A japán gazdaság majdnem három évtizedes gyengélkedése, mely a 80-as évek közepén végbement ingatlan-buborékkal vette kezdetét, és azóta, főképp a 90-as évek óta nincs jelentős gazdasági növekedés sem. Napjainkban a japán kormányfő, Shinzó Abe nagyszabású terveket hozott létre, hogy új életet leheljen a japán gazdaságba. Ennek eredményei ma még kétértelműek, viszont a lakosság továbbra is erősen támogatja a konzervazív (LDP) politikust.
Abe 2013-ban meghirdetett gazdasági programja, az Abenomics eredetileg három "nyílból" állt: monetáris és fiskális lazítás, és a japán gazdaság nemzetköziesítése, innovatívvá tétele. Kezdetben - 2015-ig - főleg az előbbi kettőn volt a hangsúly. Megtörtént a lazítás, és a stimulusok folytán 2% körüli gazdasági növekedést is sikerült elérni (2013), és rövid ideig az inflációt is megemelve (itt a cél az 1% és a 2012-től 2016-ig terjedő időszakban 0,9% volt áltagban). Ennek folyománya, hogy a japán alapkamat nagyon alacsony, 0% körüli, ami egyébként már lassan egy éve tartó gyengülését is okozza a jennek. A japán gazdaság fő problémája talán az infláció - tehát a fogyasztás- hiánya. Ennek okai még a 80-as évekből származnak - a gazdasági buborék kipukkadása a takarékos japán lakosságot megtakarításokra ösztökélték. Ez egy deflációs spirált okozott, ami miatt a növekedési adatok romlani kezdtek. Ez a japán lakosságot még inkább pesszimistábbá tette, és így már teljesen létrejött a spirál. Manapság nő fel egy olyan generáció a szigetországban, mely bizonytalan a jövőben, és csak a korábbi attitűdöt erősíti. Ez természeztesen komoly társadalmi problémákkal is jár.
A már említett 2013-as adat kiugróan jónak számít japán viszonylatban, azóta viszont 2014-ben egy gyenge, 0,%-os növekedés volt. Ez után 1-1,2% körül alakul az érték, 2017-ben péládul 1,2%-os növekedést prognosztizál az OECD. Ennek ellenére nemzektözi összehasonlításban ez az eredmény egyáltalán nem számít rossznak - az OECD átlag és a japán GDP/fő növekedés közt mindössze 0,2% különbség volt, az előbbi javára.
Éppen ezért a pénzügyi lazítás csak átmenetileg lehetett megoldás, és egy strukturális reformfolyamattal párosult. Ennek elsődleges lényege, hogy növelni kell a munkavállalók fizetését és a keresők arányát is, ugyanis a japán vállalatok profitjai továbbra is nagyon magasak, melyeket általában béremelés helyett befektetnek. Ami már most jól látszik a reformokból, hogy a nők foglalkoztatottsága rekordmagas lett, viszont ez egyelőre a részmunkaidős foglalkoztatás révén jött létre, ami 2013 óta nagyjából 10%-al bővült. Így alakult ki az, hogy az általános bérszínvonal érdemben még nem emelkedett.
Ezt a kormány úgy érte el, hogy a fiskális stimulus egy részét az óvódai, gyerekmegörző infrasturktúra fejlesztésébe ölte, ami szintén növelte a foglalkoztatottak számát. Másrészt adó kedvezményeket biztosít mind a polgároknak, mind a vállalatoknak. Az előbbiek esetében például azok, akiknek a párja nem keres legalább 1,03 millió yent, azok adókedvezményben részesülnek. Ez azt jelenti, hogy azok a férjek, akiknek felesége a klasszikus modellt elhagyva részmunkaidőben dolgozik, az egyébként átlagos fizetésüket ily módon növelhetik. A vállalatok pedig szintén adókedvezményeket kapnak, cserébe a magasabb bérekért, bár ebből a szempontból továbbra sem egyértelmű az elköteleződöttségük. Ahogy ismeretes, Japánban sokáig élt - ma már kissé megkopva - az egész életen át tartó foglalkoztatottság, ami a munkavállaló és munkáltató családi, bensőséges kapcsolatán alapul. Ez oda vezetett, hogy igen hosszú túlórák jönnek létre. Másik ok, hogy Japánban az életszínvonal érzékelhető - bár nem jelentős -csökkenése folytán ez fontos része lett a jövedelemnek, ami ugyanakkor meggátolja a nőket, hogy munkát vállaljanak, hiszen a férj nem képes kivenni részét a munka mellett a háztartás vezetéséből, gyerekneveléséből. További következmény éppen ezért a különösen alacsony termékenységi mutató. Ami most folyik, hogy részmunkaidőben foglalkoztatottak száma nő - viszont igen komoly különbségek vannak egy ilyen munkavállaló és egy teljes foglalkoztatott fizetése között az utóbbi javára. Ez azt jelenti, hogy az előbbi csak a 60%-át kapja a fizetésnek ugyanazért a munkáért. Ami a gyakorlat elterjedtségét illeti, ma már a foglalkoztatottak 40%-a ily módon foglalkoztatott. Ennek persze előnyei is vannak. A flexibilis munkaviszony főleg abból a szempontból jó, hogy Japánban különösen ritka, és nehéz az új vállalkozás indítása, többek közt a kezdeti - fölfogadási - költségek miatt. A komoly probléma ugyanakkor, hogy lényegében a bérezés független marad a munka minőségétől. Jelenleg tehát sikerül a termelékenység növelése, ami paradox módon a reálkeresetek csökkenésével jár. Ez azt mutatja, hogy lenne tartalék a béremelésre.
A japán gazdaság problémáit tehát elsősorban ott kell keresni, hogy nem sikerült átállni a kereskedelem (export) vezette növekedésből a fogyasztás alapúra (ahogy manapság Kína is hasonló problémákkal küzd). Egyszerűen a gazdasági csoda alatt alkalmazott technikák - amikor a fogyasztás - miután importot generált - valóban hátrányos volt - ma már a növekedést akadályozzák. Tehát a vállalati és lakossági takarékosság, az életen át tartó foglalkoztatottság és hasonló japán egyediségek kifejezetten károsak. Ma például Japánban a legkisebb a vállalkozói kedv az OECD országokban, azaz a vállalkozók aránya és a meglévőkhöz viszonyított aránya az új vállalatoknak.
A harmadik nyíl egyik eleme lett volna a ma már erősen kétséges kimenetelű TPP szabadkereskedelmi egyezmény. Miután Amerika kiszállt mögüle, Japán még nem döntötte el, hogy így érdemes-e folytatni a tárgyalásokat. Mindazonáltal a japán gazdaság továbbra is függ az exporttól - nagyjából a GDP 20%-a kerül exportra - így a nemzetkzöi kereskedelmi egyezmények limitált, de valós hatással járnak. Egy - sokak által Kína párhuzamos próbálkozásaként emlegetett egyezmény, a RCEP lehet ennek az alternatívája, és a nyár eleéjn már - a politikai viszályok ellenére - jeleket látunk, hogy a kiszámíthatatlan amerikai politika idején Japán hajlandó lehet Kínával is jobban együttműködni gazdasági téren.
A japán kormányok stratégiája egyesek szerint már régóta ugyanaz, mégse vezet sehova, bár az Abe kormány mintha valóban tovább menne, főleg a strukturális reformok terén, de mindig kérdés, ez még időben történik. Japán államadóssága már így is nagyon magas - a GDP 220%-a körül van, és Abe regnálása alatt több mint 10%-al nőtt, bár ezt belföldről tudja finanszírozni, igen olcsón, a már ismertetett takarékosság miatt. A további ÁFA emelés adná magát, ahogy a foglalkoztatottak száma nő, viszont ez nem úgy működne, mint más országokban. Japánban például az élelmiszerre elköltött pénz háztartásonként érdemben nem változna, tehát inkább a családok megszorítanak, mintsem érdemben többet fogyasszanak. A meghirdetett célok - a gazdasági szabályozás könnyítése a vállalkozói kedv növelés érdekében, innovatív gazdasági környezet, nemzetköziesedés - mind hangzatosak, de már tíz éve napirenden vannak a politikai közbeszédben. Eddig viszont még nem történt meg az áttörés.
Irodalom:
http://www.eastasiaforum.org/2017/07/19/simple-solutions-for-japans-languishing-labour-markets/
http://www.eastasiaforum.org/2016/12/23/reforming-japans-dual-labour-market/
http://www.tokyofoundation.org/en/articles/2016/what-abenomics-is-missing
http://www.tokyofoundation.org/en/articles/2017/japanese-economy-2017-1
https://www.oecd.org/economy/surveys/Japan-2017-OECD-economic-survey-overview.pdf
