Meddig emelkedhet Kína?
2018. július 16. írta: kazsiafigyelo

Meddig emelkedhet Kína?

Képtalálat a következőre: „china's rise”A múlt héten hivatalosan is kezdetét vette a kereskedelmi háború a világ két legnagyobb gazdasága, az USA és Kína közt. Trump motiváció sokrétűek lehetnek - ezeket egyébként a kínaiak is próbálják megérteni - de általánosságban a Fehér Ház környékén egyre több hang jelenik meg, mely lépéseket követel Kína visszaszorítására. A legnagyobb veszélyt azonban a kínai fölemelkedésre talán mégsem a kereskedelmi háború és az amerikai exportpiacok elvesztése jelentik - ezek talán csak tünetek - hanem amibe a kínai rezsim belebukhat, azok a belső feszültségek és a nacionalizmus. Meddig emelkedhet tehát Kína, mik a fő fenyegetések az országra nézve?

Ha a kérdést történelmi kontextusba helyezzük, egyértelmű, hogy a mai Kína nagysága éppenhogy megközelíti mondjuk a 16. század Kínáját fejlettség és erő tekintetében. Nyilván kérdés, mennyire releváns az akkori GDP értékek figyelembevétele, de ez alapján Kína adta a világtermelés harmadát. Ez az érték ma körülbelül 12%. Éppen ezért, ha Kína jövőjére vagyunk kiváncsiak, érdemes talán a múltjából kiindulni. A mai számítások szerint az elkövetkezendő 15 évben Kína lesz valószínűleg a világ legnagyobb gazdasága. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az addig tartó úton ne lennének igen jelentős akadályok.

A kínai történelemben megfigyelhető az úgynevezett "dinasztikus ciklus". Ez azt jelenti, hogy minden dinasztia fejlődése általában egy hasonló görbét írt le - gyors fejlődés, majd több évtizedes, akár évszázados stagnálás, majd recessziók, és egy hirtelen összeomlás. Különösen a hirtelenség az, ami miatt mindig óvatosnak kell lenni a kínai rendszer stabilitását illetően. Az elmúlt 10 évben rengetegen vetették föl, hogy a kínai gazdaság összeomolhat a rossz hitelezés miatt - ami még nem történt meg, de ez a veszély továbbra is fönnáll. Ha a mai, kommunista rendszert is egy dinasztiaként kezeljük, akkor most még a felívelő szakaszról beszélhetünk. Ez a folyamat nagyjából a 80-as-években vette kezdetét, tehát már majdnem negyven éve jellemző Kínára kiugróan magas gazdasági növekedés, viszont az átlagos kínai életszínvonala jócskán alulmarad bármely európai ország vagy USA mögött. A 2017-es pártkongresszuson 2050-et jelölték meg időpontként, amikorra utol kell érni az USA-t - minden tekintetben. Tehát a párt is majdnem még negyven évet tart szükségesnek. 

Ennek a megértése sokat segíthet a mostani kereskedelmi háború értelmezésében. Ami az elmúlt években különösen zavarni kezdte az amerikai törvényhozókat, az a kínaiak azon gyakorlata, hogy neves amerikai (és európai) cégeket vásárolnak föl kínai állami vállalatok. Ezt nyilván nem piaci érdekből teszik, hanem mert technológiára van szükségük. Ez is része ugyanis a sokat emlegetett "Made in China 2025" programnak. Ennek lényege, hogy Kína a robotikában, géntechnológiában, AI területén - tehát a legfontosabb stratégiai ágazatokban - megerősítse saját iparát, és mai vezető európai, amerikai cégek versenytársa legyen. Itt érkeztünk meg az előző bekezdésben kifejetett gondolathoz: ahhoz, hogy Kína tovább tudjon nőni, nagyobb hozzáadott értékkel dolgozó iparágakra van szükség. Másrészt Kína a felemelkedését nem csak szimplán gazdasági, hanem katonai kérdésként is kezeli. Ezek az ágazatok pedig lehetővé fogják tenni a számára, hogy az amerikai haderővel egyenlő erőt képviseljen. 

Békés felemelkedés

Képtalálat a következőre: „deng hsziao ping”A "kínai csoda atyja", Teng-Hsziao Ping azt mondta: "rejtsd el az erődet és várja az idődre". Ez a stratégia azonban - ahogy később szó lesz róla - ma már nincs igazán komolyan véve. Kína a 2000-es években kezdett el a békés felemelkedésről beszélni, amikor az első amerikai szenzációhajhász cikkek a kínai világelsőségről megjelentek. Kína ezzel azt akarta hangsúlyozni, hogy ő más, mint az eddigi feltörekvő hatalmak (első világháborús Németország, Szovjetunió), és nincsenek katonai-hatalmi céljaik, csupán meg akarnak gazdagodni. Ezzel párhuzamosan óriási erőfeszítések történtek a kínai tudományos világban arra, hogy megértsék a Nyugat történelmét: a kereszténységet, jogrendszert, kapitalizmust és az amerikai hatalom jellegét. Kínában mára konszenzusossá vált, hogy az USA egy hanyatló hatalom, míg Kínáé a jövő. Ezzel együtt (lásd: Átveheti-e Kína a világ vezető szerepét) ma még jelentős, bár nem nagyságrendbeli különbség van még mindig a két ország között. Az elmúlt évek nacionalista fordulatainak (lásd: Hogy veszti el Amerika a Dél-Kínai-tengert?) célja talán az lehet, hogy a világon egyre több helyen valóban hinni kezdjenek a kínai elsőbbségben. Ez a legsikeresebben eddig a harmadik világban, Afrikában és kisebb sikerekkel, de Dél-Amerikában történik. 

 Kína sajátos társadalmi szerződése

A Kínai Kommunista Párt támogatását - vagy inkább elfogadottságát - az okozta, hogy sikerült biztosítaniuk a kínai életszínvonal  növekedését. A 2000-es évektől azonban a párt behozta a nacionalista kártyát is. Mintha ez a "társadalmi szerződés" kiegészült volna a (vélt) nemzeti érdekek védelmével is, és folyamatosan külpolitikai sikereket kell fölmutatni. Kína fő célja sokáig az volt, hogy biztosítsa a békés környezetet maga körül a gazdasági növekedéshez. Az elmúlt időszakban (elmúlt 5-10 év) azonban egy magabiztosabb Kína jelent meg a nemzetközi porondon. Ez azt jelenti, hogy például már szó volt a kínai rendszer exportjáról, és tavaly nyíltan ki lett mondva, Kína 2050-ig a világ vezető hatalmává kíván válni. Kína meg volt győződve róla, hogy az USA - miután már gazdaságilag potens nagyhatalommá vált - kihívóként kezeli őt. Nemrég szivárgott ki egy hivatalos kínai katonai dokumentum arról, hogy a háborút úgy lehet megakadályozni az USA-val, ha az ország fejleszti a hadseregét. A szomorú valóság az, hogy általában ez egy fegyverkezési versenyhez szokott vezetni. Másrészt az erős Kína a már említett nacionalizmus kiszolgálása miatt is szükséges volt. Harmadrészt a mindenkori pártfőtitkár sem tűnhet gyengének a külföld előtt, mert az a belső, pártbeli pozícióját meggyengíti. Ezek után nem meglepő a növekvő külföldi gyanú és bizalmatlanság, ami szintén hozzájárult a kereskedelmi háborúhoz. 

A hivatalos kínai lapok néha naponta változtattak a hagnemükön: amikor éppen úgy nézett ki, hogy elkerülhető a kereskedelmi háború, akkor a kínai-amerikai együttműködést emelték ki, máskülönben viszont párhuzamot vontak az 1950-53-as koreai háború (!) és mai kereskedelmi háború közt, azt mantrázva, hogy Kína egyszer már legyőzte Amerikát. Az Amerika-ellenességre azonban a társadalom felsőbb rétegei - üzletemberek különösen - egyre kevésbébb fogékonyak. Ők azok, akik Kínában a leginkább fölszólalnak a nacionalista retorika ellen, és a két nagyhatalom együttműködést tartják követendőnek. Való igaz, a kereskedelmi háború az egyik - de véleményem szerint nem a legsúlyosabb - fenyegetés Kína felemelkedésére nézve. 

Megőrizni a társadalmi stabilitást

Kínát legtöbbször a belső felkelések döntötték meg, csupán a 20. századi, Szun Jat-szen vezette 1911-es forradalom esetén beszélhetünk külföldi támogatásról, de ez sem volt döntő jellegű Az előző bekezdésekben már szó volt róla, a fő "vállalása" a pártnak az életszínvonal emelése. A jelentős fejlődés ellenére azonban továbbra is jelen vannak a szociális jellegű feszültségek: gyakoriak a sztrájkok - amiket keményen levernek, szervezői börtönbe kerülnek - és egyre élesedik az ellentét a már meggazdagodott partmenti lakosok és a vidéki kínaiak közt (hozzáférés az oktatáshoz, egészségügyhöz stb.). Nyilván egymilliárd embernek nyugati bérezéssel járó munkát találni nem egyszerű, feltehetően lehetetlen feladat. Ha azonban ez nem következik be, akkor Kína idővel egyre mélyebb osztálykonfliktusokkal fog szembenézni. A közhangulat ráadásul nem csak a nacionalizmus révén tudja befolyásolni a külpolitikát: például egyre több kritikusa akad a külföldi segélyezésnek, hogy ezeket a forrásokat miért nem otthon hasznosítják, ami pedig a befolyásszerzésnek egy vállalható módja lenne. Az azonban vitathatatlan, hogyha Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága, akkor valóban globális léptékben kell gondolkodnia.

Képtalálat a következőre: „china dynasty timeline”

A kínai dinasztiák időrendben: ezek közül az utolsó hármat belső felkelés döntötte meg. Ilyenkor általában egyszerre jelentkezett egy szociális jellegű parasztlázadás és egy leszámolás az eliten belül. 

Pax Americana vs. Pax Sinica

Az amerikai világhatalom valószínűleg a 90-es években, a 2000-es éveke elején érte el csúcsát, a Szovjetunió összeomlásával. Azóta egyértelmű a lassú, de biztos hanyatlás. Ezen időszakban Amerika keze mindenhova elért, és kezdetét vette a demokráciaexport is, általában kevesebb sikerrel. Amibe végül beletört az USA bicskája, az az iraki és afganisztáni háborúk voltak. Ezeknek az eredménye olyan közhangulatot okozott, ami már nem tette lehetővé az újabb külföldi beavatkozásokat. Érdekes, de pont a Szovjetunió utolsó kalandja is Afganisztán volt. Ez azonban a geopolitika ismerői szerint nem véletlen. Zbigniew Brzezinski, tavaly elhunyt amerikai külpolitikai gondolkodó közel-keleti és közép-ázsiai térséget "globális Balkánnak" nevezte, utalva ezzel a terület instabilitására és veszélyességére. 

Képtalálat a következőre: „brzezinski eurasian balkan”

A Brzezinski által leírt "Eurázsiai Balkán" területe és...

Kína sokat emlegetett "Egy út egy övezet" (OBOR) kezdeményezése jelentősen érintené ezt a régiót. A terv az, hogy Pakisztánon, Iránon és Közép-Ázsián keresztül áramlanának a kínai termékek Európa és a tranzitországok közt. Kína célja hosszú távon az lehet, hogy domesztikálja a döntően muszlimok által lakott területet, és a saját gazdasági perifériájává tegye (ebben valóban van gazdasági racionalitás - ezek az országok rosszul megközelíthetőek, nem igazán integrálódtak a világgazdaságba, vagy például Irán esetében a Nyugat elutasítja őket). Ezzel párhuzamosan azonban az érintett országokban egyre erősödik a Kína-ellenesség. Nem nehéz a korábbi gyarmatosítók és Kína mai befolyása közt párhuzamot vonni, bár önmagában a kínai befektetésekre valóban van igény. Különösen a muszlim államokban a Kína-ellenességből kiválóan lehet politikai tőkét kovácsolni. Ezt támasztotta alá az idei malajziai választás, ahol a Kína-barát kormány meg lett buktatva, vagy az  indonéziai helyhatósági választások is ez irányba mutatnak.

Képtalálat a következőre: „china belt and road initiative map”

A kínai által tervezett infrastruktúra-beruházások

Egyszerűen arról van szó, hogy azok az erők, melyek segítettek meggyengíteni az amerikai hatalmat, ma már Kína ellen játszanak. Amíg nem beszélhetünk maximális gazdasági függőségről, addig a legtöbb ország megpróbál a nagyhatalmak közt egyensúlyozni. Ha a történelmi analógiákat nézzük, akkor nem egyszer fordult elő, hogy a kínai központi hatalom a nyugati határain dúló harcokba bukott bele. Ma is könnyen lehet, hogy Kínát a külföldi projektjei eladósítják, ami meggátolja a további gazdasági fejlődést. 

 Képes-e Kína újratervezni a külpolitikáját?

Az tehát látszik, hogy Kína eredeti terve valószínűleg nem a nyílt konfrontációra épült, de a belső feszültségek  és kényszerek folytán könnyen tud eszkalálódni a helyzet. Másrészről a Nyugat részéről logikus döntés, hogy megpróbálja korlátozni a kínai tehcnológiaszerzést, hiszen az mára egyértelművé vált, a kínai világrend és értékek szöges ellentétben állnak a jelenlegivel, ráadásul Kína sok helyen párhuzamosan rendszereket épít ki (lásd OBOR). Az idő azonban Kínának dolgozik. A gazdasága még mindig nagyobb növekedési ponteciállal rendelkezik, és így vagy úgy, de rendelkezni fognak a fejlett technológiákkal. Ahogy Kína feljebb fog lépni a nemzetközi értékláncokon (nagyobb a termelékenység más szóval) , úgy maga is saját bedolgozó országokkal, perifériával fog rendelkezni - akárcsak Németország ma, a kelet-közép-európai régióval (itt jegyzem meg: a kínai fejlesztések a német iparnak és így a magyar modellnek lesznek kihívói). Érdemes látni, hogy Kína ma a világ két leggyorsabb GDP növekedést produkáló régiónak - Délkelet-Ázsia és Kelet-Afrika - az egyik fő befektetője és legnagyobb kereskedelmi partnere. 

Kína ráadásul úgy tűnik, képes talán mégis a korrekcióra, ami igen ritka a diktatúrák esetén. A pártsajtóban több olyan cikk is megjelent, mely Kína haderejét felkészületlennek ábrázolja, továbbá önkritikus írások is napvilágot láttak, melyek a kínai gazdaság gyengeségeit ecseteli. Kína számára a nyílt nacionalizmus az öngyilkosság szinonimája. A kereskedelmi háborúra és a visszaszoruló délkelet-ázsiai kínai befolyásra (az elmúlt hónapokban Malajziában, Vietnamban, Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken is erősödtek a Kína-kritikus hangok, nem egy esetben a nagykövetségek előtt kerül sor tüntetésekre) fő oka a kínaiak növekvő magabiztossága. A kínai külpolitika mintha nem számolna azzal, hogy a többi országnak ne lennének fönntartásai a növekvő kínai hatalommal. Amennyiben azonban képesek lesznek az önmegtartóztatásra (Szun-ce és a megtévesztés taktikája alapján), akkor akár valóban könnyen közös nevezőre juthatnak a világ többi országával, melyeket Trump vámtarifái hátrányosan érintenek. Ehhez az kell, hogy a párt vezetésének legyen ereje kimászni az önmaga által épített hatalmi-nacionanlista játszmából.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://keletazsiafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5814055746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2018.07.18. 09:24:12

Érdekes cikk. Kína per pillanat el van szállva a sikereitől. A jelenleg nagyon valószínű kereskedelmi háború helyre fogja tenni. Magam részéről nagyon pozitív dolognak tartom a kereskedelmi háborút. Mindenkinek jót tesz. Ritka alkalom, de van, amikor a "rossz" dolog kifejezetten jó.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.07.18. 16:59:26

Amíg megmarad Kína egy a saját polgáraival is erőszakos kommunista rendőrállamnak, addig nem hiszem hogy első lehet Kína. Látom hogy lassan harmincadik éve "ötvözték" a komenyizmusukat a kapitalizmussal de nem hiszem hogy ez még sokáig fennmaradhat.

tireless treehugger 2018.07.19. 20:57:35

@poszt: a növekedés korlátja a társadalmi fejletlenség.

A másik kontinensnyi ország, az usa meg tudta oldani, mert a nagy szabadság egy alkalmazkodó társadalmat-gazdaságot-kultúrát alapozott meg. Viszont a kínai rendszer irányított, rugalmatlan, alkalmazkodásra képtelen. (a változás nem jelent alkalmazkodást!!!!)

@Dörnyei József:

Szia

A kereskedelmi háború hová vezet?, és annak is örülni fogsz?.

kazsiafigyelo 2018.07.24. 13:16:18

@tireless treehugger: A kínai rendszer adaptivitását nehéz megítélni szerintem. A kommunista párt eddig sikeren elégítette ki a társadalom igényeit. Azonban a japán és dél-koreai példa (mindkét országban nincs vagy alig létezik gazdasági növekedés) miatt valószínű, hogy előbb vagy utóbb Kínában is el fog jönni egy ilyen állapot, ez Kelet-Ázsiában szabályszerű (erre utalnak a dinasztikus ciklusok is) A kérdés, hogy addig Kína mennyire erősödik meg és lesz gazdag. Az biztos, hogy a kínai gazdaságnak - a méretek miatt - még vannak tartalékai, és ez az egyetlen oka, amiért az USA-t utolérhetik. Egy amerikai munkás azonban mindig is több GDP-t fog előállítani mint egy kínai.