Hszi Csinping, az új Mao
2017. október 22. írta: kazsiafigyelo

Hszi Csinping, az új Mao

Képtalálat a következőre: „mao xi jinping”Hszi Csinping (Xi Jinping) már biztos, hogy be fog kerülni a kínai történelemkönyvekbe, de ha így folytatja, az alkotmányba is - mint elődei. Egyesek az új Mao, mások a reformert, Teng Hsziao Pinget látják benne. Ki ő, honnan került föl ilyen magasra, és mik a céljai Kínával?

 Hszi Csinping pályája 2007-ben indult el szignifikánsan fölfelé, bár befolyásos, kádercsaládból származik, és addig is a sanghaji szervezet vezetője volt. Ekkor került be a Politikai Bizottságba, ráadásul ekkor döntöttek erről a posztról szabad választással, és jelölték ki a 25 tagot. 2012-ben már a párt első titkára lett, ugyanakkor ő volt az első, akit nem Teng (a Mao utáni vezető) választott ki. így egyfajta legitimitációs problémákkal küzd, és tartja fontosnak, hogy a saját emberei üljenek a kulcspozíciókban. A mostani kongresszuson egyértelmű, hogy újra bizalmat kap, hiszen kihívója nem akad. A kérdés, hogy megszegve a szabályokat, három ciklust vállal, amivel ráadásul a 68 éves megválaszthatósági küszöböt is átlépné 2022-ben. 

Azóta egyre gyakrabban hasonlítják Mao-hoz, hiszen centralizálni akarja a hatalmat. Meghirdetett egy háborút a korrupció ellen, ami kiváló eszköz arra, hogy a potenciális ellenfeleit politikailag megsemmisítse. A hadsereg vezető személyeit (Xu Caihou, Guo Boxiong), és több vélt 2022-es aspiránst már eltávolítottak (Sun Zengchai). A mostani kongresszuson még több hozzá hű embert fog kinevezni, és így valóban minden ügyet indirekt módon ellenőrözni tud.  Ilyen a hadsereg, gazdaság kérdése, amelyek reformokra szorulnak, továbbá az erősen decentralizált Kínában a provinciák pártvezetői is tőle fognak függeni.

Képtalálat a következőre: „xi jinping hu jintao jiang zemin”Mégis páran a Kínát a reform útján elindító Teng Hsziao Pinghez hasonlítják. Teng is elindított egy korrupcióellenes hadjáratot, bár az is igaz, hogy ő hozta létre azokat a néhol informális szabályokat, amik a személyi kultusz újbóli kialakulását akadályozzák meg. Ekkor alakult ki az a gyakorlat, hogy Kínában közösségi döntések születnek, melyekért az egész tagság, vagy bizottság felelős. A Teng után megválasztott vezetők általában az elődükre hivatkoztak, és ők hozták létre a kultuszukat - ugyanis az előd által lettek kiválasztva, így annak ajnározása az ő legitimitációjukat erősítette. Hszi viszont már egyre inkább az erős vezető szerepében tetszelgett, az állami média segítségével. 

Hszi mindenesetre még óvatosnak tűnik - maga is az előző két vezetővel, Jiang Zeminnel és Hu Jintaoval jött be, és tartotta meg beszédét. Főleg előbbi még mindig komoly tiszteletnek örvend, míg utóbbinak a még megmaradó emberei (ő 2012-ig volt pártfőtitkár) el lettek távolítva. 

Van utód? 

Képtalálat a következőre: „chen miner”Deng óta szokás a kínai politikában, hogy az előd nevezi meg az utódját a pártfőtitkári széken. Az elmúlt választásokon elindultak olyan folyamatok, hogy ez szabadabb legyen (például Hszi "saját jogán" lett a Politikai Bizottság tagja) de ezt maga Hszi állítja meg, hiszen nem valószínű, hogy a pártnak adja át ezt a jogot 2022-ben. Az elmúlt hónapokban kezd világossá válni, hogy talán mégsem akar még két ciklust: a következő pártfőtitkár Chen Min'er lehet. Min'er jelenleg Hszi föltétlen híve, egyben Csungking város pártjának titkára, ahová nemrég lett kinevezve. Ez egy jó ugródeszka lehet később. Másrészt ami ezt a szándékot erősíti, hogy Chen életkora folytán (jelengleg 57 éves) 2022 után képes lesz tíz évig kormányozni, hiszen 2027-ben sem lesz még 68 éves. 

 

 

 

Ez a fajta hatalomkoncetráció ugyanakkor veszélyekkel is jár. Bár egyértelmű, hogy a gazdaság gondjait mélyreható reformokkal lehet megoldani (A kínai gazdaság problémái - a gyors növekedés vége?) - eladósodottság, lassuló növekedés - de a felelősség miatt itt jobban meg is égetheti magát. Ha ő lesz az az ember, akitől minden függ, akkor a hibák, bukások is miatta történnek. A koreai krízis nem megfelelő kezelése akár vezethet ide is, mint ahogy a párt és Hszi legitimitációja szempontjából a magas gazdasági növekedés is kritikus. 

Egy egyre terjedő értékelése Hszi két ciklusának, hogy míg az elsőben megszerzi a politikai hatalmat teljes mértékben, addig a másodikban a gazdaság növekvő problémáit teszi rendben. Hszi nyilvánvalóvá tette, hogy nagyobb állami szerepvállalást, vagy inkább iránymutatást tart szükségesnek. Ez akár a gazdasági liberalizációt is megakaszhatja, hiszen az első ciklusban az állami vállalatokat is sokszor pártkáderekkel töltötte föl. Azt, hogy Kína merre fog tartani a kongresszus után, egy következő bejegyzésben fogom elemezni. 

 Ha tetszett a cikk, támogass egy like-al

borítókép forrása:https://www.wsj.com/articles/in-china-xi-embraces-maos-radical-legacy-1463153126

 

A bejegyzés trackback címe:

https://keletazsiafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8113016994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2017.10.23. 11:14:46

Apropó Kína, tessék egy alapos kis összefoglaló demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid076

(A legfelső sor a kép tetején, "Demokrácia és diktatúra". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Tudnám még ajánlani az Ideológiák és a Baloldal-jobboldal részeket is. Ott vannak az előbbi mellett.

kazsiafigyelo 2017.10.23. 20:59:11

@Szalay Miklós: Köszönöm az érdekes forrást, esetleg kicsit többet is mondana a műről?