Sok cikk jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a magyar rendőrség mennyire komolyan vette, ha valaki tibeti zászlóval várta az érkező kínai miniszterelnököt. Kína számára Tibet jelentősége túlmutat a régió stratégiai helyzetén, ez mára elvi kérdéssé vált. És ennek megkérdőjelezése gyakran jár gazdasági szankciókkal, retorziókkal.
Kína ugyanis különösen kényes a területi integritására, és ezért háborodtak föl azon is, hogy Trump önálló országként akarta kezelni Tajvant. A kínaiak nem titkolt célja ugyanis, hogy végre egyesítsék az országot, összefogva az összes, az európaiak érkezése előtt kínai területet.
A 19. századot a megaláztatások korának nevezik Kínában, és a tankönyveknek hála ez egy elég elterjedt nézet. Az európaiak félgyarmati sorba száműzték a korábbi "Központi Birodalmat, elszakítva annak területeit. Tibetet 1913-ban tették az angolok kliens állammá, kihasználva az 1911-es kínai forradalom okozta zűrzavart. Tibet már korábban is rendelkezett önálló államisággal, bár gyakran kerül kínai fennhatóság alá. A britek stratégiájának lényege az volt, hogy egy ütközőzóna jöjjön létre Kína és a birodalom gyöngyszeme, India közt. Mao-Ce Tung már 1950-ben kijelentette, a polgárháború és megosztottság végeztével, hogy egyesíteni kell Kínát. Nem sokat várt abban, az évben Tibetet is lerohanták
Az 1950-es háború és következményei
Tibet - bár egy buddhista ország - harcias vezetők otthona is volt egyben. Nem volt ritka, hogy az ország maga is katonai intervenciókba kezdjen. Az ország 1950-es lerohanása úgy vette kezdetét, hogy a vezetők fölvették a kapcsolatot az újonnan alakult kommunista Kínával. Innen nem sokkal jóval távoztak, és októberben az ország hadseregét Chamdonál legyőzték a kínaiak. Ezután sporadikus ellenállás következett, majd a 70-es évektől ez is megszűnt. Az 1935-ben született 14. Dalai Láma a támadás alatt kiskorú volt, majd a 80-as évektől meghirdette a békés ellenállást. Ennek lényege, hogy a világ vezetőivel jó viszonyt ápolva hívja föl a tibeti kérdésre a figyelmet.
tibeti katonák a háborúban - a kínaik mind felszereltségben, mind létszámban fölényben voltak
Kína a nemzetiségekkel kettős politikát folytatott. Egyszerre elnyomó és próbálja megnyerni őket befektetésekkel, az életszínvonal emelésével. Ehhez széleskörű információs háborút is folytat, aminek célja, hogy megnyerje a közvéleményt maga mellé, de legalábbis az ne legyen ellenséges vele. Ami még inkább óvatosabbá teszi Kínát, az a tibeti nacionalizmus vallási színezete. Kína ugyanis hivatalosan ateista ország, és minden vallást valahol az államrend elleni fenyegetésnek tartottak. Ez a 90-es évektől enyhült, így már állami felügyelet mellett lehet vallással foglalkozni.
Tibet a kínai gazdasági növekedésből jelentősen tudott profitálni, az életkörülmények javultak, ami viszont ritkán ért el a vidékhez, ahol a kétmillió tibeti 80%-a él. A tartomány költségevetése a tartomány GDP-jének megfelelő éves segélyt kap a központi költségvetéstől. Maga a növekedés sem organikus így, hanem a építkezések - ahova migráns munkások kérkeznek - felelnek főleg érte. Ami viszont ezzel járt, az a növekvő han (a fő etnikum) kínaiak beáramlása, akiknek nem sok köze van a helyi kultúrához. A kormányzat módszere, hogy támogatja a tibeti városfejlődést, ahová főleg hanok költöznek. A vidéki, buddhista lakosságtól elveszik földjeiket, és idővel ők is az immár kínai jellegű városokba kénytelenek költözni. Ez a tibeti kultúra lassú halálát jelenti, a nyelvet mára már alig beszélik.
A Lhásza-Csinghaj magasvasút
Az említett vonal az első vasútpálya Tibet tartományban, hiszen a magasföldi terepviszonyok miatt nem tudták korábban ezt megépíteni, végül 2006-ban lett megnyitva. A projekt egy mérnöki bravúr: a 3000 km-es pálya nagy része 4000 méter fölött fut, így speciális technikákat kellett alkalmazni az egyedi légnyomás és hőmérsékleti viszonyok miatt. Egy szakaszon például a vasút fagyott jégen fut át. A beruházás folytán Tibet sokkal egyszerűbben megközelíthetővé vált, Kínán kívül másfelé viszont nincs összekötve más országgal. Így egyértelműen szimbolikus jelentése is van - a kínai befolyás beteljesedését jelenti. Ez jótékony hatással van további befektetésekre is, bár a fő invesztor a kínai állam, a vasút esetében sem a jövedelmezőségi szempontok voltak döntőek.
A vasút vonala, forrás:https://www.chinatibettrain.com/tibet-train-map.htm
Kína nemzetközi téren tehát mindig föllép bármely, Tibettel kapcsolatos szolidaritás miatt. David Cameron korábbi brit kormányfő például 2014-ben fogadta a dalai lámát. Cserébe Kína nem engedélyezte brit küldöttség fogadását és visszafogták (amúgy nem túl jelentős) befektetéseket Nagy-Britanniában. Kína eleve nem ritka, hogy a gazdasági erejét a politikai nyomásgyakorlásra használja, melyet a japán-amerikai szövetség rendre el is ítél. A kínaiak szerint senki nem szólhat bele a másik ország belpolitikájába, elutasítva ezzel az amerikaiak hivatkozását az emberi jogokra.
Tibet helyzete így nem valószínű, hogy változni fog, ráadásul Kína nemzetközi szerepe ahogy nő, lesznek a szankciói egyre erősebb érvek. Ez persze rávilágít arra is, hogy a Kína által dominált Ázsia nem feltétlenül jelent jót az itteni népeknek, win-win szituációt, ahogy a kínaik szeretik mondani. Ha kína érdekei úgy kívánják - Tibet esetében a stratégiai fekvése is fontos - akkor véghezviszi akaratát.
