hiánya nagyon is komoly fennakadásokat okozhat, ami kifejezetten egy stratégiai sebezhetőséget jelent. Az autóipar például 95%-ban ilyen chipeket használ, és a koronavírus okozta fennakadások az ellátási láncok terén csak az USA-ban legalább 4 millió autó gyártásának elhalasztását okozta 2021 és 22 közt. Az amerikai cégek egész egyszerűen évtizedeken keresztül hanyagolták a fizikai chipgyártást (különösen a legacy chipek terén), így a gyártókapacitások döntő része ma már Ázsiában található még.
Kína (és Tajvan) ezen a téren tehát kifejezetten erős pozíciókkal rendelkezik, a két ország külön-külön a 20-45 nm-es félvezetők esetén már most is a globális kapacitás 25-30%-áért felel (lásd az ábrát alább), és hasonló az arány a 40-180 nanométeres tartományban is. Bár amerikai technológiára itt is szükség lehet az újabb gyárak építéséhez, ennek a szerepe itt már kisebb, és egyelőre azok beszerzését a szankciók sem érintik.
Amerika ezzel párhuzamosan maga is ambíciózus iparpolitikákat fogadott el, amivel a cél a hazai, “fizikai” félvezetőgyártás erősítése, a szabadalmak és szoftverek terén fennálló erős pozíciókon túl. A chiptörvény a szintén 2022-es IRA-val (Inflation Reduction Act) együtt körülbelül 400 milliárd dollárnyi forrást biztosít szubvenciók és adóleírások formájában az elkövetkező években, hogy a félvezető- és a megújulóipart támogassák. Ennek hatására a külföldi cégek sorra jelentik be újabb és újabb amerikai projektjeiket, a Financial Times az elmúlt egy évben már 200 milliárd dollárnyi projektet számolt össze (lásd az ábrát alább).
Bár a 7 nm-nél kisebb chipekkel ellentétben a régebbi szabványok terén Kínának sokkal nagyobb esélye lehet, a kérdés, hogy a gazdasági nehézségek közepette lesz-e elég forrás a korábbi “receptet” követő, alapvetően pazarló és állami szubvenciókon alapuló iparpolitika megismétlésére. Szakértők szerint Kínának döntenie kellene, hogy vagy a régebbi, vagy az újabb chipekre koncentrál, hiszen mind a tudományos, mind az anyagi erőforrások végesek. A kontextus kedvéért: egy-egy “fab” (chipgyártó üzem) megépítése is 5-15 milliárd dollárba kerül, és 2014 óta Kína legalább 100-150 milliárd dollárt biztosított az iparágban aktív állami és önkormányzati befektetési alapok részére, illetve hagyott jóvá adóleírások formájában, hogy azzal a hazai félvezetőipart támogassák, míg 2030-ig legalább további 50 milliárd dollár elköltése van tervben.
Ezzel együtt a kínai piac mérete már önmagában nagyon komoly lehetőségeket ad, az ország az összes, globálisan gyártott félvezető 50-60%-át használja fel, ugyanakkor az is igaz, hogy a kínai technológiával készülő chipek egyelőre általában drágábbak, mint a külföldiek. A protekcionista politikák mind az elektromos-autók, mind az acél- vagy alumíniumgyártás terén a kínai eszköztár integráns részei voltak. Egy fontos, viszonylag friss fejlemény például, hogy egyelőre “önkéntes” jelleggel, de a kínai kormányzati szervek dolgozói egyre inkább kerülik az Apple termékeit, komoly bevételkiesést okozva az amerikai cégnek, belengetve egyszersmind egy teljeskörű embargót is. Ezzel a cél természetesen lehet egyszerű nyomásgyakorlás is, de ez egyúttal a Huawei helyzetbehozását is jelentheti, mely így már sokkal inkább piaci alapon tudná finanszírozni a működését. Ez természetesen kiegészülhetne azzal, ha a kínai (elektromos) autóipar - mely idén a japánt lehagyva a legnagyobb exportőrré vált - is elkezdene kínai chipeket használni, és a sort még bővíthetnénk. Ilyen tervek a nyilvánosságban viszont még nem kerültek szóba.
A fent feltett kérdésre természetesen senkinek sem lehet biztos válasza, ezzel együtt amennyiben a szankciók legalább részben működnek, úgy a kínai lemaradás középtávon behozhatatlannak tűnik. Amiben Kína bizakodhat, az a “chip-alliance” és az amerikai szövetségesek elköteleződöttségének csökkenése, és a megkérdőjelezhető kereskedelmi gyakorlatok további fennmaradása. Ahogy fentebb tárgyaltuk, ezen túl Kína stratégiája a szintén kritikus, ugyanakkor technológiailag kevésbébb szenzitív, és egyelőre a szankciók által sem érintett korábbi generációs chipek terén való vezető pozíció elérése lehet. Ez a pozíció pedig sok tekintetben Kínát - a technológiai lemaradás ellenére - globálisan egy súlycsoportba emelné az Egyesült Államokkal, de legalábbis hasonlóan megkerülhetetlenné tenné a félvezetők terén. A kérdés itt az lesz, hogy az amerikai és baráti cégek az ösztönzőkkel mennyire élnek majd.
A sorozat következő részében a kínai AI képességeket vesszük gorcső alá, ahol hasonlóan szoros küzdelem folyik az USA-val, és ami egyáltalán nem független a kínai félvezetőgyártástól sem.
