Kínai kutatók fejlesztettek olyan mesterséges intelligenciát, amelynek szimulációi szerint az ellenséges vadászgépek legyőzéséhez a légi harcban a hangsebesség 11-szeresével (13.583 km/h) haladó repülőgépnek meredek emelkedésből kellene hátrafelé indítania rakétáit. A kontra-intuitív megközelítés szerint a pilóta így nagyobb távolságból tud lecsapni, ami nagyban javítja a legénység túlélési esélyeit.
A szimulációban a hiperszonikus repülőgép egy ellenséges vadászgéppel találkozott, amely egy F-35-ös végsebességével, nagyjából 1,3 Mach-al (1605 km/h) repült. Ösztönösen azt gondolnánk, hogy a támadási parancs kiadása után – a korábbi szimulációk eredményével összhangban – az MI egyenesen az ellenséges célpont felé irányította a gépet.
Ezzel szemben az MI javaslata szerint a pilóta váratlan helyzetből, az ellenséges egység előtt száguldva a gép „válla” fölött hátrafelé engedve indította el rakétáját a célpont irányába. A rakéta 11 Mach-os sebességgel találta el célpontját, amely addigra már 30km-re volt lemaradva a hiperszonik gép mögött.
Az akció mindössze 8 másodpercig tartott.
A kutatócsapat szerint ezzel az unortodox módszerrel egyúttal a lehető legnagyobbra sikerülhet növelni a vadászgépek hatótávolságát, amely így csökkenti a pilótákra nehezedő kockázatokat.
Ennek fényében a kínai tudósok újabb érvet láttak amellett, hogy a későbbiekben hiperszonikus meghajtásúra kell cserélniük jövőbeli gépeik hajtórendszerét.
Liu Yanbin, a Nanjingi Repülési és Űrhajózási Egyetem docense és csapata 5 és 11 mach között sebességen szimulálták a légicsatákat, eredményeiket pedig a Journal of Beijing University of Aeronautics and Astronautics c. folyóiratban tették közzé az idei év elején.
Az újra bevethető hiperszonikus repülőgépek mellett szóló erős érvek között szerepel a légi harcban elérhető előny mellett a viszonylag alacsony küldetési költségek, valamint a rendkívül magas repülési képesség nagy manőverezhetőség mellett. Mindezek mellett mivel gyors reakcióidőt igényel mind a hiperszonikus manőverezés, mind az ezekkel párosuló fegyverrendszerek elhárítása, ezért ezen a szinten már elengedhetetlenné válnak a gyors és precíz számítások elvégzésére képes számítógépes rendszerek.
Liu csapata szerint az MI-t a hiperszonikus repülőgépekben a harci teljesítmény javítására lehetne használni, nagyon széles alkalmazási potenciállal rendelkezik ezen a területen. Ez alatt azt kell érteni, hogy a jövőben a hiperszonikus gépek esetében a mesterséges intelligencia tehermentesítheti a pilótákat a tűzvezérlő és védelmi rendszerek vezérlésének átvételével.
A Népifelszabadító Hadsereg (PLA) rendszerint harci repülőket vet be, amikor idegen repülőgépeket detektálnak a Dél-kínai-tenger felett. Általában a légiharcok Mach 5 alatti sebességen történnek, ahol az ellenfelek jellemzően megpróbálják lehagyni egymást. Ezzel szemben a legújabb tesztek szerint a hiperszonikus sebességgel haladó, levegő-levegő küldetésekre kivezényelt egységek akár a harctéren kívülről is támadhat a „váll fölötti kilövés” módszerével, ráadásul a rakéta kilövését követően a hiperszonikus gép gyorsan el tudja hagyni a területet.
A kínaiak úgy tekintenek a módszerre, mint az újra felhasználható légvédelmi rendszerek újabb szintjére. A kutatócsapat szerint kutatásaik következő lépcsőfoka az MI alapján szimulálni több hiperszonikus gép koordinációját, több feladat ellátását, több hullámban megvalósítva.
A csapat szerint a jövőbeli stratégiai elrettentés a globális gyorscsapásmérési és behatolási képességektől fog függeni, ezt a tézist az utóbbi években pedig más katonai hatalmak is megerősítették a nagysebességű harci repülőkkel kapcsolatos kutatásaikkal – nyilatkozta a kínai kutatócsapat.
Az AI megbízhatóságát azonban jelentősen kétségbe vonják olyan esetek is, amelyek eredményeként a Mesterséges Intelligencia ellenőrizetlen és kontrollálatlan műveleteket hajtott végre. Ennek legutóbbi esete az SCMP tudósítása szerint a Qimingxing 1 esete, amikor egy földközeli orbitális pályán keringő megfigyelőműhold 24 órára az MI irányítása alá került. Ráadásul olyan észak-indiai és japán helyszíneket vett szemügyre, amelyek nem elhanyagolható katonai jelentőséggel is bírnak (Patna, Osaka).
Figyelembe véve, hogy az utóbbi években Oroszország milyen meghatározó lépéseket tett a szuperszonikus rakéták fejlesztése terén, valamint hogy Kína és Oroszország közös hadgyakorlatai milyen horderővel bírnak (koordinációs, logisztikai, technológia transzfer lehetőségek), nehezen elképzelhető, hogy ez a többi konkurens katonai hatalom esetében ne eredményezné hasonlóképpen a szuperszonikus fegyverrendszerek fejlesztését, összességében pedig a globális fegyverkiadások további növekedését.
Az sem elhanyagolható körülmény, hogy a jelenlegi, sok területen a hidegháborúra emlékeztető nemzetközi helyzet ismét arra kényszerítheti az államok vezetőit, hogy leporolják DEVCON-státusz számlálóikat, az élelmesebbek esetében pedig frissítsék nukleáris kapacitásaikról szóló inventárjaikat. A hagyományosan nukleáris szuperhatalmaknak tekinthető USA és Oroszország a célbajuttató, előrejelző és elhárító technológiáik fejlesztésére kényszerülnek, Kína esetében viszont a számbeli kapacitások mellett felzárkózási lehetőséget jelenthet, ha orosz mintára minőségben is tudják fejleszteni készleteiket. Ez a technológia Peking számára a következő 10-20 évben a nukleáris szuperhatalmi státusz megszerzését jelentheti, valamint kilépési lehetőséget az orosz nukleáris védőernyő alól. Addig viszont még sok dzsunkának kell leúsznia a Jangce vizén, amit remélhetőleg mi is megérhetünk.
Pavlicsek(庞博)
Források
AI-controlled Chinese satellite spies on India and Japan (interestingengineering.com)
