Donald Trump már a választási kampánya során azzal szerzett támogatást, hogy a gazdasági gondok megoldását a Kínával való kereskedelmi deficit megszüntetésében látta. Azt is szorgalmazta, hogy az ázsiai országba kitelepülő amerikai vállalatok jöjjenek vissza, és ezzel magyarázta a fehér lecsúszsó középosztály munkanélküliségét. Nagyjából egy évvel a megválasztása után beválthatja ígéretét, és kemény kézzel fog bánni Kínával.
Trump sok olyan tanácsadóval vette körül magát, köztük neves közgazdászokkal, akik Kínát csalónak mutatják be, és ezzel magyarázzák a magas deificitet a két ország kereskedelmében. Az egyik ilyen, hogy a kínai pénznem, a remnimbi árfolyamát túl alacsonyan tartják, ezzel elősegítve az exportot. A másik, hogy Kína védi a piacait az amerikai termékektől, szolgáltatásoktól, tehát protekcionista gazdaságpolitikát folytat. Trump gazdaságpolitikája - ahogy külpolitikája is - kiforratlan. Kampányszövege - hogy tegyük naggyá Amerikát - eddig azt jelentette, hogy sok nemzetközi szervezettől, megállapodástól visszavonul.
Trump első valódi lépése az ügyben egy 1974-es kereskedelmi törvény alapján megindított vizsgálat volt augusztusban, mely lényege, hogy Kína tiltott technológia-transzfereket hajt végre. Kínában ugyanis a külföldi cégek alapos vizsgálatnak vannak alávetve, és ilyenkor a megosztott adataikat ellophatják, majd fölhasználják. Eleve Kínában a szerzői jogok védelem továbbra is problémás.
Mi a helyzet az adatokkal?
Trump célja, hogy visszatérjenek azok a külföldre távozó összeszerelő iparágak képviselői, akik a nemzetközi bérverseny miatt távoztak. Valójában az outsourcing - tehát, hogy az olcsóbb munkaerővel rendelkező országba mennek a munkaintenzív munkafolyamatok - egy természetes velejárója a kapitalizmusnak. Ennek hatásai úgy lehet enyhíteni, hogy az oktatásba fektetve más, képzett munkaerőt igénylő iparágak kapnak teret. Másrészt az amerikai szociális rendszer is fejletlen, és nem kompenzálta a bérverseny veszteseit. A visszacsábítás tehát nem lehet megoldás, legalábbis ez nem fogja gazdagabbá tenni az amerikaiakat. Ugyanis ezzel párhuzamosan nyilván a termékek megdrágulnának.
Kína a világ legnagyobb kereskedelmi többlettel rendelkező állama, és ennek jelentős hányada, több mint fele az USA-tól származik (2016-ban 300 milliárd dollár körül volt ez az érték). Az alábbi táblázaton látható, hogy ez évről évre nőtt (a deficit a bordó és kék oszlop különbsége). Ezzel együtt a kép árnyaltabb - egyfelől Kína sokszor maga is importálja az epxortált termék összetevőit, így nem biztos, hogy ez a pénz mind őt gazdagítja. Mint ahogy az sem igaz, hogy az amerikai összeszerelő szektor haldoklik - 2005 óta még 10%-al nőtt is a kibocsátás, a valós probléma, hogy szemben a 70-es évekkel (25%) 8%-ra esett a részesedés a foglalkoztatottak körében.
Forrás:http://www.businessinsider.com/chart-us-trade-with-china-2015-8
Felvetődik a kérdés, hogy az USA ezt miért egyoldalúan, és nem mondjuk a WTO (Világkereskedelmi Szervezet) segítéségével oldja meg. Alapvetően egy ilyen vizsgálat - hogy egy tagállam tiltott eszközökkel él - igen sokáig tartana, és kimenetele is kérdéses. Azzal viszont, hogy ezzel kapcsolatban pár szerencsétlen kijelentés is elhangzott (Trump egy tanácsadója, Peter Navarro, kifejezetten a szervezetből való kilépést támogatja), Kína már kereskedelmi jogok harcosaként mutatja be magát, akit sérelem ér. Ugyanakkor az USA a WTO megkerülésével komoly kárt okoz a nemzetközi szabadkereskedelmi rendszernek, hogy bilateriális szerződéseket próbál létrehozni, az általános, egyenlő bánásmód helyett.
Persze nem kell átesni a ló túlsó oldalára, Kína igenis védi saját belső piacát, és erősen támogatja az állami vállalatokat, egyfajta nemzeti bajnokokat hoz belőlük létre, és így a piaci alapon működő amerikai cégek már nehezebben veszik föl velük a versenyt. Erre az USA válasza könnyen lehet, hogy az amerikai cégek hasonló támogatása lesz.Kína nem engedélyezi a külföldi vállalatoknak, befektetőknek, hogy bizonyos szektorokban 50%-nál nagyobb részesedéssel bírjanak, vagy egyáltalán jelen legyenek, és állami monopóliumot tart fönn. Ilyen például a bankszektor, telekommunikáció. Főleg tehát a szolgáltató szektor van érintve ily módon, melyekben az amerikai vállalatok kiemelkedőek. Ha kevésbébb szigorú szabályozás lenne, valószínűleg a kínai kereskedelmi többlet is alacsonyabb lenne.
Való igaz, hogy Kína többet tudna veszíteni egy ilyen háború kitörésétől, hiszen még mindig exportvezérelte gazdaságról beszélünk, a beharangozott reformok nem elégségesek és idő kell nekik. A nemzeti meggazdagodás programja így könnyen veszélybe kerülhet. Ezzel együtt ez csak annyiban siker, ha a kínai-amerikai kapcsolatokat úgy fogják föl, mint háborús viszonyt. Persze ahogy szó volt róla, ez az amerikai lakosságnak is komoly megterhelést jelentene, főleg Trump fő támogatóit, a lecsúszó alsó középosztályt, mely a silányabb kínai termékeket vásárolja. Tehát az amerikai gazdaság növekedését erre építeni felelőtlenség.
Kína tehát kvázi eszköztelen, még mindig ő függ jobban az USA-tól, mint ő tőle. Éppen ezért egész évben - részint az idei pártkongresszus miatt is - egyfajta engedékeny politikát folytatnak. Xi JInping, kínai párttitkár Trump protekcionizmusával ellentétes véleményt képvisel sok nemzetközi fórumon, például a Davosi Konferencián is. A szabadkereskedelem bajnokaként mutatja be magát, amit a korábbi adatok alapján nehéz komolyan venni. Kína sok piactorzító intézkedést alkalmaz. Ugyanakkor Kína mérete mégis akkora, hogy az itt létrejövő lassulás - amit a kereskedelmi háború okozna, visszahatna jelentősen a világgazdaság egészére is.
Érdemes megjegyezni, hogy a 80-as években, a "japán csoda" csúcsán", az USA haosnló módon állt az ázsiai országhoz, mint most Kínához. Ekkor a megoldás az lett, hogy Japán önamaga csökkentette autóexportját, tehátb első kvótákat állapítottak meg. A kínai-amerikai vita végkifejlete talán egy ilyen, békés megoldást is hozhat. Mindenestre az idei év