Európa múltja Ázsia jövője?
2017. szeptember 03. írta: kazsiafigyelo

Európa múltja Ázsia jövője?

Képtalálat a következőre: „pla army ceremony beijing”Már Huntington is fölveti ezt a kérdést alapművében, A civilizációk összecsapásában. Lényegében egyértelmű, hogy Ázsiában nagyon jelentős változások fognak lezajlani a 21. században. Az 1914 előtti Európa és a Távol-Kelet napjainkban sok párhuzamot mutatnak föl. Ezzel együtt még korántse olyan súlyos a helyzet, mint anno, bár tény, hogy a fegyverkezésre szánt összegek jelentősen nőnek éves szinten. De szükségszerűségről sem beszélhetünk, Ázsia jövője még sokféle utat vehet, és jó esély van egy kooperatív környezet kialakulására is.

Az első világháború előestéjére már Európa több válságon is túl volt. Lényegében elfogytak a gyarmatosítható területek, és kialakultak a szövetségi rendszerek. Létrejött egy szárazföldi szövetség - a központi hatalmak - és egy tengeri, az antant, Nagy-Britannia révén. A korban szintén egy liberális, szabadkereskedelmi rend uralkodott, akárcsak napjainkban, az USA révén.

Maga a háború egy újabb, balkáni válság hatására alakult ki, mely területet nem véletlenül neveztek Európa puskaporos hordójának. Ha csak a mai eseményekre gondolunk - Észak-Korea, Dél-Kínai-tenger, Tajvan - akkor kiderül, ma is vannak hasonló helyek, ahol a nagyhatalmak érdekei ütköznek.

Kérdés persze, hogy itt tart-e Ázsia. Ha alaposan megvizsgáljuk a helyzetet, látjuk, hogy ilyen mély, már-már hidegháborús jellegű törésvonalak szövetségi rendszerek közt nincsenek. A mai világ még egyértelműen az USA dominaciájára épül, a NATO-val párhuzamos katonai koalíció nem létezik. Kína persze rendelkezik a térségben hozzá elkötelezett államokkal (Mianamr, Észak-Korea, Kambodzsa, Pakisztán), de ez inkább kölcsönös segítséget jelent, mintsem támadó szándékot. 

Mi volt a helyzet 1914-ben?

Nem szabad elfelejteni, hogy a háborút egy igen hosszú folyamat előzte meg, mely alatt lényegében a Föld minden pontja el lett határolva érdekszférák szerint. 1914-re elfogytak a fehér foltok a világon. Németország még tudott egy ideig javítani a relatív gazdasági helyzetné (1913-re el is érte a brit szigetek - de nem a Brit Birodalom!) termelését. De mondjuk a későn jövő Oroszország méretei folytán szintén komoly növekedési potenciállal rendelkezett. És az ennek kihasználástól való félelem egy olyan légkört teremtett, melyben Németország úgyérezte, az idő már ellene dolgozik.Képtalálat a következőre: „eu caricature 1914”

Érdemes tehát azzal is foglalkozni, hogy mi vitte rá Németországot arra, hogy meg akarja változtatni a status quo-t. Elsősorban egy későn jövőről van szó: a katonai és gazdasági hatalom nem párosult politikaival, kimaradtak a gyarmatosításból, és el is lettek erősen szigetelve. Az 1914 előtti rendszer alapjai még a napóleoni háborúk után lettek lerakva - akkor amikor Németország még nem létezett. Ez a rendszer tehát nem tudta kezelni őket, de az is tény, hogy Bismarck alatt sikerült a német felemelkedés békés módon. Németország szintén erősen profitált a szabadkereskedelmi rendszerből, mint napjainkban Kína. A háború alatt körvonalazódott "Mitteleuropa" tervek viszont már egy zárt rendszerről beszélnek. Itt Németország egy egységes Európát képzelt el a saját vezetése alatt, ami gyakorlatilag 80-90%-ban önellátó is lett volna. A nem német, szövetséges területek a német gazdaság komplementerei lettek volna, annak alárendelt szerepet kaptak. 

Ázsia napjainkban

Ázsiában ugyanakkor ezek a helyzetek még nem állnak fönn. Tervek, és törekvések szintjén persze vannak hasonóságok. De az érdekszférák még nem alakultak ki. Ma annak vagyunk tanúi, hogy Délkelet-Ázsiában - ahol ma már Kína az elsődleges külföldi gazdasági szereplő - egy hatalmi versengés alakult ki az USA és szövetségese, Japán és Kína közt. Ez a helyzet sem ismeretlen az európai történelemből. Olaszország esetében szintén jelentős német gazdasági befolyásról beszélhetünk, de végül mégis fölülírta ezt a nyers nacionalizmus, azaz Dél-Tirol és Damácia akarása. Jelenleg a délkeelt-ázsiai régió országainak álláspontja ambivalens - támogatják az USA katonai jelenlétét, de amíg lehet, csak halkan, és a közös hadgyakorlatoktól is hajlamosak elállni, hiszen Kína ezeket gazdasági szankciókkal díjazza, és általánosságban rá vannak ezek az országok utalva a külföldi gazdasági asszisztenciára. Komoly belső instabilitással küzdenek, a kormányok legitmitációja korántse olyan erős, mint egy nyugati, demokratikus országban (bár vannak választások). A fő céljuk az elkövetkező évtizedekben az lesz, hogy amennyire lehetséges, kihasználják gazdasági potenciáljukat, hiszen nagyrészük ma még alacsony jövedelmű országnak számít. Ahogy a táblázatban látszik, sokan közülük növelik a katonai kiadásokat, bár ezek eltörpülnek a nagyhatalmak hasonló adataihoz, relatíve, százalékosan komoly változásról beszélhetünk. Ezen országok katonai stratégiája kivétel nélkül védekező jellegű, és főleg a dél-kínai-tengeri szigetvilágot övező konfliktusban szánnak nekik szerepet, védekező, elrettentő céllal, az USA aktivitását kiegészítve.

A nagyhatalmakat figyelve már kissé más a helyzet, Japán a pacifista alkotmányát próbája fölülírni, és Abe Shinzó miniszterelnök aktív külpoliktáról beszél. A japán gazdaság stagnálása, esetenként zsugorodása és az elöregedő társadalom terhe mellett ez csak korlátozott vitelezhető ki. India szintén próbál regionális nagyhatalomként viselkedni, de egyelőre túlságosan is el van foglalva belső problémáival. Az országban jelenleg is komoly centralizáció folyik. India 21. századi szerepével részletesebben egy másik posztban foglalkoznék. A történelmi analógiákat tekintve India bizonyos szempontból Oroszországnak feleltethető meg: növekedése gyorsabb, mint Kínáé, gazdasága akár utol is érheti azt 20-30 éven belül. A számokat tekintve lényegében kizárólag Kína esetében figyelhető meg jelentős, hosszútávú növekedés a kiadások terén, persze ez is csak a töredéke (nagyjából negyede) az USA értékének. 

Az elmúlt egy évben - 2016 nyara óta - jelentős enyhülés következett be a Dél-Kínai-tengeren, az ASEAN és Kína közt létrejöttek részleges megállapodások, tehát végre léteznek mechanizmusok a konfliktusok kezelésére. Mindkét fél elkötelezett a helyzet békés rendezésében. Ehhez sokban hozzájárult, hogy Duterte fülöp-szigeteki elnök lazábbra vonta az együttműködést az USA-val, illetve Trump izolacionizmusa, hiszen Kína az USA jelenlétét alapvetően fenyegetőnek érzi. Ezzel együtt az elmúlt hónapokban is folynak összetűzések a térségben. 

Kína fölemelkedése

Kína szintén meghirdette a békés fölemelkedés doktrináját, bár ez egy igen képlékeny fogalom, ahogy a kínai külpolitkában a legtöbb jelszó. Teng Hsziao Ping intelmei még abszolút a békéről szólnak, és a gazdaság elsődlegességét hirdetik a hatalmi törekvésekkel szemben. A 2000-es évek közepe óta változik apránként a helyzet, és a katonai kiadások szintje nem rikta, hogy 10%-al növekedjen évenként. Ez azért volt kivitelezhető, mert a kínai gazdaság növekedése olyan mérétkű volt, hogy elfedte a való társadalmi problémákat, de mostantól ezeket a központi kormánynak kezelnie kell. Ilyen az egészséggy, nyugdíj, tehát a társadalombiztosítás, a regionális és vagyoni különbségek. Ennek ellenére Kína relatív fejlettsége az USA-hoz képest még nőni fog, annak ellenére, hogy a 6-7%-os gazdasági növekedésnek pár éven belül vége lesz.

Kína napjainkban együttműködő gazdasági téren, mert még messze áll attól, hogy általános legyen a kínai nép gazdasági fölemelkedése. Ezzel együtt az oktatásban több nyugtalanító folyamat is elindult: növekedik a nacionalista szemlélet, és a vitatott területek Kína részeként vannak föltüntetve. Nem ritka, hogy a lakosság követeli a keményebb föllépést egy másik országgal szemben. A kínai vezetés mintha nem lenne tisztában azzal, hogy ez egy milyen veszélyes játék. Éppen ezért további kérdés, hogy Kína meddig lesz békés. Azt látjuk, hogy a gazdasági hatalmát használja ki gyakran a politikai kérdésekben való áttörésben. Hosszú távon - napjaink retorikájával ellentétesen - elképzelhető, hogy Kína célja a regionális vezető szerep megszerzése, ami több lenne, mint első az egyenlők közt. Ahogy már írtam róla, ez a rend valószínűleg szembehelyezkedne a mostani liberális gyakorlattal, és a gazdaságban is privilégiumokkal járna Kína számára. Fontos persze a kínai gondolkodásban a defenzív motívum is - a bekerítéstől félnek, tehát attól, hogy az USA szövetségei lesznek a szomszédai, és így hosszútávon izolálják őt. Németországgal lényegében ez történt az első világháború előestéjére. Jelenleg viszont sokkal hatékonyabb nemzetközi fórumok vannak - bár ezek sem hibátlanok. Az ASEAN és Kína részleges megegyezése a hajózást illetően bíztató.  A végső cél nem más lenne, mint a ma még hipotetikus Kelet-Ázsiai Közösség, ami még a 2000-es évek elején lett meghirdetve. Ennek ekkor  még Japán volt a fő kezdeményezője, majd 2009-ben új lendületet kapott a folyamat, a japán baloldal hatalomra kerülésével. Ennek okozta végét a 2012-es incidens a Szenkaku-szigetek mellett a két ország között. Tehát sok olyan vitatott terület van, mely eszkalálódhat, és megakaszthatja a kooperatív folyamatokat. 

A másik, biztató folyamat a politikai enyhülés mellett a gazdasági kapcsolatok szélessége. Az első világháború előtt a külkereskedelem a GDP sokkal kisebb százalékát tette ki, egyszerűen az infastuktúra és a gazdaság diverzifikálódásának hiánya miatt. Mostanság nem ritka, hogy egy ország GDP-je 50%-át exportálja. Ez az idegen szóval gazdasági interdependencia az, ami eltérítheti az országokat az agresszív megoldásoktól. Trump harcias retorikája a kereskedelmi ügyeket illetően azt eredményezte, hogy a kínai állami médiában ki lett adva, ne kritizálják az USA-t. Tehát egyelőre mindenképpen egy engedékeny politika van érvényben. Érdekes módon pont a civil média az, ami ellenséges hangot üt meg esetenként. Ez a vezető rétegek józanságát bizonyítja. Igaz ez a békülékenység a másik oldalra. Az USA talán legbiztosabb térségbeli szövetségesének tartott Fülöp-szigetek Duterte hatalomra kerülésével kisebb elköteleződést tanúsított az  USA felé, és a kínai gazdasági kapcsolatokat tette prioritássá. 

Összességében az elmúlt 20 évben az ázsiai országok részesedése egymás kereskedelmében egyre mélyebb lett. Kelet-Ázsiában a kereskedelem 37%-as már térség országai egymással bonyolítják le, mely érték még nagyobb az ASEAN+3 csoportot nézve (ASEAN és Kína, Japán, Korea) esetükben ez már 46%. Ahogy Európában is, a gazdasági uniót - és a szabadkereskedelmi egyezmények gombamód szaporodnak (pl ASEAN-Kína 2011) - követheti a növekvő politikai együttműködés. A japán stratégia jó ideje az, hogy Kínát minél több nemzetközi szervezetbe kell bevonni - vagy éppen maga Japán vesz részt a Kína vezette szervezetekben - és így éri el, hogy felelős nagyhatalommá váljon utóbbi. országok % Az első világháború előtt az európai gazdaságok inkább versenytárak voltak, míg Ázsiában az úgynevezett vertikális kereskedelmi kapcsolatok terjedtek el, ami azt jelenti, hogy minden gazdaság a saját fejlettségi szintjén kapcsolódik be a termelésbe. Manapság bármilyen ipari termék rengeteg országból kap alkatrészeket. Tehát az ázsiai gazdaságok egymás komplementereivé váltak, és jelentékeny módon vesznek részt egymás iparosításában. Ez az optimista kép persze csak egy a sok szcenárió közül, melyekkel részletesebben egy másik bejegyzésben foglalkoznék. 

Fontos még a stabilitás szempontjából, hogy az Kínánál kisebb országok együttesen tudjanak tárgyalni, így előbbi ország nem tudja kihasználni méreteinél fogva adott előnyeit a tárgyalások során. Az a stratégia, amit az USA követett, és Obama hirdette meg "Pivot to Asia" néven, a klasszikus egyensúlypolitika egy finomabb változata volt. Ennek lényege, hogy bizonyos fokig fegyverekkel és segélyekkel támogatja a térség államait, hogy azok Kínával szemben hatékonyabban léphessenek föl érdekeikért. Ennek a stratégiának ugyanúgy megvannak a veszélyei - az első világháború előtt - ahogy szó volt róla- Nagy-Britannia is ezt követte, de az erőviszonyok megváltozása esetén könnyen torkollhat háborúba. Hosszú távon nem lehet illúziónk a felől, hogy a béke csak az ázsiai országok egymással való kiegyezése folytán valósulhat meg. 

1914-ben egy érett Németország készült a háborúra. Bár jelentős gazdasági növekedéssel rendelkezett, a külső (vélt) fenyegetés miatt a támadás mellett döntött, Ma Ázsiában még semmi sincs lezárva. Kína lehet együttműködő, de agresszív is. Ez - ahogy szó volt róla - szintén a külső helyzet megítélésén múlik. A legtöbb elemzés szerint 2030-ig nem kell komolyabb konfliktusra számítani. Ez lehet majd az az időpont, amikortól 1914-hez akár hasonló helyzet állhat elő. Ma gazdasági növekedés, a meggazdagodás elérhető együttműködő, csakis gazdaságilag versengő külpolitikával. Ami hosszú távon problematikus lehet, az a nyersanyagokhoz való hozzáférés. Egy fejlett Ázsia a mainál is nagyobb fogyasztással jár. Ebben az  esetben az országok valóban zéró összegű játszmaként kezelhetik a szituációt.   

Ha tetszett a bejegyzés, támogass egy like-al. 

 

 http://www.eastasiaforum.org/2017/08/22/a-window-of-opportunity-in-the-south-china-sea/

http://www.eastasiaforum.org/2017/08/24/freedom-of-navigation-is-in-the-eye-of-the-beholder/

http://www.eastasiaforum.org/2017/07/19/the-south-china-sea-seven-years-on/

https://aric.adb.org/pdf/aeir/AEIR2016_complete.pdf

http://www.risingpowersinitiative.org/wp-content/uploads/friedberg3.pdf

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://keletazsiafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3412773780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2017.09.03. 19:55:43

A történelem nem ismétli önmagát. Már csak azért sem, mert eleve különböző kultúrákról van szó. Egy kínai társadalom nem úgy reagál egy-egy helyzetre mint egy európai, vagy épp egy amerikai, vagy akár egy arab.

Jakab.gipsz 2017.09.03. 20:31:48

@midnightcoder2: Bár csak igazad lenne, sajnos nem ez a helyzet a történelem ismétli önmagát, mind addig, amíg a saját létezésünk jogát ki nem alkudjuk.
Ez az alku, már egy másik logika ismeretét követeli meg, a jelenleg kizárólagosan alkalmazottal szemben.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.04. 06:09:23

Az ázsiai folyamatok pozitívak. Jó hír, hogy ezzel egyre csökken az elfajzott nyugat hatalma a világban.

Az meg, hogy vannak apró nézeteltérések Ázsián belül nem akkora tragédia.

Jakab.gipsz 2017.09.04. 09:45:47

Nem a nyugati ember racionalitása az elfajzott, hanem a zsidó-filozófia az elfajzott, ( a marxi és a frankfurti iskola) vezette zsákutcába a nyugatot.

A modernitás és a technikai fölény megszerzésért vívott verseny pedig az egész emberiséget civilizációnkat, "meg és elhülyítette" a szó szoros értelmében.

Egy téves filozófiai zsák utcából kell vissza fordulnunk.

Ez pedig azt jelenti tágabb értelemben, hogy egy voluntarista technokrata, világ-látás mód kizárólagosságát szükséges, meg haladnunk. Magát a problémát letudjuk szűkíteni egy egyszerű kérdés felvetésre.

Éspedig a kérdés így hangzik: tudok-e az idealista, (metafizika) mellé matematikai logikát rendelni, úgy, hogy az így szerzet a tapasztalaton is nyugvó tudást, megosszam másokkal, azaz új ismeretekre tehetünk szert.

A válaszom egyértelműen: igen ! Létezik egy a ma ismertet meghaladó, empirikus logikai rendszer.

Amit nem el hinni kell, hanem megérteni, az alapgondolat egyszerű mint egy faék, viszont a megértése a felgyülemlett problémák, (teoretikus), megoldása során, válik nyilvánvalóvá.

Mr. Rustical 2017.09.04. 12:20:48

A hasonlóság a két helyzet között evidens, de a különbségek szerintem sokkal lényegesebbek, mint amennyire a posztból kitetszik.

Több olyan lényeges körülmény is van, ami a helyzet különbözőségét hangsúlyozza:

1. Először is, az első vh. volt az első olyan katonai konfliktus, ami az ilyen összecsapások igazi természetét megmutatta. Éppen ezért a politikai vezetők viszonylag könnyen bementek a katonai megoldások utcájába, és hagyták magukat megvezetni a katonai vezetők által, mert hihetően hangzott az a katonai érvelés, hogy a háború viszonylag rövid idő alatt és viszonylag elviselhető áldozatokkal megvívható. Erre utaltak ugyanis a korábbi tapasztalatok (ld. osztrák-porosz, francia-porosz, orosz-japán háború). Ma már, két vh után a háborús kockázatokat sokkal jobban érzékeli a politikai vezetés. Ráadásul ezek a kockázatok azóta egy nagyságrendet nőttek.
2. A közvélemény minden európai országban hazafias lázban égett, és még kevésbé tartott a katonai konfliktustól, mint a politikai vezetés. Ma már ez se így van, nyilván hazafias lázban égnek a kínaiak, de a háború iránti lelkesedés elég alacsonyan lehet azért.
3. 1914-ben az európai politika gyakorlatilag egyet jelentett a világpolitikával, így ne volt külső erő, ami a konfliktust visszafoghatta volna. Ma viszont az USA-val számolni kell, és ez még jó ideig így is marad előreláthatólag.

A leginkább félelmetes hasonlóság szerintem az, hogy igazából az 1. vh-t sem akarta senki, legalábbis nem abban a formájában, ahogy végül is kitört.

Jakab.gipsz 2017.09.04. 12:54:45

@Mr. Rustical: Jó párhuzam az első világháború.

Tizenkilencedik századi fejjel gondolkodó döntéshozók, szembe találták magukat a huszadik század technikájával.

cincogó felicián 2017.09.04. 13:33:43

Azért egy helyesírás ellenőrzést lefuttathattál volna... Jót tesz az első benyomásnak.

tireless treehugger 2017.09.10. 20:20:21

Szerintem kína nem békés. Az államilag irámyított és támogatott export-import révén belevág az egyes országok gazdasába aztán a kialakult seben keresztül tovább gyengíti. A kínával szomszédos vagy versenytárs országok a vesztesek, az ő gazdasági stabilitásuk borul és kiszolgálói lesznek a kínai gazdaságnak attól fognak függeni, gyarmatai lesznek a NAGY-KÍNAI birodalomnak

hozok két példát, az első a célzott exportfegyver.
Mindenkinek van, nekünk is. De pl az usának az egyik legerősebb ilyenje a kukorica volt. Néhány/egy-két évig dömpingáron nyomták be egyes országokba (mexikó, argentína, egyiptom, szu, francia, zimbabwe, közép amerikaiak) a megkötött szerződéseikből kilépni képtelen gazdák milliói pedig tönkre mentek. Aztán a már usa tulajdonú helyi termelés magasan jövedelmező lett, valamint az újabb kapacitások még nagyobb hatású fegyvert jelentenek. Kína ugyanezt csinálja pl a vas-acél vonalon, na meg textilben, cipőben, újabban petrolkémiában, kakaóban, vagy éppen jelentéktelen mennyiségű de kritikus dolgokkal mint ritkaföldfémek, speciál chipek, ....
A másik legyen a célzott importfegyver. Törvényekkel szabályokkal korlátoznak egy adott gazdasági területet aztán erre egyedi kereskedelmi szerződésekkel választanak ki potenciális partnereket. Legyen kína a célország, neki fontos lenne hogy brazíliát lekenyerezze. A bányászat nem nagy ügy, nyomott árak, rengeteg vesződség, később jelentkező hatalmas károk, gigantikus volumen. A brazilok aztán végtelenségig kiszolgálják a kínai érdekeket csak valahogy el tudják adni a vasércüket, a teljes függőségbe esett gazdaság aztán már a jól megtervezett és jól felépített import-->kétoldalú kereskedelem-->pénzügyek-->politika-->szövetség vonalon a BRICS foglya lett.

(A mi esetünk sem sokban különbözik, csak itt kaptunk esélyt az egyenrangú szerepre (európaiság, európai únió, határok nélküli birodalom, úniós parlament, ....))

Szerintem kína a tipikus példája hogy sohasem tudod kivel állsz szemben, ki a partnered, egyáltalán tudod-e mi a partnered célja, egyáltalán hihető-e bármi információ ajánlat megegyezés, így jobban teszed ha már az első pillanattól kezdve elkerülsz minden kapcsolatot és átállsz az ellenséges táborba.

Gery87 2017.09.23. 18:28:49

"A háború alatt körvonalazódott "Mitteleuropa" tervek viszont már egy zárt rendszerről beszélnek. Itt Németország egy egységes Európát képzelt el a saját vezetése alatt, ami gyakorlatilag 80-90%-ban önellátó is lett volna. A nem német, szövetséges területek a német gazdaság komplementerei lettek volna, annak alárendelt szerepet kaptak. "

Hm.........csak nekem tűnik úgy hogy ezt a célt 1990 után végül is elérték Köztes-Európában?

Gery87 2017.09.23. 18:35:11

@midnightcoder2:

Nem ismétli....csak hasonló problémákra, hasonló válaszokat ad!
ÉS soha, senki nem tanul belőle....