2017 relative nyugodt évnek indult - mind Kínában mind az USA-ban új kormányzat állt föl (Trump csak ekkor foglalta el a székét), és így mindenhol a belső problémák megoldása és a hatalom stabilizálása dominált. Észak-Korea rakétakísérletei megakasztották ezt, és Trump igen korán került nehéz helyzetbe. Ugyanakkor mindkét fél visszafogott volt, és halogatták a megoldást. 2018 ezzel szemben nem igazán megjósolható, hogy mit fog hozni, és elég sok scenárió fölmerül. A fő kérdések, hogy mennyire mérgesedik el az USA viszonya Kínával és Észak-Koreával, lesz-e általános, kidolgozott külpolitikája Trumpnak és a gazdaság állapota is több helyen aggodalomra adhat okot.
Kína és az USA kapcsolatai
Ahogy egy korábbi bejegyzésben foglalkoztam a kérdéssel, Észak-Koreában 2018 akár a megegyezés éve is lehet. Ennek egyik előjele, hogy az amerikai külügyminiszter nem zárta ki a lehetőségét, hogy leüljenek előzetes föltételek nélkül Észak-Koreával tárgyalni. Erre az elmúlt évtizedekben azért nem került sor, mert az USA az országot terroritstának tartotta, és elvárta, hogy adja föl a nukleáris programját. Fölmerül, hogy egy Iránnal kötött egyezményhez hasonló is létrejöhet a két ország közt. Ugyanakkor Észak-Koreának (és Kínának) biztosítékokra van szüksége a felől, hogy egy lefegyverzett országot sem támad meg az USA vagy Dél-Korea. Itt jön képbe Kína szerep tehát, akiknek a nyomásgyakorlása nélkül Észak-Koreát nehéz lesz bármilyen megállapodásra rábírni. Kína számára ugyanis egyre kényelmetlenebb szomszédja politikája, és komoly vita folyik arról az elit körében, hogy annak jelen formában való fönnmaradása vagy egyfajta kiegyezés, reformja a kommunizmusnak (ami Kínában is történt) szükséges.
Trump korábbi keményvonalas retorikája azonban nem biztos, hogy Kínával szemben is enyhül-e, akár 2018 lehet az az év, amikor igazán kezdetét veszi a kereskedelmi háború (erről itt írtam eddig - Trump és a kereskedelmi háború).Ennek alapja röviden, hogy Kína sokak szerint megszegi a nemzetközi pénzügyi rend szabályait, amit az IMF, WTO hozta szabályok jelentenek. Ilyen lehet a mesterségesen alacsonyan tartott jüan, és az állami szubvenciók a vállalatoknak, ami dömpingen hoz létre az USA-ban. Trump a választási kampánya alatt gyakran beszélt erről, ezzel magyarázva a leszakadó (alsó) középosztályt. Amennyiben azonban merkantilista, az USA piacát védő rendeletekkel válaszolna Trump, az a kínai gazdaságot igen hátrányosan érintené. Közép távon viszont ebből senki se jönne ki jól, hiszen visszavetné a kereskedelmet és nehezebbé tenné az amerikai alsó középosztály életét, hiszen az olcsó kínai cikkek drágábban érkeznének meg. Ez persze csak az egyik út, amire ráléphet a két ország. Ami valószínűbb, hogy a növekvő belső problémák miatt Kína a reformok útjára lép, és a külkapcsolataiban szelídebb hangot üt meg, mint ahogy tette még Xi Jinping, a jelenlegi pártfőtitkár érkezése előtt. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenhol visszavonulót fújnak, tehát továbbra is érvényben maradnak mondjuk a félhivatalos szankciók Tajvannal szemben. Ezt az elzárkózást fölhasználva rendbeteszik a gazdaságot, amit viszont a szankciók csak még nehezebb helyzetbe sodornának, így Kína jó viszonyra fog törekedni az USA-val. Itt érünk át tehát a gazdaság témájára, ami ezidáig meglepően jól teljesített az USA-ban, 3% körüli növekedéssel.
Gazdaság - miden rendben, vagy mégsem?
Kína papíron javított a növekedés ütemén az előző évekhez képest, így idén megállt a lassulás, de ez valószínűleg mesterséges eszközökkel, adósságból lett finanszírozva (Kína - a gyors növekedés vége). Az USA szintén kiváló adatokkal rendelkezik, legalábbis első ránézésre, utána már látszik, hogy az adósságok nagyobbak, mint a 2008-as válság előtt, tehát egy ahhoz hasonló buborék van kialakulóban sok elemező szerint. Talán 2018 lesz az év, amikor ez bekövetkezik, sokan 2019-et tartják valószínűbbnek. A világ gazdasági növekedése ugyanis ciklikus - általában a fölívelést maximum tíz éveként egy válság kíséri. Egy ilyen válság különösen azért veszélyes, mert 2008-al ellentétben Kína már nem olyan dinamikus, így nem tudni, hogy hol lesz a világgazdaság motorja, ami segítené a válságból való kilábalást. Végső soron pedig az ázsiai országot fogja mélyebben érinteni - ő függ az export révén az amerikai piactól, és próbál létrehozni egy jóléti országot a század első feléig.
Ciklusok és válságok a világgazdaságban
Az USA gazdasága általában 5-10 éves ciklusokban növekszik, majd egy recesszió jön, utána pedig újra fejlődési pályára lép. A közgazdasági elméletek szerint ez nem is föltétlenül rossz, illetve ez maga a kapitalizmus velejárója. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekhez képest a növekedő időszakok hossza megnőtt, ami a stabilitás növekedését jelzi. A legutóbbi ilyen válság nyilván a 2008-as volt, ezt alapvetően az ingatlan (jelzálog)-lufi okozta. Az ezt megelőző, 2000-es ennél komplexebb volt, ez Ázsiából indult ki, de ezt dot (utalva az internetre) válságként is emlegetik. Ebből a szempontból sok jel mutat arra, hogy a következő válság is be fog köszönteni hamarosan. Napjainkban azonban nem egy lufi van, hanem a tőzsdék rekordmagasan állnak, miközben a fogyasztási cikkek eladása is a csúcsra jár. Az értékpapírpiacokon sok múlik a bizalmon, néha több, mint a valós adatokon. Kétségtelenül most is egy hurráoptimizmus van, sokan a 2017-hez hasonló évet várnak. Azonban a hangulat meglepően gyorsan változhat. 
Az ábrán az elmúlt félszázad gazdasági ciklusai láthatóak
forrás: https://geopoliticalfutures.com/us-due-recession/
Csendes-óceáni színtér
A másik kérdés, hogy mi lesz az Obama által megálmodott és majdnem letárgyalt TPP(Trans Pacific Partnership - Csendes-óceáni Partnerség) nevű szabadkereskedelmi egyezmény sorsa. Ezt ugyanis Trump csipőből ,elnöki rendelettel elutasította, de a kongresszus sem rajongott érte. A tervezet a kelet-ázsiai térség és a csendes-óceáni partvidék 14 országát tömörítette volna egy, a világ eddigi legnagyobb, a GDP kb 40%-áért felelős szabadkereskedelmi övezetbe, ugyanakkor Kína kimaradt volna belőle. Ennek a lényege, hogy Amerika jobb gazdasági pozíciókkal rendelkezzen, és így csökkenjen a függés Kínától. Különösen a délkelet-ázsiai országok (róluk bővebben: Délkelet-Ázsia - a világ legdinamikusabban növekvő régiója) számára lett volna ez előnyös, nekik akár évi 3%-os plusz GDP növekedést jelentett volna. Japán azonban, a második legnagyobb gazdasággal rendelkező tag új név alatt, de kicsit megváltoztatva a szabályokat, a megmaradt 13 országgal együtt hozná létre. Ez még így is komoly ellensúlyozó erőt jelentene, és a jelek egyelőre biztatóak, 2018-ban valószínűleg ez alá lesz írva. Japán kezd valóban önálló külpolitikát folytatni, és a ezzel függ össze, hogy itt egy alkotmánymódosítás érik.
Japán - újabb kétharmad négy évre
Ennek lényege, hogy minél kevesebb legyen az akadály abban, hogy az ország fegyveres erőt tartson fönn és ezt akár külföldön, a szövetségesei védelmében is bevethesse. A másik út, amit a jelenlegi kormány csípőből elutasít, a kiegyezés Kínával, valamifajta Kelet-Ázsiai közösség létrehozása. Ez mostanság nincs napirenden, de az alapvetően lassú japán gazdaság számára a Kínával való kereskedelem és gazdasági kapcsolatok egyre nőnek.A jelenlegi kormányzat érzi a dilemmát, és kérdés, hogy Kínához hasonlóan az erős fölhatalmazást a belső reformok (melyek főleg megszorítások) használja föl, vagy folytatja a fegyverkezést, és alkotmányt módosít, amit viszont csak a népesség kis hányada támogat. Ezzel együtt az ellenzék gyenge, megosztott.
Növekvő illiberalizmus, visszaszoruló demokrácia
Délkelet-Ázsiában 2017 sok szempontból a politika arról szólt, hogy Trump egyre kevésbébb figyel a régióra, ami egyfelől Kínának volt jó, hiszen jobban tudta érvényesíteni akaratát a dél-kínai-tengeri szigetvitákban (erről részletesebben:Magára hagyja-e Trump az ázsiai szövetségeseit?) Másrészt az itteni, félig demokratikus, félig autoriter rezsimek szabadabban tudják a hatalmat gyakorolni. Érdemes mondjuk Duterte-re gondolni, akivel Trump jobban jött ki, mint Obama. Ugyanez a helyzet Kambodzsában is, ahol a kormány éppen most lehetetleníti el az ellenzéket, és tiltotta be a független Cambodia Daily nevű újságot a nyáron. A szintén itt található Myanmarról sokaknak a rohingyák jutnak eszébe, erről itt írtam. Itt szintén egy hibrid rendszer működik, ahol van egy Béke Nobel-díjas elnök és egy továbbra is jelentős szerepet játszó hadsereg. Főleg utóbbi felelős azért, hogy a rohingyákat üldözik. Év vége felé úgy kezdett tűnni, hogy enyhül a helyzet, és a rohingyák talán visszaérhetnek hazájukba, nem kell többé menekültként élniük.
Összességében 2018 sok szempontból a meglepetések éve lehet: egyértelmű, hogy idővel (ha a jelenlegi trendek nem változnak) az USA és Kína közti hatalmi versengés új szintre fog lépni. Mint ahogy idővel mindkét gazdaság ki fog fújni. Ezzel együtt ezek mégsem valószínű, hogy idén érnének be, de a lehetőség nem elhanyagolható.
