Az elmúlt hetekben több jel is arra mutatott, Európa lassan reálisabb képet kezd alkotni Kínáról, és versenytársként mintsem egyértelmű partnerként fog rá tekinteni. A kérdés persze, hogy a részben a koronaívursnak köszönhető retorikai fordulat mennyiben fog valódi konfrontációhoz, esetleg egy EU-kínai kereskedelmi háborúhoz vezetni. A mostani trendek alapján ugyanis jól látszik, hogy Kína előremenekül, és a koronavírus járvány okozta nemzetközi bénultságra mint lehetőségre tekint, hogy kiterjessze befolyását, amit csak egy összehangolt európai és amerikai külpolitikával lehetne ellensúlyozni. 

A felemelkedő Kína

Bár Kína 1978-ban, amikor a reform és nyitás útjára lépett, ez sokak szerint annak nyugatibbá válását (westernizálódását) is jelenteni fogja, ez azonban egyre kevésbébb tűnik valószínűnek. Napjainkra Kína egyértelműen az amerikai hegemónia legalább részleges, kelet-ázsiai megtörését tűzte ki célul, ami egy mélyülő második hidegháborút tesz egyre válaszínűbbé. Ahogy részletesen érintve volt a blogon( Az új hideghábú küszöbén), ez elsősorban attól tér el a szovjetekkel szembeni fegyverkezési versenytől, hogy itt elsősorban a gazdasági és nem a katonai, földrajzi térnyerésen van a hangsúly, és az ezzel összefüggő technológiai verseny fő csapásirányai - AI, robotizáció, 5G -  polgári célt is szolgálnak (szemben a nukleáris tengeralattjárókkal például), és a  nemzetközi vállalatoké az úttörő szerep.

Kínában ennek jegyében az elmúlt nyolc-tíz évben megállt a gazdasági liberalizáció és nyitás folyamata, és ezzel párhuzamosan stratégiai fontosságú iparágak és vállalatok (Huawei, de legtöbb nyíltan állami tulajdonú) lettek kijelölve, melyek speciális támogatást élveznek. A külföldi tulajdonszerzés korlátozva vab így továbbra is olyan fontos területeken mint a bankszektor például, és a külföldi cégekkel szemben egyértelműen a hazaiakat részesítik előnyben, szemben az európai és amerikai gyakorlattal, ahol sokkal kevésbébb tesznek különbséget. Ez persze nyilván logikus a részükről, viszont politikai-tudományos körökben egyre inkább fölmerül, hogy erre az adekvát válasz a kínai cégek nyugati térnyerésének a korlátozása. 

Amerika és Európa - változó stratégiák

Az amerikai közbeszédbe egyértelműen Trumppal került be a Kína-ellenesség, viszont ennek tudományos megalapozottsága és hitelessége erősen kétséges volt. Az amerikai kereskedelmi deficit Kínával szemben valóban jól kifejezi a fönt ismertetett egyensúlytalanságot, a feldolgozó-ipar hazatelepítése viszont csak tüneti kezelést jelenthetett volna. Az igazi probléma, hogy pont azok az ágazatok vannak a külföldi tőke elől elzárva Kínában, melyekben az amerikai cégek versenyképessebbek - például a telekommunikáció vagy a pénzügyi szektor. Ezekről bár kezdetben szó volt, később Kína elérte, hogy a kereskedelmi tárgyalások során két részmegállapodás legyen, melyekből majd csak a második foglalkozott volna az érzékeny témákkal, azaz Kína időt nyert, míg az elsőben csak primer amerikai termékek (kőolaj, sertéshús) vásárlásáról volt szó.

Magyarán az amerikai Kína-politika továbbra is elsősorban katonai fókuszú maradt, és valóban jelenntősen nőtt a Pentagon költségvetése és a csendes-óceáni jelenlét. Gazdasági téren viszont inkább kudarcról beszélhetünk a fent ismertetett egyensúlytalanságok kezelésének elmaradása miatt, ráadásul a szövetséges országokban  (Fülöp-szigetek, Thaiföld) Kína jelentősen növelni tudta politikai befolyását, és a technológiai versenyt tekintve se körvonalazódik egy valódi stratégia, a Huaweie-el szembeni ad hoc és átmeneti jellegű korlátozásokon kívül.

Ezzel szemben az EU elsősorban csak mint gazdasági partner tekintett Kínára, és a versenytárs vagy kihívó szerep sokáig föl sem merült. Ez csak pár éve kezd változni, amikor Kína európai cégeket kezdett felvásárolni technológiaszerzés céljából, és egyre több multi számol be arról, ahogy Kínában egy látens protekcionista mechanizmus jön létre, ahol a továbbra is jelentős állami vállalatoknak ki van adva, hogy függetlenül a szakmai szempontoktól hazai cégektől kell vásárolniuk. Kína ezzel a taktikával sok, korábban mások által uralt iparágat hódított meg (acélgyártás például), és most kerül sorra a német gép- és autóipar is. Ezzel párhuzamosan az európai államok újabb és újabb gesztusokat tesznek Kínának, melyektől jobb pozíciókat remélnek a saját cégeik számára, miközben a fent említett helyzet miatt éppenhogy egy szűkülő piacért folytatnak ádáz küzdelmet egymással. A képet csak részben árnyalja, hogy uniós dokumentumokban már mint rivális jelenik meg Kína, hiszen a jelenlegi jogi környezetben a közös fellépést (például védővámok, cégek tevékenységének korlátozása) akár egy tagállam vétója is megakadályozhatja.

Kína ereje és a demokráciák gyengesége

Az európai és amerikai külpolitika leginkább ott tér el a kínaitól, hogy míg utóbbi előszerettel használ gazdasági eszközöket a politikai céljai elérséhez, addig a Nyugaton a második világháború utáni időszak egyértelműen ezen területek elválasztásáról szólt. Egy szabályozott, mindenkinek egyenlő jogokat biztosító rendszer kiépítése volt a cél, melyben a vitás ügyeket peres úton, a nemzetközi szervezetek - ENSZ, WTO - előtt lehet rendezni. Ezzel szemben Kína a bilateriális "alkudozás" híve, ami a nagyhatalmi versengés korszakába (19. század) repít vissza minket. Ekkor mindenki pont annyi joggal és befolyással rendelkezett, amennyit a gazdasági ereje és diplomciai képességei lehetővé tettek. Az egészben a megtévesztő, hogy az ázsiai ország előszeretettel hivatkozik mégis a nemzetközi megállapodásokra, amikor azok kedvezőek számára, míg mondjuk a dél-kínai-tengeri vitáiból próbálja kizárni őket. Kína odáig ment, hogy a szabadkereskedelm bajnokaként mutatta be magát Trumppal szemben, miközben ahogy írtuk, zárva tartja a belső piacát.

Kína továbbá nemcsak a külső, nemzetközi liberális rendet képes manipulálni, hanem a liberális demokráciák belső működését is. Erre jó példa az EU-s országok egymással szemben való kijátszása, illetve európai politikusok lefizetése, azaz a külpolitikai eszkökénz használt korrupció. Erre jó példa David Cameron volt brit miniszterelnök, akinek orszlánrésze volt abban, hogy Nagy-Britannia majdnem engedélyezte az 5G kiépítését. Hasonló célokat szolgál a Budapest-Belgrád vasútvonal is természtesen. 

Ezzel párhuzamosan a nyugati demokráciák poltikai váltógazdasága rendkívül nehézzé tesz bármilyen komolyabb ellenlépést. A kereskedelmi háború, melynek célja a kínai piac megnyitása volt, egyértelműen azért nem járt sikerrel, mert Trump nem vállalta a kockázatot, hogy recesszióba vigye az amerikai gazdaságot. Hosszú távon persze Kínának muszáj lett volna lépnie, hiszen exportorientált gazdaságként sokkal jobban függ az amerikai piactól, ez viszont éveket is igénybe vehetett volna. Így Trump egy látszatmegoldást kötött, amivel biztosítva látta a második ciklusát (John Bolton korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó könyve szerint az egész kereskedelmi háború mindössze egy színjáték volt, amivel Trump eljátszhatja, hogy "móresre tanította" Kínát).  

Kína előremenekül

Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy a "kínai modellnek", aminben a gazdaság a politika szolgálólányává válik, súlyos ára van (lásd részletesebben: Lassuló sárkány - a kínai csoda vége). Kína ezzel újra elindult az államszocialista, szovjet irányba, ami jól tükröződik a gazdaság strukturális problémáiban. A csökkenő verseny és elmaradó gazdasági liberalizáció nem teszi lehetővé a múltban megszokott növekedést; a minimum 6%-os növekedést, ha egyáltalán elhiszzük, a féktelen hitelezés tette lehetővé. Ennek taglalása egy külön bejegyzést is megérne, a legfontosabb viszont, hogy a kínai pénzügyi rendszer az összeomlás szélén van, és az, hogy ez nem következett be, annak a masszív állami közbeavatkozás az oka. A helyzet súlyosságával valószínűleg Kínában is tisztában vannak, ugyanakkor a hosszútávon megoldást jelentő korszerű szabályozás és piaci alapú hitelezés várat magára. Ennek oka, akárcsak a kínai gazdaság többi szektorát érintő reformok esetén is, hogy a reform átmeneti gyengeséggel jár. A tiennamen téri események, mely mélyen meghatározza a párt gondolkodásmódját, is egy reformfolyamat közepette törtek ki. Ezt a helyzetet talán úgy lehet a legjobban leírni, hogy Kína előremenekül: az elkövetkező években tovább folytatja a féktelen hitelezést, és a gazdasági nehézségek ellenére továbbra is fönntartja a stratégiai projektek  - 5G, otthoni digitalizáció, BRI - finanszírozását.

Megoldás: stratégiai gondolkodás

A jelenlegi helyzetre az USA és Európa  - az ignorációt leszámítva - két választ adhat. Az egyik a kínai útra lépés, azaz a gazdaság dirigista szemlélete és a bezárkózás, míg a másik út a Kínához való hasonulás helyett  a kínai piac megnyittatása lenne, azaz Kína válna a Nyugattá hasonlatosabbá. Napjainkban elsősorban az első megoldásra utaló jeleket látunk: az USA-ban nemzetbiztonsági alapon korlátozzák a kínai cégek működését (Huawei, kínai cégek bejegyzése az amerikai tőzsdéken), míg Macron a stratégiai ágazatok haza- vagy legalábbi Európa perifériájára telepítéséről beszél a koronavírus kapcsán. Ugyanakkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy ennek a stratégiának a megvalósíthatósága is erősen kétséges. Jól látszik, hogy például a Huawei elleni szankciókban mindössze Kelet-Európa (Lengyelország, Románia) és Nagy-Britannia vesz részt, és az amerikai tech cégek (Facebook, Alphabet) kínai társaikhoz hasonló irányíthatósága is kérdéses, melyek egyébként ma a kínai a digitális diktatúra kiépítésében is partnerek.

Ez a stratégia továbbá lényegében a szabadkereskedelmi rend nyugati feladását is jelentené. Az európai és amerikai cégek piaci, költséghatékonysági alapon választották Kínát és Kelet-Ázsiát, és a legújabb felmérések szerint se tervezik otthagyni azt. A szabad piac és kapitzalizmus előnyei közismertek, míg az államszocializmus/államkapitalizmus ami Kínában fejlődik stagnáláshoz vezet. Éppen ezért a protekcionista gazdaságpolitikának mindössze átmenetinek kéne lennie, és a kereskedelmi háború második fordulós témáihoz kellene kötni annak fönntartását.  

Kína történelme arról szól, hogy egy-egy jelentős sokk hatására indultak el a reformok útján, például a Mao-féle kulturális forradalom után döntöttek a nyugati nyitás mellett. Azóta viszont a nemzetközi és belföldi környezet túlságosan is stabil ahhoz, hogy a reformok okozta bizonytalanságot vállalni lehessen. Éppen ezért, egy közös, széleskörű, gyors és hatékony EU-s és amerikai vámpolitikára lenne szükség, melyet adott esetben évekig is képesnek kell lenni fönntartani. Az ennek köszönhető gazdasági visszaesés hatására Kína valószínűleg engedne, és így az európai és amerikai cégek is olyan hozzáféréssel rendelkeznének a kínai piachoz, mint a kínaiak az EU-hoz és Ameikához.

Koronaváláság - esély?

A korábbi bejegyzésben arról írtam, hogy az USA-t vagy Kínát fogja súlyosabban érineni a koronaválság. Ezt, mivel még a járványnak sincs vége, rendkícül nehéz megmondani, mindenestre az tény, hogy Kína mint lehetőségre tekint erre, és a status quo fölbomlása és a káosz is inkább a trónkövetelőnek mintsem a globális vezető USA-nak kedvez. Kína nem véletlen, hogy most veszi el Hongkong speciális jogait vagy provokál ki határharcokat Indiával, hiszen az USA jelenleg el van merülve a belföldi problémákban és végtelenül megosztott, mint a black lives matter mozgalom vagy a koronavírus

A legfontosabb kérdés, hogy a koronavírus vajon csak egy átmeneti recesziót hoz-e, vagy az 1929-es depresszióhoz hasonlóra kell fölkészülni, mindkét álláspontnak jelentős képviselője van. Utóbbi esetben ugyanis hatványozottan fog a Nyugaton a társadalmi elégedetlenség és populizmus nőni. A mostani amerikai zavargások, melyek valódi oka a tömeges munkanélküliség, ezt jól mutatják. Ez a poltikailag feszült helyzet különösen nehézzé fogja tenni a feljebb körvonalazott stratégiai szemléletű külpolitikát, ami helyett a belső problémákban való elmerülés vagy Kína által nyújtott felemás gazdasági lehetőségek gondolkodás nélküli elfogadása tűnik valószínűbbnek. Nyilvánvalóan nehéz elképzelni, hogy egy ilyen helyzetben a kínai befektetések korlátozva legyenek, vagy az amúgy is rossz gazdasági helyzetet a Kínával való kereskedelem korlátozásával tetézzék, mint ahogy a fejlődő és kelet-ázsiai országoknak adott hitelek és kereskedelmi kvóták sem túl valószínűek, melyek így magukra maradnak Kínával szemben. 

És nem mehetünk el sajnos a jelenleg mélyponton lévő EU-amerikai kapcsolatok mellett sem: Trump egyoldalú döntései - például az amerikai katonák Németországból való kivonása vagy a Brexit támogatása - mind ez irányba mutattak. A bizalom és hatékony együttműködés visszatérése feltehetőleg még egy őszi kormányváltás mellett is sok időt fog igénybe venni.

A probléma mindezzel, hogy ahogy a bevezőben jeleztem, az elkövetkező 5 év kulcsfontosságú lesz a kínai-amerikai (nyugati) erőviszonyok terén. Kínában nagyjából ennyi ideig tarható fenn a mostani, egészségtelen pénzügyi rendszer annak kipukkanásáig vagy jobb esetben reformjáig, ugyanakkor sok téren komoly előrelépést érhetnek el. Ilyen lehet az 5G, aminek elterjedése a következő években várható, és az is egyértelmű, hogy annak Huawei általi kiépítése az adott országban nagyon jelentős kínai befolyással fog járni. Ebben a tekintetben ráadásul a gazdasági válság különösen rosszul érinti a nyugati próbálkozásat, miután az általában az R&D kiadások drasztikus csökkentétést jelentik. Másfelől a BRI (Út öv kezdeményezés) és a fejlődő országoknak való hitelezés is be fog érni, ahogy az eladósodottságot Kína politikai céljai támogatására fogja használni. Hasonlóképp jelentős kínai előretörés várható a dél-kínai-tengeren is.

Fontos persze azt is leszögezni, hogy Kína is komoly társadalmi feszültségekkel és egyenlőtlenségekkel küzd, melyek kiegészülve a pénzügyi rendszer sebezhezhetőségével könnyen megnehezítheti a külföldi expanziót. A feljebb vázoltak tehát egy viszonylag valószínű az USA és Európa számára rendkívül kedvezőtlen szcenáriót írnak le, mely bekövetkezése egy passzív politika mellett viszont majdnem garantált.