Szun-ce és a kínai stratégiai gondolkodás
2018. április 22. írta: kazsiafigyelo

Szun-ce és a kínai stratégiai gondolkodás

Képtalálat a következőre: „sun tzu”Szun-cet és főművét, a Hadviselés tudományát világszerte ismerik. Sokak szerint az üzleti életben is hasznos olvasmány, bár eredetileg a kínai ókorban íródott klasszikus a hadvezetésről. Amivel most foglalkoznék, hogy a kínaiak mennyiben gondolkodnak másképp, mint a nyugati országok, és milyen következményei lehetnek ennek a kínai-amerikai versengésre, hogyan vezethet ez a különbség konfliktusokhoz.

Szun-ce műve elsősorban a háborúzásról szól, tanácsokat ad ahhoz, hogy kell megnyerni egy háborút. Az első gondolata mégis az, hogy azt a háborút biztos megnyerjük, amit el se kezdünk. Ezt és a mű további kijelentéseit tekintve egyértelmű, hogy a mai, kommunista vezetés Kínában mindenképpen befolyásolva van Szun-ce nézetei által, legalábbis sokszor a szerint jár el. A mű egészére jellemző, hogy a háborút minden aspektusával együtt vizsgálja, azaz a hadsereg morálja, utánpótlása, képzettsége kapcsán is tanácsokat fogalmaz meg. Tehát a háború nem a harcmezőn dől el, de legalábbis sok minden a felkészülésen múlik. 

Go és sakk

Képtalálat a következőre: „go játék”A nyugati és kínai stratégiai gondolkodás közti különbséget elég szemléletesen lehet megragadni a go és a sakk példáján. A főleg Euróoában elterjedt (bár Indiából származó) sakkban az út a győzelemhez a középső területek birtoklásán vezet. A játék azonban frontális jellegű, és általában fokozatosan szorul vissza az egyik fél. 

A kevésbébb ismert got egy 13X13-as pályán játszák. A játék célja, hogy az egyik játékosnak a játék végére több köve maradjon fönn, azaz a mezők minél több részén az ő bábuja legyen. Ha egy bábut leraktak, azt csak egyféleképpen lehet eltávolítai: ha bekerítik azt (kissé hasonlít a játék a szintén távol-keleit amőbára). 

Továbbgondolva a két játékot, a sakkban - mint ahogy a nyugati stratégiai gondolkodásban is - inkább két hatalom közti játszmáról van szó, a cél pedig a dominancia, bár nyilván kevesebb bábuval is adható sakk. A goban amit el kell kerülni, az a bekerítés, ami a mai kínai külpolitikában is megbújó gondolat. Kínában ugyanis nagyon sokáig nem találkoztak az országgal közel azonos erővel rendelkező országgal. E helyett a birodalmi Kínát mindig sok gyengébb ellenfél veszélyeztette a határain. A birodalmat tehát ami veszélyeztette, az a külső erők egyidejű támadása, azaz a bekerítés. 

Teng Hsziao-Ping, aki az 1978-as reformok atyjaként elindította Kínát a felemelkedés útján, azt a tanácsot adta ki, hogy Kínának nem szabad erőt mutatnia, hanem általában neki kell engednie  a  vitás kérdésekben, hogy semmi se veszélyeztesse a gazdasági fejlődést. E mögött is fölfedezhetünk egy Szun-ce-i bölcsességet: ha gyenge vagy, mutasd magad erősnak, és ha erős vagy, mutasd magad gyengének. Kína tehát nem akarta, hogy valós erejéről tudomást szerezzenek, és ez napjainkban kezd csak változni. 

A kínaiak fő félelme ugyanis - mely gondolat szintén fölmerül Szun-ce-nál - hogy bekerítik őket. Ennek jelentése napjaiknban, hogy az USA a Kínát körülvevő országokkal szövetséget köt, és így az egyenként gyengébb országok egységesen már kihívást jelentenének Kína számára. Az egyértelmű a térképre nézve, hogy a Kínát határoló tengeren elhelyezkedő szigetek - Japán, Tajvan, Fülöp-szigetek - az USA szövetségesei. Itt helyezkednek el a viatott dél-kínai-tengeri szigetek is, és az ebben érintett Vietnamot is figyelembe véve Kína félelmei nem is alaptalanok első ránézésre.

Két nézőpont talákozása

Napjainkban a kínai-amerikai viszony különlegessége, hogy Kína azt a nyugati gondolkodásmód szerint elemzi. Rövid kivételektől eltetkintve ugyanis Kelet-Ázsiában nem került sor hatalmi játszmákra, a kínai hegemónia megkárdőjelezhetetlen volt, Szun-ce is művét a hadakozó kínai fejedelemségek alatt írta. A külfölddel való kapcsolat alapja inkább egyfajta hierachia volt, ahol minden, a sinikus kultúrkörhöz tartozó ország tudta, hol a helye (Ez alól talán egy kivétel volt: Japán. Japán valójában hatalmi szempontból egyáltalán nem függött Kínától, a kínai felsőbbséget a 14. században mondták ki, ami merő formalaitás volt. Később, a 16. század végén Hidejoshi Kína meghódításával próbálkozott.). Kína tehát új helyzetben találja magát, amikor nem ő az első, hanem egy a "nagyok közül", az USA mögött, maximum a fő kihívó.

Amikor egy felemelkedő nagyhatalom megpróbálja nemzetközi vezető pozíciót megszerezni, akkor Thuküdidész csapdájáról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy  két ilyen birodalom közt a történelem folyamán az esetek több mint felében az összecsapás elkerülhetetlen volt, a hatalomváltás nem volt békés, mint a Brit Birodalom és az USA közt. Kína ezt kezdettől úgy értelmezte, hogy az USA ellene fog idővel fordulni, így az erre való felkészülést meg kell kezdeni. Amerika valóban kihívóként tekint Kínára már egy jó ideje, de ez nem jelenti azt, hogy minden áron háborúznának, csak ha Kína a stratégiai érdekeiket veszélyeztetné. Nagyjából így írható le tömören az, hogy miként mérgesedik el  két ország viszonya fokozatosan, melynek legutóbbi felvonásáról, a kereskedelmi háborúról itt írtam. 

Kérdés tehát, hogy a Szun-ce-i intelmeken túl Kína mennyire gyakorlott a nemzetközi politikában, mennyire beszéli a Nyugat nyelvét, ami napjainkban egyértelműen a világ vezető része, ugyanis csak ez az út vezethet a kínaiak által békésnek nevezett nemzeti fölemelkedéshez.

Fordulat?

A 2017-es XX. pártkongresszus dokumentumai azonban kimondják, hogy a cél, hogy Kína vezető hatalommá váljon 2050-ig. Bár nincs szó az USA-ról, ezt nehéz félreérteni. Valójában a kínai vezetők se tudják még, mi fog addig történni, esetleg 2030-ig lehet valami a nemrég haláláig megválasztott pártfőtitkár, Xi Jinping fejében. Mindenesetre az erő elrejtéséről szóló Szun-ce-i tanítás kezdi érvényét veszteni. Kína erőteljesen lép föl a szomszédaival szemben, szankciókat alkalmaz (ami viszont összefügg a bekerítéstől való félelemtől, lásd az esetet, amikor Dél-Koreának megtiltották, hogy Észak-Korea elleni az USA-tól légvédelmi rendszert vásároljanak.). Az igazság az, hogy a korábbi alázat kezd eltűnni a kínai vezetésből, az ország méretei és a növekvő (szított) kínai nacionalizmus mellett. Talán nem véletlen, hogy Kínát egyre gyakrabban az első világháború előtti Németországhoz hasonlítják.(lásd: Európa múltja - Ázsia jövője) Kína tehát könnyen beleléphet a feltörekvő nyugati hatalmak hibájába, elfelejtve Szun-cét.

A háttérben a másik lehetséges ok gazdasági problémáktól való félelem lehet. Kínában ugyanis a kimondatlan alapelve a rendszernek, hogy a párt addig szükséges és tarthat föl egypártrendszert, amíg az a nép boldogulását segíti elő. Kínában a téves föltételezés - és itt jön be a képbe, hogy Kína nem érti a Nyugat nyelvét - hogy az USA  akár képes lenne az áruk áramlását akadályozni Kínába és Kínából, hiszen ő felügyeli a világ vízi útvonalait  (miután nincs más ország, mely hasonló flottával - repülőgép-hordozók terén például - rendelkezne. Kína ez irányba is tett lépéseket, de egyértelműen nem tart ott, mint az USA). Bár valóban szó van kereskedelmi háborúról, ennek bekövetkezésére elhanyagolható esély van, ráadásul Kínát a helyzet már a 2000-es években is aggasztotta. Az igazság az, hogy  a világrend, amiben élünk, alapvetően nyitott, és ez a nyitottság, az áruk szabad forgalma az, ami a kohéziót adja. Kína válasza mégis az, hogy elkezdte a saját rendszerét kiépíteni - ez az új Selyemút. Infrastruktúrát épít Közép-Ázsiában, hogy a kínai termékek akár vasúton is elérhessék Európát. Kikötőket vásárol és épít szerte a világon, különösen az Indiai-óceánon, hogy függetlenítse magát az USA-tól. Nyilván ez a fajta kínai világrend-elképzelés már nem lenne nyitott, a szabad hajózás elvét elfelejthetnénk. 

Képtalálat a következőre: „new silk road”A Selyemút tervezett útvonalai - kékkel a tengeren, zölddel a szárazföldi. Kína célja, hogy egyedülálló, a világ többi részétől független infrastruktúrával rendelkezzen.

Nyilván sok függ ennek kivitelezésétől, de sok projekt már megkezdődött, elvileg a Budapest-Belgrád vasút is ennek része lenne (erről itt írtam, és a lényeg az, hogy ennek nem sok köze van a magyar érdekekhez, ellenben a kínaihoz igen). Az új Selyemutat - vagy hivatalos nevén - az Egy út egy öv kezdeményezést (OBOR/BRI) azért tartják veszélyesnek, mert egy új hidegháború kezdetét jelentheti, ahol az országok megintcsak szigorúan vett érdekszférákba fognak tartozni. 

A bejegyzés trackback címe:

http://keletazsiafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1513849596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2018.04.22. 21:02:34

Egy alapos kis összefoglaló a háborúról, arról, hogy a politikai konfliktusok kapcsán hogyan manipulálják a népet, és hogy mit lehet tenni egy békésebb világért:

egyvilag.hu/temakep/077.shtml

tireless treehugger 2018.04.23. 00:39:44

Kína mindig túlértékeli a saját erejét, belülről nagyon gyenge.

Stratégia nem sokat ér kiszámíthatatlan ellenséggel szemben.

Suntzu sucks. Az ő idejében hatalom=szárazföld nagysága és hadrafoghatók száma. Ma az számít ki uralja az eget és tengereket, aztán nemsokára hogy ki uralja az űrt. Suntzu kitalálta a logikus hadviselést, machiavelli pedig a hatalom művészetét. Az utóbbi fölényesen győzött.

A világhatalmakat minden oldalról támadják, mindenki ellenségük még a barátaik is!!!, és mindenkinek az a célja hogy meggyengítsék. Kínának nincs annyi fölösleges pénze hogy kiterjedt szövetséget üzemeltessen, tizenegynéhány országra számíthat összesen. Fejlett és stabil ország pedig ne/m tud lenni, egyrészt a korrupt felépítése miatt, másrészt a sokasodó ellenfelek és konfliktusok miatt. Egyetlen esélye az volna ha a világ valamilyen nagy háborúba keveredik és ők abból kimaradva így elsők lehetnének.

Bicspesz Elek 2018.04.23. 02:24:30

Nincsenek nagy haboruk, csak marakodasok.
A gazdasag nem.szamit, a demohrafia szamit. A vilag jovoje Afrika, nem Azsia.

Csőri villám 2018.04.23. 05:15:33

Az egész írás egy zavaros katyvasz.

mackensen 2018.04.23. 08:31:49

Előljáróban csak annyit, hogy a GO-t 19X19 táblán játszák. A GO vs sakk stratégia ennél azért jóval összetettebb.

Alick 2018.04.23. 10:19:53

@tireless treehugger: Éppen elég probléma Kína gazdasági befolyása és a felvásárlással való terjeszkedés. Ha az oroszokkal jobban összebútoroznak, akkor már öklük is van. Ráadásul a "ki uralja az űrt" kérdésre ez a szövetség képes kifejezetten erős válaszokat adni (kínaiak pénze + oroszok tapasztalata).

Alick 2018.04.23. 10:21:37

@Bicspesz Elek: A demográfiai kérdés Afrikában leegyszerűsíthető a humán termékenységet csökkentő preparált élelmiszer adományokra, kritikus esetben pedig lőszerkérdésre.

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://elmenypark.net 2018.04.23. 11:36:19

Azt találtam ki, hogy írok ide egy igazán ötletes, szembeötlő véleményt, de semmi ilyen nem jut eszembe.

tireless treehugger 2018.04.23. 17:47:25

@Alick:
oroszok?, ők nem segítség hanem kolonc. Sokba kerülnek és csak a szájuk nagy. Az űrobjektumok 95%-a nyugati eredetű. A használatban lévő modern fegyverrendszerek 90%-a nyugati eredetű.

Mind kína mind orosz atompajzsok mögé bújva verik a mellüket. Sem támadni sem védekezni nem tudnak. A mindent megfertőző és mindent megbízhatatlanná redukáló korrupció miatt sohasem lesznek képesek kimászni a lúzer pozícióból.

Líbia esete megmutatta hogy nem képesek katonai-hatalmi projekcióra sem.

A hadseregeik csak polgári lakosság ellen használhatók, katonai egységeket nem tudnak megsemmisíteni. Szíria sokkal közelebb van és a néhány százezer mezítlábas lázadó ellen sem tudnak győzni.

Modern hadsereggel szemben megalázó vereséget szenvednének.

Ha sokezer év alatt nem lettek naggyá akkor most sem fognak.

Alick 2018.04.23. 22:38:14

@tireless treehugger: "Az űrobjektumok 95%-a nyugati eredetű."

Nem egészen:

en.wikipedia.org/wiki/Assembly_of_the_International_Space_Station

Az igaz, hogy a ruszkik Tesla Roadster-t még nem lőttek fel a világűrbe :), de amerikai űrprogram Space Shuttle leállása óta ennél komolyabb eredményt nem is produkált, az ISS személyzetének cseréjét manapság jórészt 50 éves orosz űrtechnikával oldják meg.

Hosszú távon az amerikai expedíciós handseregek se nagyon rúgtak labdába a Közel-Keleten, komoly logisztikával (amiben a kínaiak és az oroszok gyengék) ugyan szétrúgtak néhány segget, de kivonulás és többé-kevésbé kaotikus viszonyok maradtak utánuk.

Gyarmatosításban az utolsó profik a britek voltak.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.04.30. 11:54:12

Azért a kínai vezetőknek Szun-ce első gondolatát ajánlanám a stratégiai gondolkodásuknak a "közepébe". Az amerikai katonai fölény annyival nagyobb, az amik szövetségi rendszere szintén jóval nagyobb mint a kínaiaké még akkor is ha hozzávesszük Kína barátaihoz az oroszokat is.