Az orosz hadsereg az elmúlt egy évben több provokációt is elkövetett Japánnal szemben, akivel hivatalosan továbbra is csak fegyverszünet áll fenn, békekötésre nem került sor a két ország közt a második világháború után. Intuitíve azt gondolhanánk, az ukrajnai helyzet és veszteségek mellett Oroszországnak nem áll érekében újabb diplomáciai frontokat nyitni, így Putyin ilyesfajta lépései kifejezetten irracionálisnak hatnak. Az ukrajnai invázióra válaszul a szigetország ráadásul nagyszabású haderőfejlesztésbe kezdett. Ezzel együtt feltételezhető, hogy az orosz vezetés valójában tudatosan jár el, és célja nem más, mint a kelet-ázsiai feszültségek - beleértve a kínai-japánt - felizzítása. 

Japán újrafegyverkezés?

Japán esetében már az '50-es években felmerült a pacifista, Amerika által kreált alkotmány revíziója - melyet paradox módon az USA is támogatott volna. Az azóta eltelt időszakban a téma újra és újra előkerült, mígnem Obama, de még inkább Trump elnökségével már egyfajta amerikai nyomásgyakorlásról is beszélhetünk. A második világháború óta eltelt évtizedekben persze magának az alkotmánynak az értelmezése is sokat változott: a kezdeti, az önvédelemehez való jogot is tagadó álláspont óta Japán ma már Kelet-Ázsia - Kína mögött, bár jócskán lemaradva - második legerősebb haseregével rendelkezik, melyet hivatalosan "Japán Önvédelmi Erőknek" neveznek.

Ezzel együtt az amerikai álláspont továbbra is az volt, hogy Japánnak növelnie kell katonai költségvetését, illetve egye inkább megjelenik az igény arra is, hogy adott esetben a Japán erők külföldön - esetleg Tajvanon - is bevethetőek legyenek. Bár Abe Shinzó - a 2022-ben elhunyt, a második világháború után leghosszabb ideig regnáló miniszterelnök - elméleti szinten támogatta a törekvést, az mégsem volt kivitelezhető az alacsony társadalmi támogatottság miatt (Abe politikai örökségéről itt írtunk). Ugyan az alkotmánymódosítás továbbra sem történt meg, ezek fényében mégis érdekes, hogy tavaly minden idők legnagyobb japán védelmi költségvetését fogadták el , idén márciusban pedig Kushida miniszterelnök Ukrajnában és Lengyelországban is járt, és mindkét felet aktív támogatásáról biztosította. A japán politikai ilyetén változása mögött elsősorban Oroszország külpolitikája áll, de az nem független a Kínával való viszonytól sem, mely továbbra is erősen ambivalens. A fő japán félelem, hogy az orosz invázió esetlegesen Kínára is bátorítólag hathat annak tajvani törekvéseit illetően.

A 2022-ben elfogadott védelmi költségvetés az eddigi 1% helyett a GDP 2%-át fogja elérni, mely így annak lényegében a duplázódását jelenti. Az ily módon megemelkedő összeg a térségben jelentősnek fog számítani (lásd ábrát lent), bár így is kevesebb mint a kínai fele lesz. A 2%-os költés ráadásul továbbra sem kirívó, a legtöbb ország ennél arányaiban többet költ: a gazdaságilag kisebb Dél-Korea 2021-ben alig maradt el Japántól, míg a sokkal fejletlenebb India már le is hagyta az országot.

Védelmi költségvetés Ázsiában, millió dollárban Forrás:https://asia.nikkei.com/Politics/International-relations/Asia-s-military-spending-up-2.8-in-2021-bucking-1.8-global-drop

A soha véget nem érő háború

A második világháborút lezáró,1951-es san fransisco-i békemegállapodást csupán a nyugati hatalmak és Japán írták alá, a Szovjetunió nem volt jelen. Bár 1956-ban a két fél végül felvette egymással a diplomáciai kapcsolatokat, továbbra is csak tűzszüneti megállapodás van köztük érvényben. A helyzet eredője, a Japán-szigetcsoport északi részén található Kuril-szigetek (lásd balra a térképen), melyekre Japán igényt tart, de jelenleg orosz igazgatás alatt állnak. Japán elsősorban a szigetcsoport déli részét szeretné visszakapni, melybe beletartozik a három legnagyobb sziget közül kettő is. A már említett Abe Shinzó miniszterelnök - miközben Kínával szemben elődeihez képest egy határozottabb hangot ütött meg - Putyinnal kifejezetten jó viszonyra törekedett. Hivatali ideje alatt 20-nál is több találkozóra került sor a két fél közt, és Japán a Krím megszállását követő, 2014-es szankciócsomagból is lényegében kimaradt. Ma viszont már kijelenthető, hogy ez a stratégia nem vezetett eredményre, hiszen Oroszország semmilyen engedményt sem volt hajlanó tenni, 2020-ban ráadásul alkotmányba foglalták, hogy az ország nem mondhat le semmilyen területről sem.

A sárkány és a medve tánca

 A kínai-orosz kapcsolatokat körülbelül egy éve, kicsivel az ukrán invázió előtt már áttekintettük, ekkor a konklúzió az volt, hogy a két fél alapvetően együttműködik Tajvan és Ukrajna kapcsán, hiszen külpolitikai céljaik elérésében egyértelműen Amerikát tekintik a fő  akadálynak. Japán 2022 előtt a kínai fegyverkezést tartotta a leginkább aggasztónak, bár ezzel együtt a két fél gazdasági összefonódottsága jóval mélyebb, mint amilyen az uniós-orosz kapcsolatok voltak. 2021-ben viszont első ízben sor került egy kínai-orosz hadgyakorlatra a Távol-Keleten, nem messze a japán partoktól. Az év végén Putyin ráadásul "különleges gazdasági övezetté" nyilvánította a Kuril-szigeteket, mely az orosz fennhatóság explicit megerősítése volt.

2022-ben a kínai, de leginkább az orosz manőverek száma meredeken tovább nőtt, az első ilyenre már januárban, jóval az ukrán invázió előtt sor került, amikor is kettő orosz hadihajó közelítette meg a japán partokat ismét. Japán 2014-el szemben ezúttal aktívan részt vett az orosz szankciókban márciustól kezdve, és komoly összegeket fagyasztott be, illetve az olajimportját is leépítette Oroszországból. A feszültségek további eszkalálódását jelzi, hogy az általában évente megrendezett, legnagyobb orosz hadgyakorlat (Vosztok 2022) helyszínéül is a Japánhoz rendkívül közel eső, illetve a második világháború előtt részben általa birtokolt Szahalin-sziget lett kiválasztva, melyben ráadásul Kína is képviseltette magát háromezer katonával. A tavalyi év végén Oroszország még tovább ment, és a Kuril-szigetekre védelmi rakétarendszerekt telepített. Pár napja pedig - már-már Észak-Koreához hasonló módon - egy "hadgyakorlat" során kilőtt rakéták Japán partjainál csapódtak be.

Az orosz tevékenységek elsőre kifejezetten kontraproduktívnak tűnnek: Oroszország újabb ellenségeket szerez, ráadásul katonai erőforrásokat kötnek le. A már említett Vosztok 2022 gyakorlaton például - szemben a 2018-as, 300 ezres számmal - mindössze 60 ezer katona tudott résztvenni, ami az orosz erők kimerültségét jelzi. Éppen ezért, az orosz akciók növekvő számának az első olvasata, hogy ez csak - ahogy az ukrán háború is - az orosz elit nacionalizmusának az eredménye. A további kettő lehetőség viszont feltételezi, hogy a rendszer ennél szofisztikáltabb. Az egyik opció, hogy ezek az akciók elsősorban Kínának szólnak, mely Oroszországot a Távol-Keleten is potens katonai hatalomként akarják bemutatni, melyre Kínának is szüksége van. Ennek viszont az mégis ellentmond, hogy ezzel párhuzamosan - alapvetően sikertelenül - kéri Putyin Kínát az ukrajnai invázió támogatására. 

A végső, és talán leginkább hihető narratíva szerint viszont a cél a kelet-ázsiai feszültségek további szítása. Oroszország érdeke, hogy kiéleződjön mind a Tajvan-Kína, mind a Kína-Japán viszony, hiszen így az eddig ódzkodó Kína óhatatlanul is Oroszország mellett találná magát, mert ez egyszersmind a kínai-amerikai viszony romlását hozná el magával. A jelenlegi helyzet viszont Oroszország számára a legkevésbébb kedvező: Kína továbbra is távolságot tart tőle, miközben a már említett japán haderőfejlesztéssel a kelet-ázsiai erőviszonyok véglegesen Japán felé mozdulnak el. 

Kérdőjelek

Oroszország elsősorban a kínai-japán viszonyt tudja befolyásolni, bár ezt is csak korlátozott módon. Ugyan Kínának és Japánnak is vannak területi követelései egymással (lásd a pirossal jelölt szigetcsoportot - Szenkaku-szigetek - a térképen) melyek szerepét nem szabad lebecsülni, a két fél viszonya sokkal komplexeb ennél. Bár a 2022-ben elfogadott védelmi stratégia kihangsúlyozza a független Tajvan fontosságát is, és Kínát nevezi meg a legfontosabb biztonsági fenyegetésként, ezzel együtt mindkét ország érdeke a normális kapcsolat fenntartása. Ahogy említettük, az orosz invázió elítélése is ezt a célt szolgálja japán szempontból - a japán külpolitika elsősorban a "deterrence" irányvonalát képviseli - a feltételezés, hogy a kemény fellépés eltántorítja Kínát egy esetleges tajvani inváziótól. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Japán mind politikai és gazdasági értelemben egy turbulens időszakot él át, a riasztó demográfiai helyzetről nem is beszélve, és a bejelentett haderőfejlesztés finanszírozása is kérdéses. És végezetül, maga a tajvani-kínai viszony - különösen a következő, 2024-es elnökválasztás tükrében - is egy független változó, melynek megvan a maga dinamikája. Az elkövetkező időszakban a cikksorozat folytatásaként meg fogjuk próbálni a maguk mélységében bemutatni ezeket a viszonyrendszereket is.

K.Almasi