Korea egy olimpia után
2018. február 28. írta: kazsiafigyelo

Korea egy olimpia után

Képtalálat a következőre: „pyeongchang 2018 opening ceremony”A 2018-as téli olimpia lehetőséget teremtett arra, hogy a két Korea újra közelebb kerüljön egymáshoz. A dolgok odáig mentek, hogy Kim Dzsong Un rokona együtt ült a dél-koreai elnökkel és Mike Pence amerikai elnökhelyettessel a díszpáholyban, utóbbi megrökönyödésére. A mélyponton túl vagyunk a konfliktus tekintetében, de elhamarkodott lenne barátságról beszélni.

Az olimpia (melyről általánosságban itt írtam) feledtetni tudta, hogy Észak-Korea atomfegyvert és ballisztikus rakétákat fejleszt, a cél az volt, hogy legalább valamilyen párbeszéd kialakuljon a két fél között. Ez azonban az USA számára már nem olyan kedvező - bár a konfliktus alábbhagyott, egy olyan rezsim kapott elismerést az olimpia által, amit ők karanténban tartanának (legalábbis Trump politikája ez lenne). 

Jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy Észak-Korea sikeres volt. Elmentek a falig a tavaly, már egyesek a háborúról cikkeztek a nyáron, majd egy új, akár Amerikában is atomcsapásra képes Észak-Koreát fogadnak az Olimpián. Ha valami céljuk ugyanis volt a nukleáris fegyvereikkel, az a szuverenitásuk fönntartása. Az atomfegyver valami olyasmi a nemzetközi színtéren, ami megvéd a közvetlen támadásoktól. Ezek után az amerikai döntéshozás fő céljának az atomprogram megszüntetését tartja, azonban nehéz elképzelni, hogy Dél-Korea partner lenne benne mindenáron az Olimpia után. Számukra a közös nemzethez tartozás még mindig túl erős ahhoz, hogy maguk rontsanak a kapcsolatokon (különösen igaz ez a mai baloldali koreai kormányra).

Korea tehát itt mutat túl a térségbeli jelentőségén: példát állítanak, hogyan lehet az USA akaratával szembe menni, és ebből sérülésmentesen kijönni. A másik nyertes pedig Kína. Egy tavalyi cikkben (Esély a megoldásra Észak-Koreában?) arról írtam, hogy a nemzetközi nyomás egyre nagyobb volt Kínán, hogy tegyen valamit Korea ügyben, mint az ország szövetségese és legnagyobb kereskedelmi partnere. A kérdés a Kínai Kommunista Párton belül is vitákat szült. Azonban ahogy a hangulat enyhül, úgy Kínának sem kell lépnie. A kínaiak pedig a status quo fönntartásában érdekeltek, és nagyon is megfelel neki, hogy nincs egyesült Korea amerikai katonai jelenléttel.

Amit tehát az Olimpia jelentetett, az elég jelentős ahhoz képest, amit átlagos esetben a sportdiplomácia elérhet. Dél-Korea közelebb került északi szomszédjához egyértelműen. Hosszú távon azonban a két ország közti kapcsolat változni fog. Az olimpia alatt is kitűnt, hogy a fiatalabb generációk számára Észak-Korea sokkal kevesebbet jelent, mint a hatvanas éveiben járó Moon Jae-in miniszterelnöknek. A húsz, harminc de akár negyven évesek is gy nőttek föl, hogy az északi szomszédjuk nem tesz mást, mint fenyegeti őket. Ráadásul a közös kultúra egyre kevésbébb létezik számukra, a K-pop és hollywoody filmek korában, ami Észak-Koreát nem érinti.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://keletazsiafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6313705942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Duplaxiii 2018.03.01. 09:13:20

Nem nagyon értem a szerző gondolatait, hiszen az esemény semmit sem hozott közelebb, semmit sem javított. Mindkét oldal csak a politikai propaganda cékjára használta fel az olimpiát.
A sportolók, a fiatalok meg minden ilyen rendezvényen, még a régi VIT-eken is, közel kerültek egymáshoz - az esemény idejére.
Mert fiatalok.
.
Viszont mielőtt mindebből plitikai következtetéseket vonnánk le, nézzük meg előbb Peter Sellers 1959-es Ordító egér című remek filmjét, amiben egy eldugott kis hercegség, ahol még nyilaznak és páncélinget hordanak a "katonák", megtámadja az USÁ-t, hogy veszítsenek.
Mert a veszteseket az USA mindig segíti, támogatja.
.
Na É-Korea ma előre menekül, ugyanezt teszi, zsarolja a végletekig a világot, hogy segélyeket, pénz, ételt kaphasson.
És el fog menni a falig, olimpia ide, fiatalok oda.
Egy D-Koreai blogger valószínűleg mást írna meg...

Berelhetoreklamfelulet 2018.03.01. 09:18:25

Hát jobb ha hozzászoksz ahhoz, hogy É-Koreának atomja van, mert az már meg is marad neki mindaddig míg fel nem használja...

Attilajukkaja 2018.03.01. 10:47:30

Ez a PR összefogás a két Korea között tényleg borsot tört Trump orra alá. :o)
Gondolom, ebben Kína is nyakig benne volt.

"lehet az USA akaratával szembe menni, és ebből sérülésmentesen kijönni."
Azért azt a kis kereskedelmi vámot ne felejtsük el, amit most az USA kirótt a napelemekre és mosógépekre. Ez nyilván nem rengeti meg sem a kínai, sem a koreai gazdaságot, de egy kis gyomrost azért bevitt nekik.