A világ csak most kezd fölfigyelni arra, hogy Mianmarban gyakorlatilag népirtás folyik a Rohingya etnikum ellen. Ehhez persze az kellett, hogy arról érkezzenek hírek, hogy a menekültek útját már aknákkal zárják el. De mi áll ezek a szörnyű tettek mögött? Hogy lettek a Rohingyák Mianamar ellenségei?

A választ a mianamri (burmai) történelemben kell keresni. Az ország  őslakos buddhista lakói a 19. században gyarmatosítva lettek, és Brit Indiához lettek hozzácsatolva. Eddig sem volt viszont idegen a külföldi befolyás - itt is, mint Délkelet-Ázsiában a legtöbb országban - a gazdasági elitet az indiaiak és a kínaiak alkották. Így jött létre végül egy olyan nemzeti narratíva Mianmarban az 1947-es függetlenséggel, de különösen a hadsereg 1962-es puccsával, hogy minden rosszról a külföld tehet, és követett az elit egy nagyon izolacionista politikát. Ennek az lett a következménye, hogy az ország a térség - ami különben sem túl gazdag - a legszegényebb államává vált. 

Maga a függetlenné válás is egy nehéz folyamat volt. A szeparatista mozgalmak gyorsan létrejöttek, hiszen egy etnikalilag igen heterogén országról van szó - lényegében az ország is azáltal alakult ki, hogy a britek kijelölték a határait. Az országot ugyanis úgy kell elképzelni, hogy a központi, Irrawaddy folyó mentén lakó, a népesség 60%-át kitevő burmai többség, míg a többi, külső és hegyvidéki területen laknak a kisebbségek. Ezek vallása néhol buddhista, néhol keresztény. Tehát az ellentétek nem feltétlenül vallásiak - sokkal inkábbb törzsi, etnikai konfliktusokról beszélhetünk ekkoriban. A függetlenné válás után a kisebbségek autonómiát követeltek, és a burmaiak ezt csak India segítségével tudták leverni. Ezzel erősödött meg a hadsereg, ami burmaikaból állt, és lett az ország politikai hatalmának gyakorlója. Az etnikai tisztogatások is ekkortól datálódnak, azaz falvakat kerestek föl, űzték el vagy ölték meg a lakókat. 

 A katonai junta (1962-től) alatt a fő ellenség a kínaiak voltak. Meg lett hirdetve egy össznemzeti koalíció, amiből ugyanakkor sok népet- köztük a rohingyákat is kihagyták. Az 1982-ben elfogadott törvény több nemzetiséget is megnevez, melyek akár önálló területi alkotmánnyal is rendelkeznek napjainkban. Akik viszont kimaradtak, azoknak az állampolgársága is vitatottá vált, ráadásul sokukat- péládul a rohingyákat - is idegenként kezelik, akik bangladeshi menekültek. 

A polgárháború tehát permanens, ebben az országban sosem volt béke. A különböző szeparatista csoportoknak változatos céljai vannak: van, aki autonómiát akar, más önálló államot, de legtöbben csak azt, hogy elismerjék őket mint etnikumot, és így egyenlő állampolgárokká váljanak. Ezzel együtt a burmai nacionalizmus nagyon erős, ami buddhista színezetet is kap - ők attól félnek, hogy a muszlimok elnyomják őket. Bizonyos szempontból ez egy történelmi beidegződés- a cél, hogy elkerüljék azt, ami a függetlenség elnyerése alatt történt. 

A rohingyák egy bengáli nép, az indiaik rokonai, vallásuk az iszlám. Nagyjából egymillióan vannak, és az ország nyugati, Rakhine nevű államában laknak. A kálváriájuk 2012-ben kezdődött, amikor az államukban konfliktus tört ki a buddhisták és muszlimok közt, állítólag egy nő megerőszakolása miatt a rohingyák által. Ezt több összetűzés, spontán progrom a buddhisták részéről követte, mígnem 2016 őszén új lendületet vett a folyamat, miután egy határőrt holtan találtak. Ezzel megint a muszlimokat vádolták. A hadsereg végig részt vett ebben a folyamatban, több tízezer rohingyát űztek el, folytatva az etnikai tisztogatások gyakorlatát. Amiről napjainkban hallani, az ennek a betetőződése, jelenleg a lakóterületük körbe van zárva, és már a heti több tízezres menekültek útját is akadályozzák, ahogy az általam megosztott cikkben szó volt róla, el van aknásítva az útjuk. Főleg Bangladeshbe  vagy Indiába próbálnak átjutni, de ott sem bánnak velük jól, ott is idegennek tartják őket, és visszazavarják őket Mianmarba.

Fontos tisztázni, hogy nem a rohingyák az egyetlen üldözött nép, de az is igaz, hogy velük szemben követték el a legsúlyosabb bűnöket. A falvak fölgyújtása a mianamri hadsereg bevett módszere már jó ideje - ahogy szó volt róla, az ország függetlensége óta rövidebb megszakításokkal állandó volt a polgárháborús helyzet. Idegen vallásuk lehet, ami miatt még inkább üldözöttek, továbbá a másik csoport, a kínaiak már jó ideje védve vannak a Mianmar egyik legfontosabb partnerének számító anyaország által. Ezek a csoportok egyelpre föl vannak fegyverezve, az északi népek a rohingyákkal egy de facto szövetséget is alkotnak, akiknek nagyjából 2000-3000 katonájuk van. Ahogy szó volt róla, Mianamar féleleme, hogy a 40%-nyi kisebbség összefog, és így foglalják el a központi területeke. Ez igen paranoid képzet, bár a kisebbségek seregi együtt a burmaiak seregének nagyjából 80%-át teszik ki. 

Mianamrban lényegében nagyobb változás 2010-ig nem is volt, amikor egy hosszabb folyamat eredményeképp - súlyos külföldi szankciók és elzártság hatására - megkezdődött egy demokratizálódási folyamat. Ennek eredményeképp lett az ország de facto első embere Aung San Suu Kyi, aki 1991-ben Nobel-béke díjat kapott, és apja a 48-ban függetlenné váló ország kezdeti vezetője volt. A 2015-ben tartott választások pártjának (NLD - National Legaue for Democray - Nemzeti Liga a Demokráciáért) nagyarányú győzelmet hoztak. Fő célja - a gazdasági fejlesztés mellett - végre a béke megteremtése lett. Ezzel együtt kezdett teret nyerni a buddhista nacionalizmus is. Népszerű buddhista papok, remeték szólnak bele a politikába, és uszítanak a muszlimok ellen. A saját vallásuk védelméről beszélnek - és adnak legitimitációs alapot a genocídiumnak. Ezzel együtt a folyamat még nem befejezett - komoly jogai maradtak a hadseregnek, például vétóval rendelkeznek, Teljesen külön működnek, nincs fölöttük kontroll, ami részben fölmenti az elnökasszonyt felelőssége alól. 

Magához a békefolyamathoz is az kéne- hogy megkapják az alkotmányos autonómiájukat a kisebbségek- de ehhez 75%-os minősített többség kell - miközben a hadsereg a helyek több mint 25%-ával rendelkezik. 

A buddhista rasszizmus, ami a vasárnapi iskolák mozgalmán keresztül kapott erőre, nagyon erős politikai tényező lett az országban, amit a hadsereg pártja - ami a második legerősebb - fölkarol. Ez politikailag nagyon nehézkessé teszi a háborúskodás leállítását. Mianmar tehát a 2010-ben elkezdődött demokratizálódási folyamatban fordulóponthoz érkezett - a kezdeti lelkesedés( Obama látogatása 2015-ben) után megtorpanni látszik. Ezzel együtt történtek még 2016-ban biztató lépések is - elítéltek mianmari katonákat a bűneik miatt például. Suu Kyi-nek végső soron a népi támogatás és az emberség közt próbál lavírozni.

Kérdés, hogy a nemzetközi közösség miért hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Obama már említett látogatásán szó volt a kérdésről, de Trump már nem foglalkozik igazán a demokrácia exportjával, és Délkelet-Ázsiát mint régiót is hanyagolja. India nem szól, mert Mianmart kínaii érdekszférának tartja (ami a 2010-es rendszerváltás óta részben igaz csak, addig föltétlen szövetségesei voltak Pekingnek), és nem akar konfrontálódni. Japán is viszonylag erős pozíciókkal rendelkezik, de neki sosem volt szokásuk a másik állam életébe való beleszólás. A másik szomszéd- Thaiföld pedig saját buddhista többségével és muszlim kisebbségével hallgatólagosan támogatja is a rendszert. Mianmar tagja az ASEAN-nak is, a térség egyetlen valódi szuprancaionális szervezetének. Ez pedig csak megerősíti azt az előítéletet, hogy ez a szervezet valójában a politikát befolyásolni nem képes (bár szóban többen elítélik ezt közölük). Kérdés, hogy Európa miért marad csöndben. Valójában kisebb lépések vannak - például a diktatúra alatt bevezetett fegyverembargót még nem oldották föl. Talán a Nyugat azért nem vett erről tudomást, mert a rohingyák fegyveresei nem voltak szimpatikusak neki, miközben merő önvédelemről volt szó, továbbá jelenleg a muszlimok ügye is megosztja Európát.

Amivel sajnos számolni lehet, hogy a dzsihád és szélsőséges iszlamisták tőkét próbálnak kovácsolni az ügyből. A muszlim világ már fölemelte szavát, és az Iszlám Állam illetve Szaúd-Arábia is érdeklődést mutatott a térség iránt. Ez nyilván a legrosszabb kifejlet lenne, hiszen így már mindkét fél radikalizálódva lenne. Mianmarnak le kell vetkőznie a történelmi félelmeit, mert e nélkül nem lehet egységes, nemzeti ország, hanem csak törzsek harctere. Nyilvánvaló, hogy valóban nem volt kegyes a sors ezzel az országgal, de a kedvező gazdasági kilátások érdekében is folytatni kéne a demokratizálódási folyamatot, aminek következő lépése a kisebbségek jogainak megadása lenne. 

Ha tetszett a cikk, támogass egy like-al.

http://www.independent.co.uk/news/world/asia/rohingya-burma-myanmar-children-beheaded-burned-alive-refugees-bangladesh-a7926521.html

http://www.eastasiaforum.org/2017/05/27/a-blow-to-buddhist-nationalism-in-myanmar/

http://www.eastasiaforum.org/2017/03/25/myanmars-perpetual-other/

http://www.eastasiaforum.org/2015/11/19/the-post-election-future-of-buddhist-nationalism-in-myanmar/

http://www.eastasiaforum.org/2017/05/24/is-peace-on-the-horizon-for-myanmar/

http://www.eastasiaforum.org/2017/01/01/myanmars-year-of-high-hopes/

http://www.eastasiaforum.org/2017/01/12/roadblocks-in-the-rohingya-crisis/

http://www.eastasiaforum.org/2017/03/15/a-turning-point-in-the-rohingya-crisis/

http://www.eastasiaforum.org/2017/09/08/should-australia-step-up-to-rescue-the-rohingya/

 http://www.bbc.com/news/world-asia-41160679

http://www.eastasiaforum.org/2017/05/15/myanmars-national-races-trump-citizenship/

http://www.eastasiaforum.org/2017/05/29/myanmars-hard-road-to-democracy/

https://www.hrw.org/report/2013/04/22/all-you-can-do-pray/crimes-against-humanity-and-ethnic-cleansing-rohingya-muslims

http://www.eastasiaforum.org/2017/01/10/myanmars-rohingya-plight-faces-jihadist-hijacking/