Xi Jinping has a dream - a "kínai álom" a pártkongresszus után
2017. október 29. írta: kazsiafigyelo

Xi Jinping has a dream - a "kínai álom" a pártkongresszus után

 

In Beijing, citizens walk by a large banner reading "Chinese dream."Hszi Csin-Ping (Xi Jinping), kínai pártfőtitkár a kongresszusi beszédében nagyvonalakban meghatározott egy irányvonalat Kína számára az elkövetkező évtizedekre, és így már az alkotmányba is bekerült, mint teoretikus, miután  kidogozta a szocializmust kínai sajátosságokkal egy új korszakban.

(balra: Molinó, rajta: kínai álom, Peking)

2020-ra egy mérsékelten jómódú társadalmat akar létrehozni, ami azt jelenti, hogy a megmaradt, durván 50 millió kínait, aki mélyszegénységben él, kiemelje onnan, Eddig már számilliókkal sikerült, így ez nem is tűnik olyan elrugaszkodott elképzelésnek. A "kínai álom" fogalmát Xi először 2013-ban használta, amikor először mondta ki a kongresszuson is megerősített céljait: mérsékelt jómód elérése 2020-ig, és fejlett országgá válni 2050-ig. Sokan a külpolitikai következményeken túl a kínaiaknak szánt mondandóját emelték ki, hiszen a fő cél a Kínában különösen fontos legitimitáció megteremtése volt. Xi az első elnök, akit nem Teng Hsziao Ping, a nagy reformer választott ki, tovább a párt elfogadottsága is gazdasági sikereken nyugszik. Xi beemelte e mellé még a nemzetközi presztizst is. A kínai álom tehát sokat ígér - harmónikus társadalom, nemzeti fölemelkedés, gazdagság. A Kommunista Párt ezzel mindenképpen megágyazott a kínai nacionalizmusnak, és akkoriban a Dél-Kínai-tengeren folyó konfliktusok is intenzívebbé váltak. A nacionalizmust tenni viszont a legitimitáció alapjává mindenképp veszélyes, amivel a párt tagjai is tisztában vannak. Sokkal nehezebb lesz józan, megbékélő külpolitikát folytatni egy ilyen társdalomban. 

Tajvan, Japán és a kínai nacionalizmus

Képtalálat a következőre: „chinese military”Az elmúlt években nem volt ritka, hogy kínaiak tüntetéseket szervezzenek az ellenségesnek vélt ország nagykövetsége elé. A kínai nacionalizmus azért is érdekes, mert az ázsiai társadalmakban és modern államokban is a helyi kötődés sokkal fontosabb - hogy ki honnan jött, ki kinek a tanítványa. A kínai-japán viszony igen bonyolult, mindmáig a második világháborús sérelmek uralják. Jelenleg nagyjából mindkét roszág népessége 80-90%-ban negatívan látja a másikat. A történelemkönyvek szemlélete egyoldalú, miközben a gazdasági kapcsolatok virágoznak. Egyértelmű ugyanakkor, hogy Kína fölemelkedése véget vetett a szigetország térségbeli vezető szerepének.

Tajvan már egy bonyolultabb eset - Kína mindennel próbálkozott - békés gazdasági összefonódás, presszió. A szigetország viszont nem adja magát, és egyre kevésbébb érzik magukat a szárazföldi Kínához tartozónak. A Kongresszus után tovább fog folytatódni ez a játék, de Xi önbizalma egyre nagyobb lehet. Ha Trump megkérdőjelezi az egy Kína elvet, az akár katonai következményekkel is járhat. 

Xi ugyanis erősen rájátszik, hogy a 19-20. század csak mint a megaláztatások korszaka van számontartva. A kínai álom az ebből való végső kilábalást is jelenti - így Tajvan visszaszerzése is ide tartozik. 

Xi a kongresszusi beszédében kifejezetten realista volt - kijelentette, hogy Kína nem egy szuperhatalom, és a hadserege is csak 2040 körül válhat elsőosztályúvá. De meg lett jelölve a távlati cél - és addig még nagyon sok változáson mehet át a hivatalos politikai irányvonal. Kína "békés fölemelkedésnek" nevezi a saját útját, de kérdés, hogy ez meddig marad így a valóságban.

Hszi nagyon nagy reményeket fűz az Egy út egy övezet (BRI), avagy az új Selyemút nevű nemzetközi kezdeményezéshez, amit 2013-ban hirdetett ki. Ez azt takrja, hogy Kína infrastruktúrát (kikötők, gázvezetékek, utak, vasút) épít elmaradott országokban, melyeket így be fog tudni emelni saját kereskedelmi körforgásába. Ezeket a projekteket win-win jellegűnek nevezik a kínaiak. Való igaz, hogy az érintett országokban van helye a fejlesztéseknek, melyek egyúttal nagyon instabil területek is egyben (Pakisztán például). Xi a hadsereg reformját is elindította, melynek lényege, hogy csökken az állomány, amivel párhuzamosan fejlesztik a haditengerészett és légierőt. Kína még nem rendelkezik óceánjáró flottával, mint az USA, tehát nem tud bárhol beavatkozni, és a kereskedelmi utakat sem tudja fölügyelni. Az időzítés éppen ezért nem véletlenszerű - az új Selyemút létrejöttével Kína elképzelhető, hogy érdekeltségei folytán be kell avatkozzon más országok belügyeibe. 

A BRI megítélése nagyon kétértelmű - a harmadik világ egyelőre pozitív vele kapcsolatban, míg az USA-ban egyesek az eddigi világrend elleni kihívásként tekintenek rá. Kétségkívül sokan tudnának belőle profitálni. A kínai fölemelkedés esélyt is jelent egyben - Kína elhozhatja a civilizációt is a világ fejlelen részeibe. A nemzetközi gazdaság egyértelműen függ a kínai eredményektől -egy gyengélkedő Kína senkinek nem érdeke. Ami mégis veszélyt rejt, hogy Kína saját fejlődési modelljét is terjeszteni akarja. Ezt nevezhetjük nyugodtan illiberalizmusnak, a hivatalos neve a pekingi konszenzus. Ez egy erős vezető - vagy vezetőréteg - hatalmán alapuló rend, ahol ők viszik végig az országot a fejlődés útján. Ebben az emberi jogok tisztelete és hasonló kérdések mellékesek. És bár Kína 2050-re demokráciává akar válni, a jelenlegi folyamatok alapján ez nehezen fog megvalósulni.

Hol áll most a kínai gazdaság?

Kínában gazdaságilag mindenképp vége lett egy korszaknak - az extenzív növekedésnek. Az elmúlt évekből ezt már csak hitelből lehetett föntartani. Sok iparág egyszerűen túlteremlési válságba kerülhet, ami miatt megkezdődött a kapacitások leépítése. Másrészt a munkaerő is elkezdett csökkenni. A BRI-vel Kína egy utolsó lendületet próbál adni az építőiparnak. A kedvezőbb viszonyok miatt ma már nem ide érkeznek a külföldi összeszerelő-üzemek - hanem Délkelet-Ázsiába. Kína hatalmas tőkealapokat hozott létre, hogy magasabb hozzáadott értékű iparágak erősődjenek meg, mint például a félvezetők, robotika stb. Ennek a következménye az lesz, hogy az eddigi iparosodott országok (Japán, Dél-Korea, Németország, Tajvan) új versenytársat kapnak.

Kína ma egy közepesen fejlett ország, és a 2010-ben kitűzött vél, hogy a GDP/fő 10000 dollár legyen, elérhető, hiszen jelenleg már 9500 körül jár. Az út viszont innen lesz igazán nehéz - alig egy tucat ország vált gazdaggá ebből a helyzetből az elmúlt ötven évben. 

Képek a másik Kína életből, vidéki iskola és lakóház:

China ed policyrural poverty in china

 

Xi a reformokkal és a nehézségekkel magyarázza a hatalomkoncentrációt, de ha nem működik a recept, mi várható? A kínai külpolitika és a hadsereg is mostantól egy ember kezében lesz. Xi kétértelmű ezt illetően - míg a nemzeti fölemelkedésbe beletartozik a nemzetközi szerep növekedése is, a gazdasági racionalitás a békés együttműködést diktálja az USA-val és a szomszédokkal. A kérdés itt is, hogy a nacionalizmus meddig kontrollálható. 

A kongresszus a szavak szintjén nem hozott nagy újítást - Kína továbbra is együtt akar működni, de az eddigi stabilitástól áttevődni látszik a hangsúly a jogok védelmére. Egy egyre inkább aktívabb Kínával kell számolni, ami a gazdasági ereje miatt egyértelmű folyamat. Egy békés, egységes Ázsiát jelöltek meg célként, ami implicit egy USA ellenes megfogalmazás. Ebből viszont a térség országai nem kérnek, és ragaszkodnak Amerika jelenlétéhez. 

Ha Xi gazdaggá akarja tenni Kínát, akkor otthon kell először rendet raknia, ami csökkenti az agresszív külpolitika valószínűségét. A kínai gazdaság problémái - elöregedés, vidék-város ellentét, eladósodott állami vállalatok - hogy csak a főbbeket említsem - mélyreható reformokkal oldhatóak csak meg. Ez - ha valóban végre vannak hajtva- lecsökkentik a kínai növekedést, hiszen a jelenlegi szint mesterségesen, hitelekkel van fönntartva, és ezzel párhuzamosan növelik a szociális kiadásokat, valóban átállva egy fogyasztás vezérelte növekedési pályára. Xi Jinping mindenképpen nagyot álmodott - a hatalomkoncetráció ugyanis az ő személyes felelősségét is megnöveli, ahonnan könnyű nagyot esni. Ha a kínai álom nem válik valóra, akkor a párt legitimitációja is odalehet. 

Ha tetszett a cikk, támogass egy like-al.

A bejegyzés trackback címe:

https://keletazsiafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4813085902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.01. 21:43:55

Ahogy nőni fog az életszínvonal és az iskolázottság Kínában úgy lesz egyre égetőbb az igény a demokratikus(abb) államberendezkedésre. Ha jól értettem a cikket, 2050-re legkésőbb maguktól is leépítenék magukat a kínai eftársak. Akkor mi van ha a politikailag elnyomottak nem akarnak várni addig? Dél-Korea is hasonló (de kapitalista alapú) diktatúrából lett mára demokrácia, ha jól emlékszem viszonylag békésen. Egy diktátort azért csak könnyebb leváltani mint 68 millió pártfunkcit. :-( Ne legyen igazam, de ebből "kiadós pofozkodás" is kialakulhat. :-(

A másik akár kívülről is gerjeszthető gond az ujgúr és tibeti (biztos van több is, de e kettőről tudok csak) kisebbségek kérdése ami szintén erőszakba torkollhat és persze ebben se legyen igazam.

kazsiafigyelo 2017.11.02. 16:47:38

@rdos: A hivatalos retorika szerint egy demokratikus társdalomnak kell létrejönnie, de hogy ez a kínaiknak mit jelent, nem egyértelmű. Az akkori párt hozzáállása is kérdéses, hiszen Xi kimondta ezt, de ő is a diktatúra felé mozdult el. Sajnos sok miden arra mutat, hogy Kína nem fog demokratizálódni, eleve az ázsiai társadalmak máshogy állnak a kérdéshez, bár a leírt, dél-koreai eset ez ellen vall. Igen, az erőszak egy járható út. főleg azt tudom elképzelni, hogy a városi lakosság, mely jómódban él, szövetkezik a kormánnyal, amennyiben a vidéken nem ment végbe a fejlődés, és e miatt elégedetlenné válnak. Ugyanez a kisebbségekkel - a cikkben is szó volt róla, hogy a kínai nacionalizmuus egyre erősebb, főleg, ha külső ellenségről van szó.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.02. 18:20:30

@kazsiafigyelo: Na ez sem most volt, de ha jól tudom a vidék (pont a magyar háztájis mezőgazdasági modellt lemásolva), köszöni szépen de jól van. Ez úgy kb. 1991-es hír. 1988-ban érdeklődött Teng küldöttsége a magyari eftársaktól rá 3 évre Kína önellátó lett élelmiszerből, amire Mao óta nem volt példa. :-)

Eszerint azóta rosszabbodott volna a mezőgazdaság helyzete?

Azt talán pont nálad olvastam hogy ötven millió fő vidéki szegény? éhező? nyomorgó? van, nem hiszem hogy ez a 3-4% népesség ne lenne "felemelhető".

kazsiafigyelo 2017.11.03. 21:57:06

@rdos: Nem rosszabbodott, de nagyobb fejlődésre nem volt azóta példa. A Teng-féle reformok arra épültek, hogy az emberek maguknak, és nem a téesz-nek termeltek, bérlővé váltak, a föld továbbra is az államé maradt. A szegény egy relatív fogalom, viszont ma kb 50 millióan élnek mélyszegénységben Kínában, amit 2020-ig meg akarnak szüntetni. Ez működhet, hiszen eddig is több százmillió embert emeltek ki onnan. A kérdés, hogy gazdaggá válhatnak-e, ami kb 12000 USD/fő értéket jelentene, szemben a mai, 7000-es értékkel. Az önellátóság nem biztos, hogy jó. Manapság azért kell importálniuk, mert az emberek gazdagabbak lettek, és többet fogyasztanak.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.04. 11:30:22

@kazsiafigyelo: A földtulajdonra visszatérve, én is erre emlékszem, vagyis hogy a föld az államé maradt, de a bérlő örököse és annak az örököse ... továbbra is bérlő maradhat, vagyis kicsit olyan mint a magántulajdon. A nem éppen friss 26 évvel ezelőtti ismereteim szerint.