Bár még mindig sokan Kínát tartják a világgazdaság motorjának, egy tőle sokban függő és igen közeli régió, Délkelet-Ázsia országai, melyek az ASEAN nevű szervezet tagjai, sokszor már Kínánál is gyorsabban növekednek, ami a középtávú jövőben is valószínűleg így lesz. Mint régió pedig, nincs még egy ilyen gyorsan fejlődő térség a Földön napjainkban. Mi a recept, ha van egyáltalán és meddig folytatódhat a csoda?
A második világháború végeztével 1945-ben viszont ezek az országok nagyjából GDP/fő értékeik alapján Afrikával voltak egy súlycsoportban. Az ez után következő 10 évben már mindegyikük függetlenné vált, aztán Vietnamban egy polgárháború is kialakult, amibe az USA is beszállt, és csak a 70-es évek végére lett vége. Talán ez ugrik be a legtöbbeknek a régióról. Páran közülük - Malajzia, Thaiföld, Szingapúr - már ekkoriban iparosodni kezdtek, de csak az utóbbi vált igazán gazdag országgá. A másik kettő azonban csatlakozott az ASEAN gyorsan növekvő gazdaságaihoz, akik 5-8% közötti gazdasági növekedéssel számolhatnak napjainkban.
Gazdasági növekedés a GDP %-ában
|
A legegyszerűbb magyarázat sikerükre, hogy amit egy évtizede még Kínában gyártottak (ruhák, egyszerűbb műszaki cikkek) azokat ma már náluk kell keresni. Kína ugyanis kilépett a szegény országok sorából, munkaereje is fogyatkozni kezd, így egyre drágább ott előállítani a termékeket. Nem sokat mozdultak el a befektetők - megtalálták a Kínával határos Vietnamot, Laoszt, Kambodzsát (CLVM). Tehát a növekedés egyik jelentős forrása a külföldi tőkeáramlás, ami részben Kínából, de javarészt Japánból, Koreából és Tajvanról érkezik. Ők ugyanis már egy ideje azzal küszködnek, hogy túlságosan is Kínára támaszkodnak, a tőle való függőség egyre mélyebb. Így állami direktívák támogatják az ottani befektetéseket. Délkelet-Ázsiában megtalálták azt, amit nagyjából harminc évvel ezelőtt Kínában is - a feladatoknak megfelelő munkaerő, ami bőségesen áll rendelkezésre és befektetetőbarát környezet (szabadkereskedelmi zónák például). Ez kétségkívül jó kezdet, de a kérdés, hogy tovább fognak-e tudni lépni a fejlődési pálya következő szakaszába.
Repülő libák
A keleti-ázsiai régió fejlődési mintájának leírására a "repülő ludak" modellt szokták alkalmazni. Ennek lényege, hogy az első lúd Japán, és az utána következő országok ("kis tigrisek") a rajhoz hasonlóan helyezkednek el, egyre szélesebben. A második csoport mára már gazdaggá vált, utánuk jön Kína, Malajzia, Thaiföld és végül a legszegényebb ASEAN tagállamok. Lényegében egymásnak adják át az iparágakat, az utolsó sorban levők nyersanyagokat és egyszerű alkarészeket szállítanak, míg Japán technológiát exportál és befektet. Ez úgy tudott működni, hogy Ázsiában különsen nagy volt az el nem fogyaszott, tehát befektetett GDP - akár 30-40%-os is. Ebből tudtak komolyabb iparágakat az adott országban megtelepíteni.
Ez persze nem biztos, hogy Délkelet-Ázsiában is teljesen végbe fog tudni menni. Az itt található országokból, ha nőni kezdenek a bérigények, nem lesz hova továbbmenni, a következő lépcső a robotizáció. Az itteni gazdaságok ezzel a folyamattal csak veszteni tudnak - így esetükben még gyorsabban kéne egy intenzívebb, tudásalapú gazdasági rendszerre átállni. Ebből a szempontból viszont nem igazán állnak jól - kevés az egyetem, kutatás, az internetet nem használják ki. Délkelet-Ázsia tehát nem más régiókkal, hanem az idővel versenyezik.
60 éve indult a kelet-ázsiai iparosodás Japánnal és Mianmarral fog zárulni - ahogy az utolsó liba is csatlakozik
Vietnam, Laosz, Mianmar és Kambodzsa háborúk és diktatúrák elszenvedői voltak, így valóban alacsony bázispontról indult a fejlődésük. Ugyanúgy kommunista rendszer van Vietnamban, mint Kínában és ugyanazon az úton indultak el a reformok terén is. Itt már megjelentek az elektronikai cikke gyártása is, a többi CLVM országban inkább még a könnyűipar, így a ruhaipar dominál. E mellett főleg nyersanyagokat exportálnak, és ahogy a táblázatból is látszik, itt a legmagasabb a gazdasági növekedés is.
A többi országban kicsit másféle úton indult meg a gazdaság. Ilyen például Malajzia vagy a sokat emlegetett Rodrigo Duterte vezette Fülöp-szigetek. Itt főleg a szolgáltatások dominálnak. Call-centerek, bankok jönnek létre. Előbbiben ennek fedezete az olajkincs, míg utóbbiban a külföldi munkavállalók pénz hazautalásai. A Fülöp-szigeteken is megtelepedtek az elektronikai összeszerelő üzemek, de szerepük még nem túl nagy. Szinte mindenhol, de itt különösen súlyos probléma a vidék-város egyenlőtlenség. A szolgáltatások ezt különösen fölerősítik -így jöttek létre modern világvárosok (Manila, Quezon City) körülöttük bádogházak és egy harmadik világbeli agrártársadalom. Általánosságban nagy lökést adhat még a fejlődésnek a most kezdődő második autóipari forradalom azaz Délkelet-Ázsiában jelenleg ugrik meg az igény a járművekre. A japán, koreai az olcsó munkaerő miatt itt éppen ezért gyárakat fognak létrehozni, hogy ezt kielégítsék. A Fülöp-szigeteknek ez különösen jó lenne, hiszen itt aránylag alacsony az iparosodottság.
Quezon City, Fülöp-szigetek Forrás:http://mytravelbuddy.e-monsite.com/pages/phillipines/philippines-quezon-city.html
A kínaik a spájzban vannak
A térség országainak a gazdasági növekedése szinte kivétel nélkül Kínához kötődik leginkább, ugyanis a japán, koreai befektetők az itt létrehozott termékeket Kínában adják el, vagy a nyersanyagok, melyek még mindenhol komoly exporttermékek, is gyakran oda kerülnek. Ezt erősítette meg a 2010-es AFTA nevű szerződés is, mely az ASEAN és Kína közt egy szabadkereskedelmi övezetet hozott létre. Japán próbált hasonlót létrehozni, de még csak pár országgal, és nem a szervezettel van egyezménye. Így nem csoda, hogy Kína legnagyobb kereskedelmi partner is.
A TPP - Trans Pacific Partnership - nevű kezdeményezést az USA azért hozta létre, hogy fejlessze saját gazdasági pozícióit, és ellensúlyozza Kínát. Trump viszont - kereskedelem-ellenes retorikájával - egy tollvonással felfüggesztette az USA részvételét. A kérdés, hogy a további 11 résztvevő (köztük a legnagyobb Japán, továbbá Vietnam, Malajzia, Szingapúr) meg tud-e állapodni nélkülük is, ami még szintén komoly gazdasági előnyökkel járna.
Kicsit nehéz besorolni Thaiföldet és Indonéziát. Míg előbbi egy kicsit összetettebb profillal rendelkezik, és maga is kiszervezi a termelést a nála szegényebb országokba (pl Laosz) addig Indonézia hatalmas méretei folytán nem igazán vált képessé a komoly beruházások fogadására. Ami pörgeti gazdaságát, az a nyersanyagexportja Kínába. Az elnök, Joko Widowo, akit sokan Dutertéhez hasonlítanak, bár nála sokkal visszafogottabb, nagyszabású tervekkel rendelkezik, hogy hogyan tegye országát a tengeri útvonalak kiszolgálójává, és kapcsolódjon be az itt áthaladó kereskedelembe. Ahogy írtam róla, a kínai és japán áruk jelentős része a szigetország mellett, a Malakka-szoroson keresztül van elszállítva, ugyanakkor infrastruktúra és szakképzett munkaerő nélkül ebbe nem tud bekapcsolódni Indonézia. A Thaiföldön lezajló fejlődés szintén nagyon látványos, a főváros, Bangkok teljesen kicserélődött az elmúlt évtizedben.
Az igazi kérdés itt is az lesz, hogy sikerül-e gazdaggá válni, ugyanis a jelenleg követett gazdasági modell - ahogy Kínában is nagyjából napjainkra - ki fog fújni. Ezt értem arra, hogy egy idő után kevés lesz a rekordmagas beruházási arány - növelni kell a termelékenységet is. Ehhez elengedhetetlen az oktatás fejlesztése, technológia-vásárlások, fejlesztések, hogy magasabb szinten vehessenek részt a nemzetközi értékelőállítási láncban. Ez a térségben csak a "kis tigriseknek" és Japánnak sikerült.
A másik probléma a nemzetközi környezet - vajon sikerül-e a békét fönntartani, hiszen sok konfliktusos terület található a errefelé, a Dél-Kínai-tengeren. Ha itt valami eszkalálódik, visszavetné a térség gazdasági növekedését, illetve konfliktusok esetén Kína gyakran használ gazdasági szankciókat is. Az itt elhelyezkedő országok ígyhát egyfajta egyensúlyozó politikát folytatnak, bízva az USA jelentette katonai védőernyőben és kihasználva a kínai gazdasági potenciált.
Baljós árnyak
A gazdasági fönntarthatósága sok országban nem egyértelmű. Vietnamban kezdenek ugyanazok a porblémák jelentkezni, mint amik már egy ideje Kínában is jelentkeztek - eladósodottság, rosszul teljesítő állami vállalatok és a korrupció természetesen - ami ugyanakkor mindenhol probléma. A termelékenység sok országban nem megfelelően nő, és kvázi felélik a további befektetések helyett a gyors növekedés gyümölcseit (presztizsépítkezések, péládul gyorsvonat az indonéz fővárosban). Kína, Japán és Dél-Korea ha valamiről, akkor a jó munkamoráljukról és magas megtakarítási rátáikról voltak ismertek. Sok országban a belső stabilitással is probléma van - elég csak a Fülöp-szigeteki drogellenes háborúra vagy a muszlim szakadárokkal való harcokra gondolni Thaiföldön. Indonézia méretei folytán itt is komoly lemaradásban van - a központi hatalom gyenge, oligarchák irányítják az országot. Pedig adottságai alapján könnyen megismétlődhetne a "kínai csoda" itt is.
A következő bejegyzésben arról lesz szó, hogy az érdekelt nagyhatalmak (Kína, Japán, India, USA) közt hogyan egyensúlyoznak az itt lévő ASEAN tagországok.
