Kelet-Ázsiában több hegynek is vallásos kultusza alakult ki. Ezeket általában már a buddhizmus megjelenése előtt is szentként kezelték, aztán pedig új jelentést kaptak, miszerint valamilyen istenség a hegyen lakozik. A középkorban más országokból is érkeztek zarándokok, hogy találkozzanak a hegy bodhiszvatáival. Később a hegyek nacionalista szimbólumokká váltak, újabban a Kim család is a hegyekhez köti származását. Napjainkban népszerűségük újra felívelő ágban van, ez azonban a természeti adottságaik és történelmük miatt van így.
A hegy szakrális jellege onnan ered, hogy a kiemelkedése révén a kapcsolatot szimbolizálja az emberi és az isteni között. A hegyek majdnem minden vallásban szerepet kapnak (Golgota, Sínai-hegy stb.). Kelet-Ázsiában a vallások erősen panteista jellegűek (taoizmus és sintoizmus), és különös kapcsolat áll fönn a természet összes elemével. A hegyeket kezdetben önmagukban isteninek tartották, később úgy hitték ezeken a hegyeken istenek (vagy boddhiszvatták) lakoznak. Ezekre a hegyekre gyakoriak voltak zarándoklatok, és mindegyiken templomok épültek. A taoizmus a hegyeket a folyók eredése miatt a termékenység szimbólumának tartotta, illetve szerintük a hegyek azok a helyek, ahol a természettel eggyé lehet válni (ami a taoizmus egyik fő célja).
A Vutaj-Shan, a négy szent hegy egyik
Kínában négy buddhista hegykultusz alakult ki, a Ming korszak idején, a 14-15. századból való az első írásos emlék, mdelyek: Vutaj-shan, Putou-shan, Csiu-hua és az Omej-shan. Mind a négy hegyhez egy bodhiszavatta tartozik, akiről azt tartották, hogy megjelenhet a hegyen. A bodhiszavatta olyan lény, ami bár megvilágosodott, mégsem a Nirvánában létezik, hanem visszatér a Földre, segítve az itt élők megvilágosodását. A bodhiszatvák ábrázolása a buddhista művészet egyik fő területe, de hegyen bármilyen alakban megjelenthetnek a zarándokok előtt. A bodhiszvatták legnépszerűbbike (tehát ide érkezett a legtöbb zarándok) Avalokitesvara, akihez a Putuo-shan-t kötik. Őhozzá a termékenység miatt fordultak. A másik három hegy bodhiszvatája Mandzsusrí, a védelmező, Szamanthabadra, aki a meditációt segíti és Ksitigharba, aki a túlvilágért felelős. Kínában a taoizmusnak is megvan a négy szent hegye, és beszélhetünk "Kína öt szent hegyéről" is, melyek története az ókorig nyúlik vissza. Az öt hegy az öt hadakozó fejedelmet jelképezte, majd amikor Csing Shi-Huang egyesítette az országot, akkor az égtájakat kezdték szimbolizálni (az ötödik a "közép" volt). A mindenkori császárok itt mutatták be áldozataikat, szertatásaikat. Később ezek a hegyek is vallási színezetet kaptak, például rajtuk is buddhista templomok épültek. Ha megnézzük a környező népek eredetmítoszait, a legtöbb helyen a nemzetet egy-egy hegytől származtatják. A Mount Everest helyi neve, a Csomolungma például azt jelenti: Szent Anya. Ez az oka annak, hogy nepáliak nem is mennek fel a hegycsúcsra.
Japánnak egyenesen nemzeti jelkép vált a Fudzsból, ami egy vulkán valójában. A hagyomány szerint a hegyet egy buddhista istennőről nevezték el, de amióta lakott a terület, szentként kezelték. A Fudzsi számára egy különös időszak volt az 1868-tól 1945-ig tartó korszak, amikor a Fudzsi a japán faj nagyságát jelképezte.A Fudzsi megmászását minden japán kötelességének érzi napjainkban is. Az ajánlott szezon július 1 és augusztus 31- között van, máskor akár le is zárhatják a hegyet.
Japánban ezenkívül minden jelentősebb hegyen kolostorok, templomok találhatóak. Az ország a természeti adottságait az iparosodottság és zsúfoltság ellenére jól megőrizte, a hegyek, rajta levő erdők természetességüket meg tudták őrizni a 70-es években indult környezetvédelmi programok hatására. Manapság a hétvégéken a japán emberek számára népszerű program a városuk közelében fekvő hegyvidék megmászása. Egyesek szerint a japánok természetimádata sorsszerű következménye a városi zsúfoltságnak és mesterséges környezetnek...
Korea önmagát a hegyek országának tartotta, az ország 70%-a hegyvidék ugyanis. A népi vallásosságban még a világvallások elterjedése előtt megjelent a Hegyisten (Daengu) személye, akit az ország atyjának is tekintenek. A koreai királyi dinasztia palotája is egy Szöul melletti hegybe épült, ahonnan be lehetett látni az egész várost. Az 1910-ben érkező japán megszállók külön figyelmet fordítottak arra, hogy megszüntessék a hagyományt: fölépítették a saját kormányzói palotájukat, ami eltakarta Szöulból a királyi palotát. A sors fintora, hogy a második világháború után érkező amerikaiak szintén ezt az épületet kezdték a közigazgatás központjaként használni.
A hegyek mítoszát legújabban az észak-koreai Kim család gazdagította: Kim Dzson Un nagyapja, a kommunista ország alapítója. A kínai határ mentén fekvő Paektu - ahova a már említett Daengu, akitől a koreaiak származtatják magukat, köthető - Kim Ir Szen ugyanis elkezdte még életében hangoztatni, hogy ő is ott született (a valóság az, hogy a Szovjetunióban, családja száműzetésben volt).
A Paektu (Pektu) hegy
Napjainkban a hegyek az egyszerű turisták célpontjaivá váltak, Kínában a történelmi igényű belföldi turizmus az állam által is támogatva van. Ebben azonban semmi meglepő nincs - ma is rengetegen mennek Rómába, függetlenül a vallási élménytől. Talán köze lehet ennek a valamelyest újjáéledő kínai vallásosságnak is azért, ráadásul Kínában az emberek még mindig nagyon babonásak, így könnyen hihetnek a hegyek erejében.
