Átveheti-e Kína az USA vezető szerepét?
2017. augusztus 12. írta: kazsiafigyelo

Átveheti-e Kína az USA vezető szerepét?

Trump mint lehetőség Kína számára

pax_americana.pngTrump beiktatása óta még mindig nem rendelkezik átfogó stratégiával, jobb híján az izolacionizmust lehetne használni politikájára. Ugyanakkor az is látszik, hogy a radikális kijelentéseit nem követik tettek.  Ami eddig történt, hogy sor került egyes kereskedelmi egyezmények elutasítására (TPP) vagy újratárgyalására. Általánosságban Trump az eddig az USA által követett multilaterializmust - tehát hogy egyenlő feltételeket próbál alkalmazni a globális viszonyokban minden ország számára - a bilaterializmus váltotta föl. Ezzel párhuzamosan Kína egyre aktívabb a nemzetközi szervezetek életében is. Vannak, akik úgy látják, hogy Trump az amerikai hegemónia sírásója lesz, annak ellenére, hogy Trump retorikája pont az ázsiai nagyhatalommal szemben ellenséges volt. Mostanra úgy látszik, a kezdeti hevesség eltűnt, de legalábbis csillapodott, és az amerikai-kínai együttműködés nem tűnik sokkal rosszabbnak, mint Obama alatt. 

A nemzetközi vezető szerepnek két dimenziója van: gazdasági és katonai, biztonságpolitikai. Mindmáig egyértelműen mindkettővel rendelkezett az Egyesült Államok. Egy liberális nemzetközi rendet hozott létre, melynek lényege, hogy a piacokat próbálja szabaddá tenni, és a vitás ügyeket is nemzetközi szinten próbálja kezelni, illetve erre bírja rá az államokat. AZ USA-t nem véletlenül hívják a világ csendőrének - ha egy ország egy másikkal konfliktusba kerül, általában az USA is valamelyik oldalra áll. A délkelet-ázsiai régió és a dél-kínai tenger is ilyen helynek számított. Tény, hogy ezek a területek manapság el vannak hanyagolva Amerika által. Az elmúlt hetekben is Kína gazdasági szankciókkal és katonai erővel való fenyegetéssel akadályozta meg Vietnam és a Fülöp-szigetek gazdasági tevékenységét (olajbányászat) a Dél-Kínai-tengeren. Trump alatt ugyanis még mindig nem állt föl a megfelelő bürokrácia, és egyszerűen nincs megfelelő szakértői csapat, akik kezelni tudnák a helyzetet, így kevés figyelem érkezik errefelé. 

A mostanában sokat emlegetett "Egy út Egy öv" kezdeményezés (OBOR) egyfajta párhuzamos nemzetközi rend kialakítását célzó koncepcióként is értelmezhető a kínaiak részéről. A probléma vele, hogy nagyon homályosan fogalmaz, és a májusi fórumot leszámítva nincs nemzetközi koordináló szerve. Kína olyan szavakat használ, hogy win-win szituáció, kölcsönös nyereség. A mostanában épülő vagy már kész projekteket azonban sok országban tüntetések, népi ellenérzések övezik (Mianmar, SrÍ Lanka, Bangladesh, Thaiföld). Sokat ezt úgy tekintik, mint gyarmatosítást, ahol Kína csak tranzitként vagy nyersanyag-kitermelőként kezeli az országokat. Az OBOR elméleti szinten azt jelentené, hogy az óceánokat és Eurázsiát átszelő infastruktúra révén lényegében az egész világot bekötné a gazdasági mechanizmusába. Ez valóban kihívást intézne a mai világ ellen, amely az USA gazdasági hatalmán alapul. obor-china.png

Kína gazdasági növekedése az USA szempontjából nonkonvencionálisnak számított, és sokak szerint Kína kihasználta a liberális gazdasági rendet, miközben saját piacait zárva tartja, de legalábbis korlátozza a külföld számára (telekommunikáció, vegyesvállalatok. bankszektor stb.) Az OBOR ezt próbálná folytatni, ugyanis a belső kínai fejlődés a reformok nélkül kifújni látszik, így a nemzetközi porondra kell lépni. Kína befektetései és kereskdelempolitikája nem üti meg a nemzetközi szervezetek (WTO, OECD) ajánlásait és előírásait, a kínai segélyek továbbra is kérdéses, mennyire hasznosak a fogadónak, és nem újkori gyarmatosításról van-e szó. Kína ehhez egy transzfer hálózatot hozna létre, melyet miután ő birtokol, a szabályokat is ő hozná meg, föltételezhetően bilateriális alapon kereskedne (ezzel ugyebár, méretei folytán általában ő jár jobban), és nem hozna létre új nemzetközi normákat. Éppen ezért figyelmeztet Michael Pettis, a Carnegie szakértője, hogy figyelembe véve a tendenciákat, az új rendszer leginkább a két világháború közti időszakra hasonlíthat, ami nem sok jóval kecsegtet (ekkoriban az országok zárt gazdasággal rendelkeztek, ami tovább nehezítette a kilábalást az 1929-es válságból).

Először is az Eurázsián, Közép-Ázsián átfutó kereskedelmi útvonalak sokkal könnyebben ellenőrizhetőek, mint az óceánok, ahol ma a kereskedelem 70%-a történik. Jelenleg a szárazföldi, vasúti szállítás gyorsabb lenne, mint a tengeri, viszont költségesebb is. Az óceánokon az USA az úr, miután csak ő rendelkezik a status quot fönntartani képes kapacitással. A szárazföldön viszont már lehet alkalmazni protekcionista lépéseket, és Kína itt léphet ki a nemzetközi kereskdelemi rendszerből. A nehézség, hogy ennek létrehozása nagyon költséges lenne, a terv billiós dollár összegekket említ, miközben eddig a kínai alapokban körülbelül 250 milliárd dollár gyűlt össze. Kérdés, a többi ország hajlandó lenne-e ehhez komoly mértékben hozzájárulni. Továbbá azt is fontos megjegyezni, hogy Kína igen instabil régiókat von be - Pakisztán, Mianmar, Közép-Ázsia. 

A tengeri kezdeményezés - az Egy út - csak annyiban értelmezhető, hogy Kína kikötői infrastuktúrát fejleszt, hiszen óceáni, nagy hatótávú flottával nem rendelkezik. A kínai haditengerészet oly módon volt fejlesztve, hogy képes legyen egy esetleges amerikai támadást a tengerről visszaverni. Viszont a tengeri utak védelme nagyon mesze áll tőle. 

USA Kína
Katonai kiadás (2013, milliárd dollár) 618 171
Katonai kiadás(2040, becslés, milliárd dollár) 1100 900-700
Repülőgép hordozók 10 1
Rombolók 62 ( ennek afele a csendes-óceáni régióban)  17
Tengeralattjárók 73 70
Stratégiai bombázók 155 136

 

Kína annak ellenére, hogy közel azonos gazdasági potenciállal rendelkezik, mint az USA, még nem áll készen a vezetésre. A gazdaságban az OBOR tehát értelmezhető úgy, mint a gazdasági vezető szerep elhódításának kísérlete, de kiemenetele kétséges. Katonai szempontból egyértelmű lemaradása, számítűsok szerint körülbelül 2035/40-re rendelkezhet hasonló erővel, mint az USA. Kína valójában nem is tervezte, hogy elsőszámú hatalom legyen rövidtávon, de Trump hibáiból profitálhat, és megkönnyítik a dolgát. Nagyon sok minden - kultúra, társadalom stb - egyszerűen nem érett még meg egy ilyen szerepre. Kína csak egy gyenge közepes jövedelmű ország, és a politikai vezetés célja az volt, hogy bebiztosítsa a gazdasági fellendülést, tehát inkább proaktív politikát követtek. 

Napjainkban a világgazdaságot úgy kell elképzelni, hogy Kína, Japán és Európa az ipari termékeiket eladva kereskedelmi többletre tesznek szert az USA-val szemben, és az így létrejövő profitot később az USA-ban fektetik be (az USA a legnagyobb kedvezményezettje a külföldi befektetéseknek, idegen rövidítéssel FDI-knek). Ez az a jellemvonása, ami miatt a gazdaság központja lehet - hiszen az ott létrejött intézményi és piaci feltételek miatt ott a legjövedelmezőbb a pénzt befektetni. Kína viszont versenytársakkal néz szembe - Európával, Japánnal. A világgazdaság mai fölállása a nevezett három régióknak mind kedvező, de Kína korántse olyan jövedelmező piac, és nem is tudna így a világgazdaság központjaként funkcionálni, még ha egyes számítások szerint a gazdasága akkora is, mint az USA.

Éppen ezért, Kína abban az értelemben nem lehet hegemón a világpolitikában, mint  az USA a 90-es,  2000-es években. Ami folyamat azonban már egy ideje folyik, hogy a világ polarizálódik - újabb és újabb erőközpontok jönnek létre, és az USA egyedül már nem lesz képes érvényesíteni akaratát. Egyesek a G2-ről beszélnek, ahol Kína és USA együtt hozzák meg a globális ügyekben a döntéseket.

Amerika pont e miatt az előnye miatt ragaszkodik a szabadsághoz - hiszen neki nincs szüksége vámokra vagy protekcionista ösztönzőkre, a szabadkereskdelemmel és a tőke szabad áramlásával előnyös helyzetben van. Kína a párhuzamos rendszerével éppen ezért jelent veszélyt. AZ USA stratégiája Obama alatt éppen ezért az volt, hogy ellensúlyozza Kínát, amikor az a nála kisebb térségbeli államokkal egyezkedik, és a nemzetközi döntéshozatalt támogatja. A TPP (szabadkeresekdelmi egyezmény, Trans Paicfic Partnership) és a biztonsági garanciák, amiket a Dél-Kínai-tegengeren nyújtott, ebbe illettek bele. Azzal ,hogy Trump ezt figyelmen kívül hagyja, az USA vezette rendet kockáztatja

A kelet-ázsiai államok egyre inkább magukra vannak maradva, és bizonytalabbak Amerika elköteleződöttségét illetően. Sok ország - különösen Délkelet-Ázsiában - kezdve Duterte fülöp-szigeteki elnök tavaly októberi pálfordulásával, illetve Thaiföld, Indonézia, Malajzia, egyre inkább elfogadják a kínai befolyást. Itt már többről van szó, mint az amerikai segítség kiszámíthatatlanságáról - számukra Kína kezd az elsődleges gazdasági partner lenni, aki a katonai erőfitogtatást, USA-val közös hadgyakorlatokat gazdasági szanckiókkal viszonozza. A térség országai a történelem folyamán mindig is kiegyensúlyozó politikát folytattak, és napjainkban, amikor magas, 6% körüli gazdasági növekedést produkálnak és próbálnak meggazdagodni, nem kockázathatják a Kínával való jó viszonyt. 

AZ USA legelkötelezettebb szövetségese Japán a régióban. Japán ugyanakkor - ahogy szó volt róla egy korábbi bejegyzésben (Japán -reformokra várva) - gazdasági szempontból erősen támaszkodik a szabad kereskedelemre, de legalábbis az exportpiacokhoz. A miniszterelnök, Abe a szabad kereskedelemről beszélt, amikor bejelentette, hogy csatlakozik országa - a kezdeti távolmaradás után - az OBOR projekthez. A fő mozgató az amerikai külpolitika kiszámíthatatlansága. Említve volt még az is, hogy Ázsia szerepe meg fog nőni az OBOR hatására, mind transzfer mind termelési szempontból. Ez persze nem kendőzi el a valóságot, és Japánban is tisztában vannak vele - a kínai pénzügyi politikák nem felelnek meg az emlegetett kritériumoknak.

Akkor tehát egy egységesebb Ázsiára kell számítani? Elképzelhető. Bár az egyértelmű, hogy Trump elnöksége alatt Kína biztos nem fogja átvenni a nemzetközi kezdeményezést, sok szempontból jobban oda kell figyelni a véleményére, és az amerikai diplomácia kiszámíthatalansága sokat segít ezekben. 

Térkép forrása:https://www.economist.com/news/china/21701505-chinas-foreign-policy-could-reshape-good-part-world-economy-our-bulldozers-our-rules

http://www.eastasiaforum.org/2017/08/06/how-has-china-managed-to-get-along-with-trump/

http://carnegieendowment.org/2017/06/18/with-trump-best-to-focus-on-bilateral-ties-not-global-issues-pub-71298

https://www.carnegiecouncil.org/studio/multimedia/20170713-george-friedman-end-of-international-order-future-of-asia

http://www.eastasiaforum.org/2017/07/09/trump-threat-drives-japan-and-china-closer/

http://www.eastasiaforum.org/2016/09/13/china-is-destined-to-lead-but-not-ready/

http://carnegieendowment.org/chinafinancialmarkets/66485

https://geopoliticalfutures.com/wp-content/uploads/wp-post-to-pdf-enhanced-cache/1/one-belt-one-road-trade-route-isnt-trade-route.pdf

http://foreignpolicy.com/2017/07/31/the-week-donald-trump-lost-the-south-china-sea/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://keletazsiafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5712725998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.