Kínában - ahogy lényegében a világ bármely táján leszámítva a Nyugatot - dinamikusan nő a keresztények száma, már ma több tízmillióan vannak. 2030-ra akár a kétszázmilliót is elérhetik. A megtérés indokai különbözőkek lehetnek, és az is kérdéses, hogy ez a folyamat a kereszténység egészére nézve milyen következményekkel fog járni.
A helyzet különösen a Kínai Kommunista Párt számára kezd zavaróvá válni, hiszen a hivatalosan ateista rendszer minden vallási kötődést burkolt fenyegetésként fog föl. Úgy gondolják, hogy a kereszténység a "kínai harmónia" megbontására alkalmas. Ezzel együtt az alkotmány bizonyos keretek közt szabad utat a vallásgyakorlásnak. Ez Mao alatt nem volt így, és a keresztények száma azóta indult meredek növekedésnek. A keresztény egyházak csak állami felügyelőszervek mellett működhettek legálisan, így ezen kívül egy népes, földalatti, féllegális vallásgyakorlás is kialakulni látszik. Nekik a hatóságok vegzálásával kell szembenézniük, nem ritka, hogy kereszteket bontanak el, megzvarják az istenriszteletet, de általánosnak sem nevezhető ez a gyakorlat, főleg a helyi vezetéstől függ.
De mi viszi rá ezeket az embereket, hogy egy első ránézésre teljesen különböző világnézetű valláshoz csatlakozzanak? Ahogy egy kínai fogalmazott:
azt hittük, ha meggazdagszunk, boldogok leszünk, de azóta rájöttünk, hiányzik valami
Valóban, a kommunizmus majd a gyors növekedés kérdéseket vetett föl és megszüntetett sok, hagyományos válaszformát. Százmilliókat szakítottak ki a hagyományos paraszti életmódból, és a korábbi hitrendszerek - buddhizmus, konfucianizmus - üldözve volt Mao alatt. Azóta ezek is újjáéledni látszanak, de olyan keretekkel nem rendelkeznek, mint a kereszténység. Az egyértelmű, hogy itt egyszerűbb és biztatóbb válaszokat kapnak, mint az élet szenvedését hirdető buddhizmusban vagy a materialista konfucianizmusban. Kínában eleve a kereszténység leginkább karizmatikus, a csodákban különösen hívő protestáns, millenarista ága terjed. Ők az USA-ban rendelkeznek jelentős bázissal, akik többmilliós példányszámban küldenek Bibliákat. A kereszténység pozícióit erősíti, hogy az ország hivatalosan ateista, így ők kitűnnek szervezettségükkel és hitükkel, hiszen más vallás nem tudott így elterjedni.
Kereszténység és kínai univerzizmus
Az első keresztény hittérítők a 16. században érkeztek Kínába, amikor az európai kereskedőhajók megközelítették az országot. A misszió vezetője a jezsuita Mateo Ricci lett, aki sikereit annak köszönhette, hogy megpróbálta összeegyeztetni a kereszténységet és konfuciánus hagyományokat. Az erkölcs, etika sok szempontból igen hasonló volt.
Napjainkban azonban a katolikus vallás helyett a protestantizmus különböző ágai terjednek. Ezzel párhuzamosan a kínai vallások formalitássá, szokássá váltak, bár ezek kezelése a kereszténység részéről továbbra is nehézkes. Ilyen a különböző démonok, rossz szellemekben való hit és az ősök imádása például.
Sokak szerint a protestantizmus azért népszerű, mert ellentétben a kínai hagyományokkal kifejezetten evilági és a jövőbe tekint. A kínai filozófiák lényege ugyanis, hogy a tökéletes múltat kell újra elérni, míg a kereszténység várja Jézus eljövetelét. Továbbá az evilági munka, gyarapodás a protestanizmussal egyáltalán nem ellentétes, ami szakítás a hagyományos kínai nézetekkel.
A kereszténység terjedésére tehát magyarázat lehet a Maslow-piramis, mely szerint az emberek, miután fizikai szükségleteik kielégítve lesznek, fokozatosan a kognitív, immateriális javak felé fordulnak, és akarják efféle igényeiket kielégíteni. Ez azonban csak az egyik része a kereszténység sikerének. Másrészt még mindig, ami a Nyugatról jön, valahogy össze van kötve a fejlettséggel, modernitással. Ez a nézet a 19. században jött létre, és sok kínai vezető, reformer volt keresztény - például Szun Jat-szen vagy Csang-Kaj Sek. Szerintük Kínának lényegében mindent át kell vennie a Nyugattól, hiszen az őt teljesen lehagyta. Ez magyarázza talán, hogy a keresztények főleg a társadalom felsőbb rétegeiből érkeznek. Az a világ, a kapitalizmus és kereskedelem, ahol ők mozognak, a Nyugat által lett létrehozva, a szabályok nem Kínában lettek meghozva. Sokak szerint a kereszténység által otthonosabban mozoghatnak ebben a világban.
Persze ezt korántsem osztja mindenki, és a rezsim is főleg azzal próbálta elejét venni a további terjedésnek, hogy hagyományos vallásokat támogat, de legalábbis egy kínai kereszténységről beszélnek. Bizonyos szempontból Kína a kommunizmusnak is egyedi változatát hozta létre, és a kereszténységet is integrálni akarják, hogy a "harmóniába" illeszkedjen, a kormány már létrehozott ezzel foglalkozó szervet. Ennek szerepe, hogy kidolgozza a "kínai kereszténységet". A kínai nacionalizmus másfelől könnyen szembe találhatja magát a kereszténységgel, hiszen a modernkori története a vallásnak a 19. században kezdődött, amit a "megaláztatások korának neveznek", amikor Nagy-Britannia legyőzte az Ópium-háborúkban Kínát, és így a nyugati misszionáriusok szabad bejárást kaptak az országba.
A párt és a kereszténység
A viszony a Vatikán és Kína közt sosem volt jó, napjainkra kvázi konszenzusos úton, erős kommunista beleszólás mellett lesznek a püspökök kiválasztva. Egy tavaly elfogadott megállapodás értelmében a felügyelő szerv jelöli a püspököket, akiket viszont a Vatikán elutasíthat. Bizonyos szempontból egy új hozzáállás látszik föltűnni a kormány részéről - ahogy már szó volt róla, engedményekkel próbálják "pacifikálni", a rendszer részeivé tenni a vallásokat. A párt viszonya tehát ambivalens - pár éve ugyanis még kereszteket romboltak, mert azok zavarták egy város arcképét. Az érintett tartomány Wenzhou (Vencsú) volt, ahonnan a jelenlegi pártfőtitkár, Xi Jinping származik. Ő hívő buddhista, ráadásul erősen nacionalista is. Programját a kínai nemzet megfiatalodásnak nevezi, amit összeköt a régi hitek és etika fölújításával. De vajon van-e alapja a félelmüknek?
A neves társadalomtudós, Samuel P. Huntington szerint - a 20. századi tapasztalatok alapján - összefüggés van a kereszténység és a demokrácia terjedése közt. Erre hozza föl példaként a már említett Dél-Koreát, ahol a lakosság legalább negyede keresztény volt a 80-as években, amikor a diktatúra leépült. Tajvanon szintén erős pozíciókkal rendelkeznek a keresztények, a politikai elit körében. Japánban még a második világháború előtt a demokrácia fő támogatói (és a kommunisták érdekes módon) keresztények voltak. Az tény, hogy a kereszténység támogatja az emberi jogokat, továbbá nagy hangsúlyt fektet az emberi méltóságra, melyek a demokrácia építőkövei Régóta foglalkoztatja a tudományt az a kérdés e mellett, hogy a konfucianizmus kompatibilis-e a népképviselettel. Kínának azonban a felső rétegei különösen fogékonyak a kereszténységre, nem kevesen a vidéki párvezetők közül. A másik fontos hely az egyetemek. Azt is fontos azonban megjegyezni, hogy Kínában a külföldi hittérítők szerepe egyre kevésbébb jelentős, sőt, jelenlétük néha a kínai hívőket is feszélyezi. A prédikátorok gyakran audidakta módon magukat képzik ki a Bibliából, és értelmezik is azt.
Hosszú távon további kérdések is fölmerülnek: Kína mily módon fog belesimulni a mai keresztény közösségbe? Egyesek szerint a kínaiak ebben is - mint mindenhol - a vezető szerepre törhetnek, hiszen ők fognak a legnagyobb hívő közösséggel rendelkezni (200-250 millió főről beszélünk 2030-ban a jelenlegi évi 7%-os növekedés mellett, az USA népessége 320 millió körül van, de közülük nyilván nem mindenki hívő). Vagy ők lesznek Kínán belül a Nyugat-barátok, akik demokratizálják az országot? Ezek nyilván megválaszolhatatlan föltevések, de civilizációs szempontból az egyik legérdekesebb történelmi pillanatról beszélhetünk - a Kelet és Nyugat közt olyan szintű eszmecsere valósul meg, mely a történelem során korábban sose.